„Gyülevész” népségek lepik el a tavat és környékét. Tollas testvéreink a villanydrótokon sorakoznak, készülvén a nagy utazásra. Vitorlázóink pedig, számos pályaverseny egyikére igyekeznek. Szívet melengető látvány mindkettő. Mi is nekiindulunk. Irány a „mesés kelet”. Régen jártunk arrafelé.

                A délelőtt még zivataros volt. Kivárjuk a kehe végét, majd a friss északnyugati széllel, röpke két óra alatt átrepülünk Balatonfüredre. A nyitott stégen kapunk vendéghelyet – most ez teljesen használható, ugyanis keleties szél tutira nem várható –. Kikötünk, vizes törölközőkkel takarjuk kabinunk napsütötte részeit és ablakait. Udvarias kikötőmesterünk közben megjelenik. Adja az elektromosságot biztosító kártyát, feljegyzi lajstromszámunkat (az eltöltendő éjszaka rögzítéséhez), nyitja az ivóvíz csapot. Micsoda kiszolgálás! Nagyon szépen köszönjük!

                Sétára indulunk. Váratlanul belecsöppenünk a Balatonfüredi Borhetek 2024 programjába – nem is tudtam róla –. A Tagore sétány mentén egymást érik az árudák. Kaphatóak az ilyen helyen szokásos kacatok (akasztott plüsslibák), lehet enni – inni. Valódi, hordóban érlelt borokat kortyolunk, ízletes sültkolbászt vacsorázunk. Feltűnik a kiváló minőség, szinte valamennyi árus kínálatában. Jóllakunk, majd irány a Kisfaludy Színpad. Este nyolckor igen nívós jazz koncert következik.

A Parker Jazz Club - 4 Hang 4 Évszak című koncertjében gyönyörködhetünk (ugyanezt az előadást láttuk valamikor télen a Budapest Jazz Club színpadán, akkor is nagyon tetszett, egyáltalán nem unalmas ismét végighallgatni). A négy évszakot zenével megelevenítő négy kiemelkedő énekesnő működik közre. A koncepciónak nincs köze Vivaldihoz. Abból áll, hogy négy élvonalbeli művésznő mindegyike megtestesít egy-egy évszakot, majd társul hozzá a következő időszak dalnoka, duetteznek egy nagyot és a következő évszak marad a pódiumon saját „elmúlásáig”. Így hozza el a tavaszt az életvidám, kicsattanó jókedvet árasztó Bolba Éva, Karosi Júlia idézi fel csodálatos hangjával a nyár melegét, annak érzékiségét és kiteljesedését, Vörös Niki az ősz színpompáját, versfakasztó szépségét és egyben csendes szomorúságát énekli meg, míg Bencze Alma a téli napok hó fútta vidámságát, és az otthon melegét. "Ez egy olyan produkció, ami a jazz legvonzóbb arcát mutatja a legmagasabb színvonalon, bennfentesek és kitessenek számára egyaránt élvezhető módon." – írta Pallai Péter, a Harmónia Jazzműhely Alapítvány tagja –.

                Késő éjszakába facsarodik az idő, mire az összes ráadással egyetemben véget ér a zenebona. Nagyon jól érezzük magunkat. Ritkaság az ilyen nívós előadás „vásári” környezetben. Brávó, Balatonfüred!

                Verőfényes reggel köszönt reánk. Élénkecske szél fúj északnyugatról. Gyors reggeli, majd irány tovább keletre. Az ilyen légáramlat feljogosít arra, hogy nagyobb távolságot tervezzünk. Megcélozzuk tehát Balatonalmádit. Tükörsima vízen suhanunk a part mentén, kicsit levágva az öblöket. Szerintem ez a szakasz az egyik legszebb tája Balatonunknak. Kiterjedt, érintetlen nádasok apró benyílókkal, horgásztanyákkal. Gyönyörködünk, élvezzük a látványt. Nagykócsagok gázolnak az alacsonyban, kormoránok szárítják széttárt szárnyaikat a cölöpök hegyén. Viszont számos bójázó vitorlást látunk a strandok előtt, illetve a sportegyesületek kikötői mellett. Ezek bizony kiszorultak a „védett” helyekről. Ennek szerintem anyagi okai lehetnek, ugyanis bérelhető placc, manapság már bőven akad. Ilyen világot élünk.

                Úticélunk előtt úgy ezer méterre elfogy az „üzemanyag”. Sebaj, innen már „be is isszuk” magunkat. Nagyot fürdünk a kádmeleg vízben, majd bemotorozunk. Szekeres Robi kikötővezető bekalauzol egy védett állásba. Leponyvázás, kabintakarás, majd megyünk körülnézni.

                Az itt szokásos békés, „nagy arc mentes”, rendezett hangulat fogad. Megtudjuk, hogy több fejlesztés is megvalósult. Újjászülettek a faházban lévő vizesblokkok. A főépületben kialakításra került egy légkondicionált közösségi helyiség, felszerelve mindennel, amire itt szükség lehet. Remek.

