Forgatom a fejem jobbra, balra, nézek felfelé, lefelé. Tele a pavilon mindenféle gép hajtotta jószággal. Csupán a legkülönfélébb fajtájú és méretű motorcsónakokat látom. Horgász dereglyéktől hatalmas, lakóház méretű yacht hajókig minden van itt kiállítva. Legtöbbjük a Balatonon ugye szóba sem jöhet, de még a Dunán meg a Tiszán sem használható, nagyságukból adódóan. Kizárólag tengerre valók. Kutatom az árbócokat, egy szemet sem találok. Néhány apróbb vitorla azért meredezik az egyik fal mellett megbújva. Na, ezeket majd közelebbről is megnézem. Mit mutatnak a számok – melyek nagy urak –, érzésem szerint a standok kilencvenöt százaléka a motorozásról szól, csupán a maradék öt százalék népszerűsíti a vitorlázást vagy az evezést. Ilyen világot élünk. Nekem nem tetszik – legyen az én egyéni szociális problémám –.
Első nap a „szakmai”, kezdjük ezzel. Rick Csaba barátommal beszélgetek. Róla illik tudni, hogy az első BOAT SHOW létrehozásában közreműködött, azóta mindegyiken részt vett, mint kiállító. Elég borúlátó. Ő is úgy látja, hogy egyre kevesebb a kiállítók száma. Részint a szinte tűrhetetlenül megnövekedett költségeket okolja, másrészt a „szakmaiság” hiányát. Eltűntek a szerelékeket (sekli, karabiner, csörlő, farkasfog, szorító, kötelek… stb.) forgalmazók – két hajósruhákat áruló maradt mindössze –. Csupa olyan cuccot kínálnak horribilis összegekért, amit igen kevesen tudnak megfizetni. A hazai kisebb túrahajókat gyártók is távol maradtak. Csaba is mérlegeli, hogy jövőre eljöjjön-e. Megkísérlem jobb kedvre deríteni, miszerint tavaly egy sem volt, idén viszont két nagy (tengeri méretű) vitorlás is van, tehát talán legközelebbre visszatérnek a kisebb méretű teknők is. Ennyiben maradunk, nagyon szépen megköszönöm, hogy megtisztelt véleményével.
Folytatnám egy különleges motorcsónakkal, méghozzá a BME SolarBoat projekt által megépített Lana nevű sikló versenyhajójával.
Pár szót a technológiákról: A napsugárzásból nyert energiát egy 1500 Wh-s egyedi tervezésű akkumulátor tárolja (ennyit engednek a versenyszabályok). A hajó egy 7.5 kW teljesítményű BLDC motorral rendelkezik. Ez a gép tizenötezres fordulatra képes, tehát áttételezni kell a propeller felé. A hajócsavar is saját tervezésű. A napenergia gyűjtésére egy nagy hatásfokú 384 cellából álló rendszer szolgál, három magas teljesítményű MPPT töltésvezérlővel.
A hajótest szénszál erősítésű prepreg és papír méhsejt alkotta kompozit szendvicsszerkezet.
Nemzetközi versenyeken vesznek részt, kitűnő eredményekkel (Monaco Energy Boat Challenge 5. helyezés 2024.07.06, WILDAUER SOLARBOOTREGATTA 2. helyezés 2023.09.09, és így tovább). Hajrá fiúk, lányok! Szurkolunk nektek!
Közelünkben, a kiállító helyünkkel szemben fekszik a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont standja (négy fős személyzettel). Vér profi a felállásuk. Mindazt tudják, amit a központi (Polgár utcai) irodában végeznek. Úgymint vizsgára jelentkezés, jogosítvány csere, illetve egészségügyi hosszabbítás … stb. Nyitástól zárásig rengeteg a látogatójuk. Én is megtudom, hogy – a facebookon keringő posztok tartalmával szemben – a hosszabbítás ügye online nem intézhető. Személyesen kell bevinni a Polgár utcába a papírokat. Csak az érvényesség dátuma kérdezhető le. Én például a jogosítványom mellett tartom az orvosim másolt példányát, így tudom, hogy mikor kell mennem meghosszabbítani. Szóval remek ez a stand, nagyon tetszik – hiányolom a hasonlókat –.
