Elegánsan versenyezni - "méteres" világbajnokságok 2023-ban
2023. September 19.
Ha vannak a vitorlázásban klasszikus ÉS elegáns osztályok, a "méteres" típusok biztosan közéjük tartoznak. Érdekes bennük, hogy hiába régi a
...Szeptember 21-én a 12 órás rajttal vette kezdetét a 2023-as Asso99 Nyílt Országos Bajnokság Csopakon.
Az Asso99 Nyílt Országos Bajnokság szeptember 21. és 24. között zajlik Csopakon, az EGIS SE rendezésében, együttműködve a Magyar Vitorlás Szövetséggel.
A hat magyar egységből négy az első tízben végzett, és a Nyári Zsolt által vezetett Peecasso egység a harmadik lett. A versenyben 3 nemzet 23 hajója indult.
Két felemás szezon után 2022-ben végre egy teljes évadot kezdhetett a flotta az idei első ranglistaversennyel, ami egyből a Balatoni Évadnyitó verseny volt. A célkitűzés idén sem változott…
A Nagyhajós Bajnokság első osztályküzdelmét a füredi BYC rendezte július 21-24 között.
"Az Asso osztály számára igazi áttörést hozott az idei év" - kezdte Vadnai Tamás osztálykapitány utalva arra, hogy a fiatalok bevonása nagyon sikeresen alakult.
Augusztus elején, az Asso magyar bajnokság díjkiosztóján hívott meg bennünket Lui (Luitpold Prinz von Bayern) bajor herceg a saját rendezésű párosversenyére a Starnbergi tóra. Mivel ebben a formátumban egyáltalán nem szoktunk versenyezni és az ember egy előkelőség meghívását nem szokta visszautasítani, ezért egyértelműen a kiutazás és a részvétel mellett döntöttünk.
Augusztus elsején, a legnagyobb olimpiai láz közepette, véget ért a Tihanyi Hajós Egylet által rendezett Asso 99 Országos Bajnokság és Európa kupa. Az osztály néhány éve fiatalítási kampányt indított, szorgalmazták, támogatták a parton lévő hajók újra versenybe állítását, a fiatal csapatok számára különdíjakat alapítottak.
Keresve sem lehetne jobb hajót találni, ami kishajózás és a nagyhajózás közti átmenetet izgalmasabban hidalná át, mint éppen az Asso. A hivatalos elnevezésében - Asso 99 - a szám azt jelzi, hogy 9 méter 90 centi hosszú, azaz ideális a mérete a Balatonra. Hat fős legénységéből hárman trapézolhatnak, a hátrafelé kilaposodó hajótest már viszonylag hamar megsiklik, ideális körülmények között a húsz csomó körüli maximális sebesség pedig az elvárt adrenalinlöketről is gondoskodik.
Vajon, ha hat ember elég sokat assózik együtt, az már közös háztartásnak számít? – tettük fel a kérdést egyre többször úgy április táján. Azután ezekkel a gondolatokkal éltünk együtt egészen június elejéig, amikor végre-valahára zöld lámpát kapott az évad, és a nevében második, valójában elsőként megrendezett csopaki OD Trophy fordulóval megkezdtük a 2020-as szezont.
A címvédő Fantomasso csapata nyerte az idei Asso99 Országos Bajnokságot Majthényi Szabolcs kormányzásával.
A tervezett menetrend szerint, újabb három futamot sikerült lebonyolítani az ASSO Hungarian Openen, a hajóosztály országos bajnokságán, ahol immáron kilenc futamon van túl a mezőny.
Két versenynap alatt hat futamon van túl az ASSO Hungarian Open mezőnye. A hajóosztály országos bajnokságán a nagyon kiegyensúlyozottan versenyző Infla Deus áll az első helyen, amiben nagy szerepe van az első napon aratott két futamgyőzelemnek és a pénteki napon elért két második helyezésnek is. Detre Szabolcséknak (KMPVSE) van még egy harmadik helyezésük és egy hatodik, amit a jelenlegi futamszám alapján már ki is ejtenek.
A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a nagyhajós osztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a hajósok a szezont. Megkértük valamennyi nagyhajós osztály kapitányát, képviselőjét, mondják el, hogyan látták a versenyeket, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok válaszait. Elsőként az Asso 99 osztálykapitánya, Vadnai Tamás összegzi a 2019-es szezont.
Idén a németek voltak a sorosak az Európa Kupa rendezésében, és nagyon kitettek magukért. Luitpold - a bajor koronaherceg - rengeteg energiával és sok telefonálgatással szervezte a résztvevőket, és végül nyolc nemzet 20 hajója állt rajthoz. A magyarokat három csapat képviselte: a Fiji, a Peecasso és a Tomasso. A legnevesebb nevező a kanadai Terry McLaughlin volt, aki ezüstérmes volt a barcelonai olimpián, és az Amerika Kupán a kanadai hajót kormányozta.
Több hajóosztály után most az Asso 99 osztálykapitánya, Vadnai Tamás összegzi a 2018-as szezont a Magyar Vitorlás Szövetség sorozatában.
Hiába a tizenórás autóút, egy útközbeni defekt a hajó alatt a tréleren, némi olasz módra kaotikusan szervezetlen kikötői élet - egy Garda-tavon rendezett nemzetközi Asso összejövetel mindenképpen szenzációs élményeket tartogat!
Nevezés a VIHAR rendszeren keresztül, regisztráció, vitorla ellenőrzés, tömegmérés július 26-án a Spari telepen 16-21-óráig. Versenynapok: 27, 28, 29, 30. Első futam tervezett előkészítő jelzése 2017, július 27-én 10:55-kor.
A négy fordulós One Design Trophy első állomását a Kenesei Szezonnyitót, 2017. május 6-án és 7-én Balatonkenesén a KMPVSE rendezte. Az eddigi április végi időponthoz képest két héttel később volt a verseny, ennek köszönhetően népes mezőny képviseltette magát.
Az osztály lelkes csapatok jelentkezését várja a rövidesen induló versenyszezonra, akik egy teljesen felszerelt és versenykész Assot kapnának kézhez. Az akció célja, olyan csapatok bevonása az Asso-s életbe, akik eddig is aktívan versenyeztek, de nem adódott lehetoségük a hajó kipróbálására.