Megmaradtak és működnek az este megvilágított bokrok, cserjék, virágok a kertben. Nagyon hangulatos és szép látvány. Imádom őket.

                Ebédelni megyünk. Jó húsz perces kutyagolás, ugyanis a szomszéd kempingben lévő, hajdani kitűnő étterem már csak emlék. Marad a „görög” Mélytányér. !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Kitűnőek és különlegesek az ételeik, italaik. Az árak emelkedtek, de még kifizethetőek. Hibájuk, azaz „tulajdonságuk”, hogy igen gyakran, főleg hétvége környékén rendezvény miatt zárva vannak, és ezt nem jelzik előre sehol. Szerencse, hogy a tér másik oldalán, szembe velük van (tavaly fedeztük fel) a Porció étterem, ami egy nagy panzió keretei közt működik. Kitűnő kocsma ez is, menük is akadnak, így jóformán fele áron jóllakhatunk, mint a Mélytányérban. Ez is !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT!. És télen is nyitva vannak. Ez alkalommal mi is itt kajálunk. Dugig lakunk a menükkel.

                Visszaballagunk a hajóhoz ejtőzni. Már igencsak késő délután lesz, mire feléledünk. Letakarjuk a kabin nyílásait az oda illeszkedő hálókkal. Rengeteg ugyanis az árvaszúnyog (bambaszúnyog). Füreden is akadtak szép számmal, de itt temérdek szokott lenni éjjelente. Mindent ellepnek, rémálommá válhat az éjszaka. Ezen művelettel végezve megyünk sétálni, meglesni a nevezetességeket. Már erősen alkonyodik.

                A közforgalmú kikötőnél sokan bójáznak – innen szabadulhatott el az a szerencsétlen két kishajó, melyeket a déli partról szedtek össze –. Nem volna baj, ha ezt a tevékenységet (bójázást), valami profi, szervezett és biztonságos módon lehetne végezni. Benézünk a szoborparkba. Kicsit bővítették. Átsétálunk a „Vasút Artjárón”. Helyi, illetőleg ide kötődő művészek alkotásait láthatjuk. Nekem nagyon tetszenek. Megnyugtató, hogy kamerás biztonsági rendszer által védettek lettek.

Egy még nyitva tartó büfében vacsorázunk – a hajón várható bambaszúnyog áradatot kikerülve – majd aludni tétünk. Ennyi fért bele most Almádiba.

                Reggelre bejön a keleti, egész határozottan. Nagyba kapunk, hajónk orrát Siófok felé fordítjuk. A tó közepéig megy is a dolog, szépen haladunk. Ott viszont elkezd csökkenni, majd forgolódni a szél. Végül totális szélcsend következik. Sebaj, hatalmasat loccsanunk. Isteni a víz. Bő félóra telik el így, majd csoda lőn: támad egy kevés nyugati „bríz”. És ez elégséges ahhoz, hogy meginduljon a Rhea. Ha lassan is, de közeledik a déli part. Jó célpont a távolból felsejlő szállodasor, meg a kórház kimagasodó kéménye. E két pont közzé kell kormányozni ahhoz, hogy elérjük a kikötőt. Egy óra andalgás után megint eláll a szél. Ismét fürdés. Gondolkozunk azon, hogy szendvicset ebédeljünk – a vésztartalékból –, mikor ismét kapunk valamit nyugatról. Megindulunk ismét. Sőt egész tűrhetően haladunk. Már látjuk a kikötőt, amikor ez is eláll. Szégyen ide, szégyen oda motort indítunk. Negyedóra alatt Siófokra érünk. Kétségtelen, hogy a vitorlázáshoz bizony szél kell. Még a minimális is elégséges. Viszont, amennyiben annyi sincs, az gáz. Mindegy, eddig nem lehetett panaszunk az üzemanyagra.

                Befordulván a kikötőbe, azonnal feltűnik, hogy a vendéghelyeket szépen lerendezték. Legkívül létesült 3 hosszú fingeres, legbelül 1 rövid fingeres, közöttük két hajó számára oldalkikötéshez való. Ez így összesen hat vendéghely. Normál esetben elégséges is lehet. Részemről rendben, köszönjük szépen.

                A templomtoronyban kongatják a „levesnótát”, ebédelni indulunk. Párszáz méterre van kedvenc halsütőnk. Alig ismerünk rá, úgy kikupálódtak. A szomszédos árudák rovására jóval megnagyobbították területüket, elegánsak, szépek lettek. Bő választékot kínáló étlap, pincérek, árnyas asztalok. Nocsak, étteremmé avanzsáltak? Az áraik is szépen felkúsztak, mondhatni igencsak borsosak lettek. Sebaj. Halászlét rendelek, belsőséggel, gyufatésztával. Kisvártatva jön a pincér gyászos ábrázattal közli, hogy gyufatészta az nincs. Más tészta? Az sincs! Sebaj, hozzon kenyeret. Megjön a halászlé, valamint feleségem rántott pontypatkója. A kaja kitűnő, ízletes. Megesszük, jóllakunk. Az étlapon megakadt a szemem azon, hogy finom, különleges süteményekből lehet válogatni a hűtőpultnál. Odamegyek, teljesen üres. Érdeklődöm, hogy hol vannak a sütik? Sehol, mert nem hoztak – jön a válasz. Sebaj, megleszek nélküle. Kérjük a számlát. Hozzák. Igen szép összeg kerekedett ki. Kifizetjük. Nejem átbogarássza, kiszúrja, hogy a gyufatésztát is felszámolták. Megreklamáljuk. Elnézést kérve visszatérítik. No komment, lapozzunk.

