Mit mutat a „nagy totál”? Végig tekintek a termen. Bárgyún meresztem szemem, hiába. Egyetlen árbóc ágaskodik a hajótestek közül. Ez nem lehet igaz! Csak egy vitorlást hoztak volna? Döbbenetes! Később csak kiderül, rejteznek még kisebb hajók itt – ott. Átlesek a büfé mögötti átjárón az F kiállítótérbe. Tök üres. Tavaly még tele volt egy – két személyes sport jószágokkal, meg ezzel – azzal. Legmélyebb fájdalmamra meg kell állapítsam, hogy legalább harmadával visszaesett a kiállítók száma. És bármiféle vitorlások szinte elenyésző számban láthatóak. Azok is jórészt olyanok, hogy csak a használat idejére kell őket vízre tenni. Ezt okozza a vészes kikötőhelyhiány? Az egyik oka nyilván ebben gyökeredzik.
Rengeteg viszont az elektromos meghajtású teknő. Szebbnél szebb, kis teljesítménnyel andalgó vagy hemzsegő lóerőkkel száguldani képes különböző árú jószágokat kínálnak megvételre. Elképesztő a választék. Gyanítom, őket is a Balatonon kívánják elhelyezni. Fene tudja hol tudnak majd kikötni. Folyókra való, hagyományos meghajtással rendelkező vízijárművek is bőven akadnak. E téren tehát minden igényt kielégítő választék van. Hurrá! És még egyszer Hurrá!
Ideje, hogy belekezdjek felderítő sétámba, felkutatni, hogy mi is „hullott a fáról”? Meglelem a Flaar 24 fehéren csillogó, áramvonalas hajótestét (még stilizált árbócot sem dugtak rá, így elbújt a motorosok rengetegében). De nem a zsűri szeme elől. Elnyerte a Budapest Boat Show 2023 Újdonság pályázat, hajó kategória I. helyezett díjját. Első látásra nekem is megtetszik ez a jószág. Adatait böngészve egyre inkább. Mindössze 750 kg súlyt nyom. Veszett könnyű. Nem csoda, hiszen vákuuminfúzióval gyártott karbon/epoxi kompozit sajka. Nem részletezem a – rövid, de a lényeget tartalmazó – szórólapon, illetve az oldalukon közzétett adatokat. Amit viszont megemlítenék, hogy a tőkesúly svert szerű felhajlással üzemel (ezt is elektromos működtetésű mechanizmus végzi, ami havária esetén kézzel üzemeltethető). Végre, valódi Balatonra teremtett teknőre bukkanok. Nem valami hatalmas, tengerre tervezett úszóházat akarnak megint ideerőltetni. Ennyit róluk. A többit akkor, ha majd nyáron, Balatonalmádiban módomban lesz „meglovagolni ezt a csikót”. Igen kíváncsi vagyok rá.
Tovább araszolok, áttekergek a hajógépek labirintusán. Gigantikus teljesítményű villanymotort is megcsodálhatok. Ez már nem semmi. Viszont még jóval drágább, mint a benzines variáció.
Elérem Rick Csaba standját. Ő az, aki a kezdetektől jelen van ezen a kiállításon. Több érdeklődő áll folyamatosan pultjánál. Beszélgetnek az algagátlás lehetséges módjairól, vagy bármilyen Balatont, hajózást érintő kérdésekről. Ő az, aki mindent tud, de ha véletlenül mégsem, akkor utánajár. Szerintem Ő a Balaton doyenje. Pár szót velem is vált. Hozzám hasonlóan hiányolja a vitorlás kiállítókat és vendégeket. Úgy látja, hogy kettészakadt a géphajósok és a vitorlázók világa. Intellektuális, hajózni tudás, viselkedés, hajós illem… stb. különbségek jelentek meg. És ezt el kell, hogy fogadjuk. Persze vitatkozom vele, hiszen én azon igyekszem, hogy „temessük az árkokat”. Máskülönben a legtöbb kérdésben egyetértünk, a dolgokat hasonló szögből látjuk. Végül felhívja a figyelmemet egyik közelében lévő kiállítóra. Nagyon megköszönöm, majd átlépek oda.
