Meg is telt az internet mindenféle posztokkal, feltételezve intenzív szennyeződéseket, szörnyű összeesküvés elméleteket, elégtelen szennyvízkezelést, meggondolatlan sokfaktoros napolaj bekenést fürdés előtt, „aranytartály” Balatonba ürítését… stb. Olvassuk inkább el az illetékesek hivatalos nyilatkozatát:

„Virágzásnak indult az egyik kora nyári kékalga, azaz cianobaktérium (Dolichospermum spiroides), amelyet tömegekbe sodort össze a szél – olvasható a HírBalaton cikkében. A lap megkereste a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) vezetőjét. Dr. Vasas Gábor elmondta, hogy rendszeresen vesznek mintát a Balaton vizéből, és a jelenlegi átlagértékről (8-10 mikrogram/liter) elmondható, hogy az algabiomasszát mutató a-klorofill koncentráció jóval kedvezőbb a WHO által szabott határértékénél (75 mikrogram/liter), azonban a hétvégén több öbölben megugrott ez az érték.

A mostani algavirágzást a viszonylag hűvös tavasz után berobbanó meleg, és a felmelegedő víz okozta.”

Szerény véleményem szerint a jelenség ugyan ijesztő és kellemetlen, de nem olyan súlyos a gond. És az átvonuló hidegfront által felkorbácsolt hullámok eltüntették a jelenséget. Volt, nincs. Persze nem azt mondom, hogy figyelmen kívül hagyjuk szeretett tavunk gondjait, úgymint foszfor telítettségét, nádirtásokat, féktelen beépítését… stb.

Leküzdve az autópálya tereléseit, kora délutánra értünk Földvárra. Ebéddel kezdjük tehát túránkat. A Csigaház nyitva – úgy fél házzal vannak vendégek így hétköznap –. A koszt remek, igényes (a gulyást marhahúsból főzik). Jó látni, hogy nem akarnak a minőség rovására spórolni. Árak az inflációt követve emelkedtek. Bele kell, hogy férjen. 

A kávét követően neki is indulunk. A középső medencében szeretnénk körülnézni. Gyenge északnyugati lengedez, a déli part vonalát követve sétálunk. A légmozgás stabilnak tűnik, így elfogadható „túra tempóban” andalgunk. Elhagyjuk a szállodákat, Balatonszárszó templomának tornyát. Szemes kikötőjét is elérjük. Eddig jó. 

Lellét közelítve viszont kisimul a víz. Lehet, hogy nem jutunk tovább?

Kezdünk foglalkozni a motor bepöffentésének gondolatával, amikor támad valamicske északi fuvallat. Ismét haladunk, egyre jobban. Hajónk kezd nyomdokvizet húzni az olaj-sima víztükrön. Balatonbogár mólói előtt szűnik meg. Most már sebaj!

Kikötés ügyében megközelítjük a jól ismert vendéghelyeket. Feltűnik, hogy történt változás – már hallottam róla –. A cölöpöket kicserélték oly módon, hogy távolabb kerültek úgy a parttól, mint egymástól. Nagyobb hajók számára alakították ki a helyeket. Jó pár állás tehát megszűnt, viszont a „bödönhajók” is beférnek. Hogy nekem tetszik vagy sem az mellékes, viszont az igények kielégítésére valóban szűkség volt. És maradt még elég így is. 

Hurkot teszünk az egyik cölöpre. Mikor meglazul, lecsúszik a víz alá tófenékig. Ott persze megakad. Csákjával kell felpiszkálni. Csapda! Jó, hogy nincs hullámverés. A cölöpökön lévő fülekre kötünk. Így már minden rendben. Javaslom, erre figyeljetek.

A kikötő egyébként totál néptelen. Sehol egy teremtett lélek. A Paletta bezárva, a Phoenix szintén néptelen. Nem akad érdeklődő ennek a csodás naplementének megnézésére. Szomorú látvány, hiszen szezon van, nem? Kilépünk az utcára. A környék büféi szintén nincsenek nyitva. Se túrázó (egyedül lógunk a vendéghelyeken), se kiránduló vagy sétáló, csupán néhány horgász üti a vizet. Mintha október végén járnánk. Hihetetlen. Számomra pedig szinte elkeserítő. Elfogyott a fizető képes kereslet erre a kategóriára? Remélem, hogy tévedek.

