


Szeptember 21-én a 12 órás rajttal vette kezdetét a 2023-as Asso99 Nyílt Országos Bajnokság Csopakon.



Meglepetésre Vida Péter fiatal csapata abszolút 3. helyezett lett, kiérdemelték az ifjúsági különdíjat is.
"Az Asso osztály számára igazi áttörést hozott az idei év" - kezdte Vadnai Tamás osztálykapitány utalva arra, hogy a fiatalok bevonása nagyon sikeresen alakult.
Újabb három futamot sikerült befejezni a 420 bajnokság második napján a továbbra is északról fújó szélben, azaz meglehetősen labilis környezetben. A nap végére átrendeződött a lista, ami a versenypályán elért eredmények mellett a beadott 11 óvásnak is köszönhető.
A teljes verseny elejétől a végéig vezetve nyerte a 2025. évi Optimist bajnokságot a Procelero SE versenyzője, Siklósi Lóránt klubtársa, Csalló Bulcsú és a BYC vitorlázója, Keszler János előtt. Révfülöpön a bajnokság öt napja alatt változatos szelekben összesen nyolc futamot sikerült megrendezni.
Érdi Mária, az MVM vitorlázó világbajnoka és Európa-bajnoka, ezüstérmet szerzett az ausztrál nyílt nemzeti bajnokság ILCA 6 hajóosztályában. A 27 éves magyar sportoló a 12 lebonyolított futamból hatot megnyert, így a 74 hajót számláló mezőnyben a második helyen zárt.
Nagyon aktív éven van túl a 49er olimpiai hajóosztályban versenyző Szabó Roni Oszkár–Pais-Hank Olivér vitorlázó kettős, amely kereken tíz versenyen indult az idei évben, így jobban megismerték egymást és a csapatot. Az U23 világbajnokságon a 10., az U23 Európa-bajnokságon az 5. helyet érték el, és rengeteg megszerzett tapasztalattal vágnak bele a 2026-os szezonba.
Beszélgetés Fehér Borókával és Fehér Szonjával. Az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub párosa 29er utánpótlás hajóosztályban világbajnok volt, sikert sikerre halmoztak az utóbbi években. 2025 sorsdöntő év volt a számukra: eldöntötték, hogy a női olimpiai hajóosztályban, a 49er FX-ben folytatják a versenyzést. Bekerülni egy olimpiai hajóosztály összeszokott, világszínvonalú mezőnyébe sokak szerint megrázó élmény. Vajon Boró és Szoni hogyan kezelik ezt a helyzetet? Mi köze van a sakknak és a súlyzónak egy vödör vízhez?
A válogatott vitorlázó Vadnai Jonatán két hetet edzőtáborozott Lanzarote szigetén, amelyet négynapos edzőverseny zárt. Erős mezőny gyűlt össze az ILCA7-es hajóosztályban, a magyar sportoló remek versenyzéssel a második helyet szerezte meg, de nem sok kellett volna az elsőhöz sem.
2026. January 5.
Horvátországtól Új-Zélandig a panamai egészségügyi hatóságok és a mexikói drogellenes szervezetek "közreműködésével". Avagy mit meg nem tesz
...2026. January 2.
Agárdon bezártuk a boltot, egy sörözős marhulós novemberi napon elcsomagoltuk a dingiket és az egész hóbelevanc lakat alá került hivatalosan
...2020. October 30.