Standjuk kis alapterületű, puritán módon egyszerű, mentes bármiféle reklámtól. Viszont minden ott van, ami lényeges, és szakszerűen be is mutatják. Ez bizony egy valódi, komoly, megbízható, stabil cég látványát mutatja. Nem fényezem tovább, lássuk, mi is itt a lényeg. „Ne mi fizessük meg annak az energiának (villany – víz) árát, amit más fogyaszt el”. Hogyan is?
Az éves kikötői szerződésből kikerülne az energiafogyasztási tétel (ez az én esetemben olyan háromszázezer forintos lehet). E helyett a Micromob ZRT rendszerében üzemelő mérőeszközök által regisztrált, elfogyasztott mennyiségek alapján felmerülő összeget az üzemeltető bizonyos időnként leemelné az ügyfél által megadott számláról, majd átutalná a kikötő tulajdonosához. Ezzel csökkennének a keveset fogyasztó vitorlázók költségei. Nem a globális ár szerint tejelnénk, csak saját sarunkért. Az elektromos hajók pedig, meg a hétközben hűtőt-klímát járató vitorlások álljanak jót magukért. Pont. Nekem tetszik. Nem kicsit, nagyon. Az pláne, hogy magamat akár egy VoxPay szerű mobiltelefonos applikációval, okosórával, vagy éppen a BHZRT kártyámmal beazonosíthatom bármely kikötőben.
A próbaüzem, már ezen a nyáron, egyik kikötőnkben be is indulhat. Van aztán még más funkciója is a rendszernek, úgymint vendéghely előfoglalás. Méghozzá oly módon, hogy amennyiben idegen kikötőbe készülök áthajózni, telefonomon megnézhetem, van- e szabad cölöppár, amennyiben igen, előre „lefoglalhatok magamnak” egyet. Na, erre már „csomót kötöttem”. Miért is? Mert ha például Balatonföldvárról indultamkor lefoglalnék Badacsonyban egy helyet, akkor az üresen tátongana az odaérkezésemig. Eltelhet akár öt óra. Na, ez így nem kóser. Több okból is, de ezt tudjuk. Feltétlenül „finomhangolást” igényel. A foglaltság igénybevételének időhatárait tekintve mindenképpen. Még annyit, hogy az illetékes kikötőmester adminisztrátorként vezérelheti a rendszert, ellenőrizhet, hiba esetén beavatkozhat éjjel-nappal. Meglátjuk, hogy mi pörög ki belőle.
Tovább indulok egyéb „fáról pottyant” dolgokat kutatni. Idei díszvendégünk ugye a Duna, melyen már évtizedek óta nehézséget jelent, hogy nincsen megfelelő hajózási térkép. Legyen hát! Ez ügyben tevékenykedik a DunApp fantázianevű csapat. Reprezentatív stand, csinos, udvarias, jól képzett hölgyekkel-urakkal. – Felkészültem a velük való találkozásra oly formában, hogy végig kattintottam internetes oldalukat, valamint telefonos applikációjukat –. Készséggel tájékoztatnak elsősorban arról, hogy már három éve fut a rendszer, melyen folyamatos adatfeltöltés folyik. Céljuk az országunk területén lévő főág, továbbá a valamilyen formában hajózható mellék és holtágak megjelenítése. Tartalmazva a kikötőket (megállásra alkalmas helyeket), szállás és étkezési lehetőségeket, nem utolsó sorban a veszélyes helyeket. Célközönségüknek tekintik a kisgéphajósok mellett az evezősöket – kajakosokat, sőt a kerékpárosokat, illetve gyalogos – autós kirándulókat is.
Mindezt a Waze rendszerhez hasonlóan úgy, hogy a felhasználóik bejelölhetik a frissen képződött cihás helyeket online, illetve az általuk fellelt szállásokat, kocsmákat… stb. egy kontakt személlyel történő egyeztetést követően. Remek! Van is érdeklődés rendesen irántuk.
A szomszédjukban pedig kalocsai művészek szebbnél szebb dolgokat festegetnek. Így jó ez az egész, ahogy van. Tetszik!