Megleljük a kikötőmestert a régi hangárnál. Üdvözöljük egymást, megbeszéljük a bejelentkezést. Másnap reggel megyünk tovább. Jelzem az új cölöpök „csapdáját”. Persze, tudnak róla. Ők is a fülekre kötést javasolják, megköszöni, ha leírom a módszert. Megtettem!

A hajón vacsorázunk, majd jót alszunk. Forró, verőfényes napra ébredünk. De jó ez a túraponyva! Ilyenkor kellemes árnyékot ad. Kávézás, reggelizés, majd kifutás a vízre.

Szépen fújdogál az északi, megcélozhatjuk Badacsonyt. Iszonyú forróság tombol. Gyakorta lassítunk fürdés ügyben. Szembesülünk azzal, hogy a csobbanó létra koracél csövei tűz forróak. Megfogni lehetetlen. Szivaccsal kell lehűteni, mielőtt hozzáérünk. Tovább hajózva eszembe jut Mörfi törvényének értelmezése, miszerint kora tavasszal, vagy késő ősszel, amikor hideg van, vitorlánk mindenhova árnyékot vet, míg most bármerre megyünk, hajónkat mindenütt tűzi a nap. Miért van ez így? Sebaj. Be a vízbe, ki a vízből. Kicsit nyugatiasodik a szél. Beélesedünk. Fő, hogy nem gyengül. Ebédre be is érünk Badacsonyba. A vendéghelyek szinte üresek. Kikötünk legbelülre, hiszen itt kívánjuk átvészelni az éjjelre várt hidegfrontot.

Szedjük a lábunkat a „rablósor” felé, hiszen gyomrunk igencsak követeli jussát. A kikötő környéke szépen elkészült, bevégződött az építkezés. Létesült szép játszótér. A híres műemlék épületet is befejezték, viszont még „nem fogták termőre”. Csak BHZRT pénztár van a földszintjén.

Kicsit pihenünk a hajó hűsében (vizes törülközőkkel takarva a kabin napsütötte részét). Majd rövid loccsanást követően kis sétára indulunk. Itt kószálnak azért kirándulók, és a vendéglátóhelyek jórészt nyitva vannak. Esznek, isznak. Közel telt ház mutatkozik mindenütt. A Római úton fellépkedünk a Kéknyelű borozóig. Természetesen nyitva vannak (már április óta). Nekik ez a szokásuk. Bár mások is követnék őket. A Laposa kerthelységben is látni pár vendéget. Benézünk a Fröccs teraszra. Megvannak. Remek a pálinkájuk, ízletesek a boraik, finom a friss, puha zsíroskenyér. Beugrunk Ica mamához. Köszöni szépen, jól van. Fia vezeti az üzletet. Ismét stabil szerződéssel rendelkezik, tehát folyamatosan fejleszt (új napernyők, kényelmes ülőkék… stb.).

A nyugati égen sötét fekete felhőtömeg mögé búvik a lenyugvó nap. Közeledik a hidegfront. Visszatérünk a hajóhoz, lepihenünk aludni. Éjféltől pedig kitörnek a zivatarok, három is átvonul rajtunk. Özönvíz szerű eső, sistergő villámok, ahogyan az illik. 

Borús, felhős, szemerkélő reggelre ébredünk. Veszett szél süvít, így szóba sem jöhet a vitorlázás. Szokásos, tojásos reggeli a Kikötő étteremben. Remek, mint mindig. Sétálunk kicsit, vásárolunk, benzint töltünk. Mondhatjuk, hogy ellógjuk a délelőttöt. Nem merünk hegyet mászni, hiszen az éjszakai eső sártengerré tette a turistautakat. Ebédelni ismét a Kikötő étterembe megyünk. Csuda ízletes a főzelék és hatalmasok az adagok. Áraik megközelítőleg olyanok, mint a rablósori büféknek. A színvonal viszont sokkal magasabb. Érdemes lehet velük is számolni.

Rövidke ejtőzést követően feltaxizunk a Rózsakőhöz. Konstatáljuk, hogy a Kisfaludy – ház étterem bizony bezárt. Jelenlegi formájában véglegesen. Meg kell jegyezzem, hogy az utóbbi években igen felszöktek az áraik, és a kaja sem volt valami különleges. Nem is látogattuk. Remélem, hogy akad üzemeltető, és hamarosan ismét fogad vendégeket. Ha így lesz, mi is megteszteljük.