Látogatóink nekünk is bőven akadnak. Elsősorban vitorlás túrázók. Némelyek bérelt, huszonhat – huszonhét lábas (kisebb) hajóval kirándulgatnak (Tóth Zsolték). Vannak, akik saját, vagy egyesületi (Honvéd Vitorlás Egyesület) bárkákkal veselkednek neki a Balaton megkerülésének. Most, hogy lettek egész évre bérelhető kikötőhelyek, majd minden túrázó hiányolja a vendéghelyeket (Lehőcz Andrea és Varga Lajos Balatonszemesről). Fokozottan kifogásolják, hogy Balatonlellén állandó bérlőknek adták ki a látogatóhelyek felét.
„Ahol a legnagyobb a szükség, oda érhet a legnagyobb segítség”! Megtisztelnek minket látogatásukkal Gulyásné Győri Ildi és Antal Gábor a Balatonlelle Yacht Club vezetői. Foglaltak Lellén a BHZRT vendéghelyek? Jöjjetek hozzánk! Van tíz darab kikötőhely 15 – 20 – 25 ezer Forintért, hajóméret függvényében! Ebből leehető ötezer a Gardenben. Két fő részére ingyenes a Wellness. Nagyon szépen köszönjük, ott a helyünk!
Ha már itt tartunk. Beach Marina Balatonföldvár május elsejével nyit! Tíz vendéghely itt is lesz! A bérelt helyek úgy egyharmada már elfogyott.
Szomszédunk a Yacht Charter Guru standja. Több témában (online hajóbérlés, Bahart Regatta… stb.) tudnak hiteles információkat adni. Jönnek is a látogatók szép számmal. A legnagyobb sikere talán annak a számítógépes rendszernek van, melynek segítségével vitorlásversenyen vehetünk részt digitális módon. Szemüvegen keresztül, térhatású képernyő nyújtotta látvánnyal küzdhetünk a győzelemért. Pazar! Folyamatosan nyomkodják az érdeklődők.
Nézzünk körül a klasszikus hajók ügyében. Egy apró standon Ők is itt vannak. Több témában tevékenykednek. Magyar és nemzetközi versenyeken vesznek részt, és szép eredményeket érnek el. Régi idők hajóit újítják fel (tizenötös és huszonötös jolle vitorlásokat, a Mackó is újjá született). Kerekiben áll egy hatvan négyzetméteres műhelyük, épül egy százhúsz négyzetméteres is. Egyik vezetőjük megtisztel látogatásával. A Boat Show dolgairól beszélgetünk. Szomorúan tapasztalja Ő is, hogy ez a rendezvény átcsúszik a „nagypénzű” motorosok vásárába. Vitorlás alig van. És eltűntek az egyéb, fontos résztvevők. Úgymint a kikötők, Vízi rendészet, Mentők, BalatonHelp, Vitorlás Szövetség, klubok, táborok, iskolák. Hova lettetek? Ja, és a folyóink? Meg a Tiszató? Ez utóbbi átnyergelt az Utazás kiállításra. Gondolom, jó oka volt rá! Nagyon sajnálatosnak tartjuk mindketten!
Felfigyelek egy merőben szokatlan kiállítóhelyre. Ez nem más, mint egy mini benzinkút, melyet a gyártó szerint kikötőkbe is lehetne telepíteni.
