Az Asso osztálynak remekül sikerült a fiatalítás: a Spartacus csikócsapata (Gyapjas Balázs kormányos, Sárközy András Maugli, Erőss Loránd János, Tenke Áron Zsolt, Molnár Dávid, Gyapjas Zsombor) megvédte tavalyi bajnoki címét, ismét ők vihették haza az aranyérmet Füredről. Nagy csatában nyertek, pontegyenlőséggel a másik földvári egység, a Fantomasso előtt, végül az döntött, hogy a Proligy négy, a Fantomasso csak két futamban lett első. Érdekesség, hogy itt valamilyen szinten tanítvány és mester csatázott, hiszen a Gyapjas testvérek edzője, vitorlás karrierjük egy nagyon fontos szakaszában, az olimpiai kvalifikációért folyó harcuk alatt, éppen a Fantomasso kormányosa, a tizennégyszeres Repülő hollandi világbajnok, Majthényi Szabolcs volt.

A bajnoki dobogó harmadik fokára a Peecasso legénysége (EGIS) állhatott, Nyári Zoltán Zsolt vezetésével. 

A négynapos versenyen tíz tervezett futamból nyolcat tudott megrendezni a Rauschenberger Miklós által vezetett rendezői gárda. A részletekről is a rendező egyesület, a Balatonfüredi Yacht Club számolt be a byc.hu honlapon:

"A júliusi időpont a várható szélmentességet és kánikulát jelezte, az első napon nem tudtak futamot rendezni. A második napon délelőtt egy késő délutántól a naplementéig pedig három futam került levitorlázásra, így a második napon már érvényes bajnoksággal térhettek pihenőre a versenyzők. A harmadik és negyedik napon két-két futamot tudtak megrendezni, a szűk időablakban, amelyet az időjárás lehetővé tett. Miki mindig újabb és újabb arcokkal találkozik a pályatűzők között. Az előszűrés a BYC-ben kiváló, hiszen minden csapattag a problémák megoldására pontosított - tette hozzá Miki.

Gyapjas Balázs a zsinórban kétszeres bajnok Proligy kormányosa elmondta, hogy a verseny előtti edzések nem sikerültek nekik a júliusi szélhiány miatt, így a One Design Trophyk-on kívül egy napot tudtak vitorlázni. A többi napot szereléssel töltötték. A verseny kezdetekor tudták, hogy kis szélben tudnak jobban teljesíteni, a súlyuk nem a legalkalmasabb az erős szélre."

Eredmények

Kép: Szántó Áron /BYC

visyla