Lefelé jövet betérünk a Hordó borozóba, majd feltöltjük flakonjainkat az Imre pincében. A Vendégváró büfében vacsorázunk, majd viszonylag hamar lepihenünk.

Verőfényes reggel köszönt reánk. A szél sokat mérséklődött, mehetünk a vízre. Időnk fogytán, tehát visszafelé indulunk. Egy éjszaka még belefér, tehát csörgetem Ábrahámhegy kikötőjét. Tudnak fogadni? Természetesen igen. Akkor megyünk!

Hamar elérjük a Jégmadár kikötőt. Nem a vendéghelyre állítanak, hanem egy éppen üres bérelt állásba. Csendes, védett. Köszönjük.

A vasútállomással szemben található a Muskátli étterem. !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Mostantól hétközben is nyitva vannak. Az itt megszokott módon kitűnő a kaja. Nagy áremelés nem volt. 

Szokás szerint megtartjuk pihenőnket, majd sétára indulunk.

Nekem ez az egyik kedvenc településem. Megőrizte a régi Balaton hangulatát. Nincsenek nagy szürke beton kolosszusok, hivalkodó, feltűnősködő, gazdagságot szimbolizáló házak. A csendes, parkocskákkal tarkított utcákban tájba illő, tetszetős, emberi méretű, nyaraló kinézetű épületek sorakoznak. Virágos kertek, öreg fák. Nem tudok betelni vele. Nagyon szép. 

Felmászunk a Bökk-hegyi kilátóhoz – kellemes, árnyas rövid séta –. Megdermedek a látványtól! Szalagokkal lezárva. Táblák figyelmeztetnek, hogy életveszélyes, felmenni tilos! Nesze neked. Csak nem ezt is a kerticincér rágta szét, mint a Fonyódit (amit most bontanak le)? Hívom az Önkormányzatot. Az illetékes munkatárs megnyugtat. Karbantartás folyik, húsz napon belül végeznek. Kicsit megcsúsztak. Megköszönöm a hivatalos információt, bár igazán nem nyugtat meg. Meglátjuk, bízzunk benne. 

Lesétálunk a Barna Borozóhoz. Telt ház fogad. Azért beszorítanak egy asztalhoz. Megígértetik velem, hogy legközelebb előre foglalok helyet. Így hétvégén (péntek van) pláne. Úgy lesz! Bőségesen megvacsorázunk. Kitűnő sültek, bőségesek hidegtálak, ízletesek sajtok meg borkorcsolya piték. Remek ez a hely.

Csendes éjszakát követően napsütéses reggel fogad. Szél van rendesen, elsőfokú viharjelzéssel. Valahogy rossz érzés kerülget, így a legkisebb reffre csökkentünk. Reggeli után indulunk is. Irány Földvár.

Révfülöpig, az északi part sima vizén megy is a dolog, pillanatok alatt odaérünk. Ekkor kezd villogni a másodfok. A hajóállomást elhagyva kezdődik a tánc. Zánka öbléből, észak felől, viharos löketek vágnak pofon, szinte szemből. Ablakig dől a hajó, az orrfedélzeten átcsap a víz. A méteres, tarajos hullámok persze meglassítanak. Az alapszél huszonöt csomós lehet (később kiderült, hogy annyi is volt), viszont a löketek szinte ennek a duplájának tűnnek. Be kell rollozni az orrvitorlát. Szepezd vonalától kezdünk ejteni, Földvárt célozva. Félszélben javul a helyzet, kevesebb spriccet kapunk. A déli part közelében kikerülünk egy versenypályát, majd így ahogy vagyunk, vitorlával besöprünk a kikötőbe. A várakozó uszályok mellett tudunk szélbe fordulni és „letépni a rongyot”. Épségben beállunk a helyünkre. Kiderült, hogy több sporttárs figyelte a manővert, jöttek is gratulálni. Persze nem mindenki járt ilyen jól. Begabalyodott spinakkerek, törött árbócok, személyi sérülések (két villogó mentőautó is érkezett). 

Szóval így végződött ez a túránk. Szerencsésen megúsztuk a végét. Sebaj. Volt már ilyen nem egyszer! Meg lesz is! 

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!