Különböző űrtartalmú (akár többszáz literes), erős, napfény és hőálló tartályokban lehetne benzint és gázolajat kihelyezni a mólók tövébe. Nem kellene a kannákat messziről cipelni. A benzinkutaknál alkalmazott töltőfejekből lehetne közvetlenül a hajókat feltankolni. A rendszer tud számlázni – természetesen szolgáltatást, hiszen üzemanyagot csak benzinkút árulhat –. Nekem tetszik a cucc! Nagyon profi. Megkértem a standunkra kilátogató vitorlázókat, hogy vegyék szemügyre. Jó páran megtették, amit nagyon szépen köszönök. És ömlöttek az aggályok: Behoznánk a hajók közvetlen közelébe gyúlékony, robbanáskényes anyagot! A töltés végén – benzinkutaknál is – óhatatlanul, pár csepp legtöbbször lecsöppen a földre. Amellett, hogy gyúlékony, intenzíven büdös is. Folyamatosan benzinszag terjengene a környéken. Megfogadom az észrevételeket! Szóval nagyon át kell gondolni e-féle dolog bevezetését. Talán jobb távol maradni tőle. Annál is inkább, hiszen Badacsonyban üzemel vízi töltőállomás. Erről ennyit!
Telnek a napok, ideje, hogy meglátogassam azt a helyet, ahol vitorlák ágaskodnak. Ez nem más, mint az Amatőr Hajóépítők. Első pillantásra feltűnik, hogy kisebb területen állítanak ki, mint szoktak. Ja, kérem, aranyért mérik a négyzetmétereket. Azért jó pár csodás kajak meg evező látható, vagy kipróbálható a szomszédos medencében. Van azután egy makett: 1:20 méretarányban, amelynek eredetije Balatoni ötvenes cirkáló. Benácsek Jenő tervei alapján készült 1940 körül. Cirrus III névre keresztelték. A makettet Juhász Jenő készítette 2024 évben. Csodaszép!
Nézzük a vitorlásokat. Felszerelve áll a Marlin (Kardhal) nevű hajó. Ez egy dingi szerű jószág, orvitorlákkal kibővítve, szögletes hajótesttel.
Saját tervezésű, könnyű és gyors. Hossza 4,7 m, orrsudár 5,7 m. Szélesség 1,45 m. Merülés 0,103 m. Svert lenn 0,85 m. Súlya 57 kg, Az árbóc, bum, és a kormány a 470 – es vitorlásról származik. Grósz 7,5 négyzetméter, fok 2,6, genakker 10,4. Négy milliméteres Okume rétegelt lemezből készült, fenyő lécekkel merevítve. Nekem speciel nagyon tetszik, hiszen csomagtartón is szállítható. Tervezte és építette Hencze András. Gratulálok hozzá! Nyáron találkozunk Zamárdiban a vitorlásversenyen.
Látni itt még egy további érdekességet: Kettő darab SUP deszka könnyedén összecsavarozható, mint valami katamarán. Surf árbóc és vitorla, máris kész a hajó. Most keres a konstruktőr gyártót hozzá. Lehet, hogy siker lesz belőle. Előre is gratulálok! Ennyit e szépségekről!
Maradt még valami? Természetesen! Rövid válasz közös kérdéseitekre. Hogyan túrázzunk? Mi módon tervezzük kirándulásainkat?
Először is vegyük figyelembe a szabadságunk hosszát. Szeretett tavunk megkerülésére nekem legalább tíz napra van szükségem, amennyiben a látványosságokat, kiállításokat megtekintem, útba eső műsorokat végignézem. Rögzítsük, mely hajóállomások mikor foglaltak (versenyek, Bahart Regatták). Ezeket a helyszíneket, a megadott időpontokban kerüljük. Tájékozódjunk az étkezési lehetőségekről. Főszezonban Badacsonyt péntek déltől vasárnap délutánig felejtsük el. Szigligeten és Balatonfüreden, várható északkeleti – keleti – délkeleti széljárás esetén ne tervezzünk éjszakázást. Tájékozódjunk a kikötők helykiosztásáról. Példaként Siófokot nézve, a csatolmányok alatt nyissuk meg a Siófok Vitorláskikötő helykiosztás PDF fájlt. V1, V2, V3… stb. jelölések alatt vannak a vendéghelyek.
Túrák alatt ne mulasszátok el a célba vett kikötőt felhívni pár órával az érkezés előtt, hogy tudnak-e fogadni benneteket.
Talán ezeket látom legfontosabbnak a felkészülésnél. Persze a teljesség igénye nélkül.
Közeleg a március. „Január, február, itt a nyár!” Valahogy bírjuk ki addig!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!