A kiélezett küzdelem során a 17 hajós nemzetközi mezőnyben már 9 futam után eldőlt az bajnoki arany és ezüst érem sorsa, hiszen az élen kialakult sorrenden az utolsó futam már nem változtatott volna. Vasárnap a szél hiánya miatt nem sikerült futamot rendezni, így elmaradt a végső összecsapás a bronzéremért, amelyet így a Csimborasszo szerzett meg, Fazakas Györggyel a kormánynál.

A második helyen a nagyszerűen kezdő Infla Deus végzett Detre Szabolcs kormányzásával, akik két napig magabiztosan vezették a mezőnyt, de a harmadik napon már nem tudták folytatni ezt a szériát. A versenyen végig kitűnő szelekben zajlottak a futamok, de nagyon trükkös, változatos körülmények között, így nem a sebesség dominált az eredmények kialakulásában, hanem inkább a taktikai megoldások megfelelő alkalmazása.

A sűrű mezőnyben már egy kis hiba is megbosszulta magát, de néha egész hátulról is fel lehetett zárkózni, ha jó vonalakat választott az ember. A szoros csatákban 5 különböző hajó is tudott futamot nyerni, de az összetettben a kiegyensúlyozott teljesítmény fizetett a legjobban. 

Eredmények:

https://spartacus.hu/media/2020/07/ASSO99OB_eredm%C3%A9ny20200716_17_18_19_v.pdf

Fotó: Mészáros Melinda (vízi képek); Anzsu Film ( a bajnok csapat)