Eseménydús volt, az szent, láttunk itt tüzet, vizet. Szép tavasszal indultunk tele tervekkel, reményekkel. Jókat kirándultunk, túrázgattunk, buzgón vettük birtokba kedvenc kikötőinket, kocsmáinkat. Majd jött Yvette barátnőnk, aki egyáltalán „nem tisztelte a magyarokat”. Partot áztatott, fákat csavart, házakat döntött, hajókat tört. Mi szerencsére megúsztuk, de a szemesiek nem jártak ilyen jól. És hála a kikötők személyzetének, bátor helytállásuknak, nem történt még több baj. Megilleti őket az unos-untalan ismételt köszönet! Aztán ahogy jött, ment is tovább. Mi is. Egyelőre, jó szokásunkhoz híven, inkább a délnyugati medencében.

Azután szárnyra kapott egy jó hír, mármint a BHZRT – TVSK kikötők „összenyitása”. Hű, hogy örültem neki. Ki is taglaltam alaposan: http://porthole.hu/cikk/10059-turazok-figyelem-halld-meg-pajtas-jo-hir-mondas/. Megpróbáltuk. Amellett, hogy „rengeteg sebből vérzett” a kivitelezés, remek lehetőségnek bizonyult. Végre felfedezhettük azokat a részeket, melyek eddig el voltak zárva előlünk http://porthole.hu/cikk/10114-es-a-masik-dolog-mukodik-e. Csak azt sajnálom, hogy Balatonalmádi nem kerülhetett sorra. Sebaj, reméljük jövőre sikerül.

Az augusztus sec - pec elillant, beköszöntött az ősz. Tartogatott még pár szép túrát. Meg rekord magasságú vizet. 136 cm. Még soha nem volt, azaz állítólag Diocletianus császár korában, úgy 286 – 290 között. Ja igen, az időarányosan kapott négy évnyi csapadék.

Szokásomtól eltérően, most nem a kocsmázásainkat, nagy zabálásainkat, ivászatainkat szeretném taglalni, dicsérve vagy pocskondiázva vendéglátóinkat, csak pár látott dolgot felidézni, melyekbe véletlenül belebotlottunk, és valamiért nyomot hagytak bennem.

Itt van mindjárt Badacsony, ahol is egy szép szeptember végi szombat délutánon, önfeledten mulatozó társaságra lettem figyelmes. Ki mások lehetnek, mint a Fonyódi Kormoránok! Átruccantak a szokásos közös bulizásra. Még disc jockey–t is hoztak, nem is akármilyet. A hangulat fergeteges! De jó effélét látni. Van igényük és energiájuk rendezvényekre, közösségépítésre, csapatszellem erősítésre (hű de szocreálosan cseng). Nagyon tetszik, brávó, csak gratulálni tudok! Tuti elmegyek jövőre valamelyik versenyetekre.

Következő reggel mit látok: móló, villanyrezsó, hagymapucolás, kolbásznyiszálás, tojás táccsantás, kacagás, vihogás. Készül a reggeli. Mint annak idején, a hőskorban. Mindez egy szép drága hajó előtt, ami nem kölcsönzött, saját. Legyünk őszinték, hogy is mondjam, nem szegény emberek. Nem hogy egy reggelit, de sok mást is megengedhetnének maguknak. De csak azért is, egyszerűen szeretik ezt a dilit, mert valódi túrázók. Ezért jönnek ide és nem az ötcsillagosba, hogy átéljék az odakozmált, hagymaszagú, zsírban locsogó, temérdek mosogatnivalót termelő reggeli örömét. Együtt könnyezzük a hagymát, égetjük magunkat a fröccsenő zsírral, kenjük szét a kormot, maszatot, kezünkön – ruhánkon – egymáson. Ahelyett, hogy a pincér hozná egy kényelmes, tiszta, megterített asztalnál. De mi ilyen hülyék vagyunk, nekünk ez kell. És milyen jó látni, hogy nem vagyunk egyedül, nem pusztult ki még teljesen a csavargók „rosszabbik fajtája”.

Minden elérkezik egyszer, így a szezonbúcsúztató kirándulás ideje is. Idén Badacsony már nem fért bele, így Tihanyban gyűltek össze a kapitányok, egy utolsó evés – ivásra. Persze az általam úgy favorizált Gejzír borozóban. Nem is taglalom a takarmányt, meg azt, hogy hogyan éreztük magunkat. Most éppen az jutott eszembe, hogy úgy általában, kisgyerekkel kajáldában enni, pláne úgy, hogy még pár szó essék némi ital kíséretében akkor, amikor csemeténk már jóllakott és unatkozik, rosszabb lehet a pokolnál. Ildikóék erre is gondoltak, van többféle kütyü, csúszka, mászóka, gurítósdi …stb. Fapofával ténfergő, nyüglődő, hisztiző kislány vagy kisfiú viszont egy szem sincs. Miért is lenne.

Az utolsó alkonyat, majd másnap reggel a záró kör. Hűvös ködben búcsúzott a Balaton. Kipakolás, daruzás, téli helyére vontatás. Hajófenék kiganajozása, tisztára mosása. Téli álmába merült a kék hajó, ránk pedig temérdek feladat vár. Rövid napok, reggel még, este már sötét van. És hideg. De utálom.

És november elején még egy rossz hír, pontosan úgy hiányzott, mint egy falat sz@r. Bezárták a kikötőt a tihanyi rév mellett http://porthole.hu/cikk/10211-tyc-rendelet-altal-bezarva . Teljesen jogos a felháborodás. A düh és az elkeseredés szinte minden vitorlázást, túrázást, Balatont szerető társunkban bujkál. Némelyikünk, posztjában elő is rántja zsebéből a jogerős ítéletet. Bírál, hovatovább minősít, sokakat még vérig is sért. Mélységesen megértem. De könyörgöm, legyünk eszünknél! Biztos, hogy az Erzsébet Program minden keservünk okozója? Bocsáttassék meg szörnyű bűnöm, de én kételkedem. Nézzük a másik oldalt. Idáig négyszázezer személy, köztük kettőszázezer gyermek nyaralhatott ennek köszönhetően nevetséges árért. Sok kispénzű család, évtizedek óta nem jutott üdülési lehetőséghez. Így viszont igen. (Na, ez aztán „hazug, álszent, parasztvakítás" volt!) Na mindegy, talán jobb lesz megmaradnom tudósítónak, mint oknyomozósdit játszanom.

Nézzük pozitívan. Bízzunk benne, hogy tavaszra kinyitják. És a felújítás is megkezdődik. Máris felmerült két potenciális lehetőség, úgy, mint a Nemzeti Sportközpontok, továbbá egy komoly, valódi vitorlázó, tőkeerős személy, aki megfelelő céges háttérrel is rendelkezik az üzemeltetéshez. Dolgozzunk inkább ezen, ne fikázzuk, inkább segítsük egymást békében, barátságban, sporttársakhoz méltóan. Nagyon szépen köszönöm!
Légyen ez a zárszó. Valamint talán az, hogy vészeljük át a nélkülözés keserű hónapjait, majd a Jóisten segedelmével köszöntsön reánk ismét a kikelet, amikor is újra birtokba vehetjük szeretett Balatonunkat! Mert ugye mi hozzuk el ide újra és újra az életet. Úgy legyen!

„Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsúzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!”

Merlin!

Fotók ITT.