A pénteki napon megrendezett két gyengeszeles 8. és 9. futam és az immár két kiejthető a bajnokság eredménylistájának elején újabb változásokat hozott, főleg az Asso hajóosztályban, ahol Litkey Farkas Asso Le Mio csapata átvette a vezetést Detre Szabolcs Infla Deus csapata előtt, miközben Majthényi Szablocs továbbra is tartja harmadik helyezését. Az utolsó futam azonban még sok izgalmat tartogat, hiszen az első és második helyezett között két pont, a második és harmadik helyezett között egy pont különbség van jelenleg.

A 8 méteresek mezőnyében szintén több változást hozott az újabb versenynap, hiszen a Nekem 8 Erdős Péter vezetésével átvette a vezetést az Oroszlán Péter által kormányzott American Crew csapatától, akiknek sajnos sikerült egy korai rajtot is begyűjteniük és jelenleg pontazonossággal állnak a második helyen a harmadik helyezett Raiffeissen csapat előtt Pfeninberger András kormányzásával. A 10. futam így itt is döntő lehet!

A Melges hajóosztály eredménylistájának sorrendje nem változott, a Strange Brew csapata erősen tartja vezető pozícióját, a második és harmadik helyen azonban az egy pontos különbség még tartogat izgalmakat a dobogóra kerülő csapatok sorrendjében.
Mindenki nagy izgalommal várta tehát az utolsó futamot!

A szombati negyedik versenynap időjárás előrejelzése reményteli lehetőséget jelentett az utolsó futam eredményes megrendezésére, Sipos Péter versenyrendező még a koradélutánra jelzett vihar előtti erősödő szélben bízva vitte ki a mezőnyt délelőtt. A várt erősödés egy óra körül meg is érkezett ugyan, azonban épp hogy az Asso osztály első hajói az első pályahossz kreutz bójáját vették, eleredt az eső és a szél ereje 2-3 csomóra csökkent. A futamot ezért a versenyrendezőség érvényteleníteni volt kénytelen, a hajók az érkező vihar és zuhogó eső elől a kikötő felé vették az irányt. Sipos Péter még kivárt, hátha a szél felerősödik és mégis sikerül befejezni a bajnokságot a szombati napon, de sajnos az időjárás nem így gondolta. Az utolsó futamra és így a bajnokság végeredményére tehát vasárnapig várni kell még!



A kilenc futam utáni eredménylista ITT tekinthető meg.

További információ, fotók és eredmények ITT.

Fotók: Cserta Gábor