Nem sokkal odébb fellelem Kücsön Gyula barátomat és kedves kolléganőjét egy apró standon. Ötven éves születésnapját tartja a Tisza-tó. Gratulálok neki – felejthetetlen heteket töltöttem habjait szelve –. Természetesen idén is színes programokkal várják az oda látogatókat. Irigykedve hallgatom invitálását: „Gyertek hozzánk a kishajóitokkal! Bőven van kikötőhely, sólyázási lehetőség. És még újakat is építünk.” Bár a Balatonnak lennének ilyen gazdái! Bocs, ez magánvélemény volt.
Megyek tovább. Á, itt egy illatos, mézédes gyümölcs esett le a fáról. Az Amatőr Hajóépítők Közössége. „A több, mint 10 éve bővülő közösség új tagjai közül sokan határozzák el, hogy hajót építenek. Teljesen kezdőként nem könnyű megtenni az első vágást a fűrésszel vagy bekeverni az első adag epoxigyantát. Talán a legfontosabb, hogy elhiggyük magunkról, hogy képesek vagyunk megépíteni a hajót. Képzeljük el, hogy milyen jó lesz majd vízre tenni a saját kezűleg épített vízi járművünket!” Ez lehet a mottójuk.
Eddig úgy kettőszázötven hajójuk készült el, és még egy építés sem fulladt kudarcba – na ezutóbbit nem igazán hiszem el –. Egyesületté kéne alakulniuk? Talán. Törik rajta a fejüket. Ausztrál gyökerekből indultak ki, miszerint egy mobiltelefon árából képesek működőképes hajót létrehozni. Nem is akármit. Úgy festenek, mint valami intarziás, politúrozott stílbútor. A hajoepitok.hu oldalon teszik közzé az útmutatókat. Rétegelt lemezből (Okoume) készítik őket általában, s mivel ezt nehéz vágni, törekszenek rá, hogy a gyári méretű lapokat egy az egyben felhasználják. Az elkészült ladik súlya harminc és ötven kilogramm közzé tehető, tehát még egy kisebb személyautó csomagtaróján is elvihető és könnyedén vízre cuppantható. Nyár elejére Balatonkerülő túrát terveznek. Sarudon is évente tartanak találkozót úgy ötven teknő részvételével. A Svert Kupán is ott vannak. Talán megérdemelnének egy külön hajóosztályt – ezt Mátay Évának súgom –. Száz szónak is egy a vége, ez egy remek társaság, valódi vízi emberek. Nem haszonszerzés, vagy bármi anyagi előnyhöz jutás motiválja őket, hanem a víz és a természet szeretete. És még kikötőhelyet sem foglalnak. Bravó! Klasszak vagytok.
Átaraszolok a szemközti pavilonba. Mi landolt az Utazás kiállításon. Mit mondjak, az is üres. Jócskán kevesebb a kiállító, mint tavaly volt. Azoknak is legalább a fele csupán reklám. Belebotlom viszont a Zoo Budapest standjába. Nahát, ez gyönyörű! Ezen a pár négyzetméteren csodálatos, ötletes, aranyos és szerethető vadvilágot varázsoltak. Érdekes növények, látványos állatok mutogatják magukat. És nem csupán üveg mögé zárva, hanem közvetlenül, némelyek megfogható – simogatható módon. Én például csótányt mászattam a tenyeremben (feketét és barnát, jó nagyokat). Amikor megállt, megsimítottam a hátát, mire billentett a csápjaival. Szuper jópofa. Az is, hogy rendkívül képzett munkatársak foglalkoznak a vendégekkel, magyaráznak, tájékoztatnak, válaszolnak a kérdésekre. És mindezt nem olyan „barbárok lássatok csodát” módon, hanem közérthetően, néha finom humorral átszőve. Szóval, vér profi az egész. Gratulálok!
Nagyon tetszik ez az installáció. Kedves színfoltja a kiállításnak. És külön köszönetet mondok Tulipán Deák Katalinnak a vendéglátásért és egyáltalán azért, hogy szóba álltak velem.
Szóval ennyi fáról hullott kincset lelek az idei kiállításon. És nem csak nehézségek meg problémák vannak. Estek itt le a „megrázott fáról” olyan dolgok is, amik szebbé, élhetőbbé, jobbá teszik világunkat. Legyen ez a végszó.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