                Rövid pihenő a letakart kabinban, majd séta a városban. A parkban lévő gyönyörű szobrok talapzatáról, a teljesség igényével az utolsó szemig lefeszegették a réztáblákat, melyeken az alkotók, valamint a művek címei szerepeltek. Mielőbb kéne pótolni, célszerűen műanyag alkalmazásával, akkor feltehetően nem lopják el. Felliftezünk a víztorony tetejére. A körbeforgó cukrászda megszűnt (állítólag az épület szerkezete nem bírta). Nagyon sajnálom. Helyette kiállítás tekinthető meg, szerintem olyan, amilyen.

                A főtéren beülünk a kitűnő presszóba elnyalni az itt kötelező fagylaltot, ami változatlanul ízletes. A mellé adott szóda viszont olyan meleg, mint egy félig hűlt tea. Ihatatlan. Kár érte. A kultúrház momentán zárva, így lesétálunk a közforgalmú mólóhoz. Meglepődve tapasztalom, hogy az újonnan épült zsiliprendszer területére, a nyilvánosság számára megnyitott térre, szabadon be lehet sétálni. Még kilátó lépcső is van, ahonnan az egész létesítmény megtekinthető. A sétaútról pedig láthatjuk az új hajózó, valamint a vízeresztő zsilipeket. Az ösvény mentén pedig ki vannak állítva a régi, kézi működtetésű vízkezelő eszközök, valamint azok alkatrészei. Szépen állagmegőrizve, lefestve. Nekem nagyon tetszik. Amellett, hogy igazi látványosság, még ipari műemlék is. Csak gratulálni tudok hozzá! Számomra mindig öröm, ha olyan nagyberuházást, fejlesztést látok, ahol a célszerűség mellett, az esztétikai szempontok is megvalósulnak. Valami nem csak jobb, hanem szebb is lesz úgy, hogy azt az érdeklődők meg is tekinthetik. Kulturált, biztonságos, valóban európai formában.

                Leballagunk a partra. Itt is akad ügyes, ötletes látványosság. Méghozzá egy „vízalagút”. Úgy a gyerekek, mint az örökifjú felnőttek kedvence. Apraja nagyja sétál keresztül rajta. Csuda jó pofa. Szép látvány az is, amikor sötétedés után váltakozó, színes fénnyel van megvilágítva. Tetszik!

                A horizont mögé búvik a nap, zúgnak az árvaszúnyog felhők. Jól jön a necctakarás éjszakára. Reggel napsütés és élénk keleti szél ébreszt. Nem is ragozzuk túl. Irány vissza az északi partra. Kilenc órakor el is indulunk. Repülünk, mint a szélvész!

                Megyünk, hogy felderítsük az Ypsilon Yacht Club vadonatúj kikötőjét. Könnyű célpont, ugyanis messziről látszik a nagy fehér házak csoportja Alsóörs és Paloznak határán. Szűk két óra elteltével hamar ott-találjuk magunkat a bejáratnál. Óvatosan behajózunk. Rögtön balra megleljük a vendéghelyeket, főleg azért, mert a kedves kikötőmester integetve odairányít. Odasimulunk a partfalhoz. Rákötni viszont nem tudunk, ugyanis a borítás alá gyűrődik a fedélzetünk. Túl alacsonyak vagyunk. Tudnak a hibáról, nemsokára az összes partfalat megtoldják két széles deszkával lefelé. Most egy úszómóló fingeréhez kalauzolnak. Elektromos áramot kapunk, mosóvíz is van. Ivóvíz még nincsen. Nem gond, tele a tartályunk. Körbejáratom tekintetemet. Hű, de tágas! Van hely manőverezni, forgolódni. És sehol nem látni ki a vízre, teljesen hullámvédettek még a legkülső helyek is. Tökéletesen megépített létesítmény, jó magas hullámtörő kövezéssel. Kikötőmesterünktől eligazítást kérek a „mi, hol van” témában, majd elindulunk körülszimatolni. „Mutasd a vécédet, megmondom ki vagy” tartja a német. Nem hülyeség. A vizesblokkok szépek, célszerűek, kényelmesek, van fogas, tükör, papírtörlő annyi, hogy sose fogy el. És minden csillog – villog, a legdrágább és legjobb anyagokból készült. Ez bizony európai színvonal valóban. A kommunális hulladékgyűjtők szagmentesre zárt, esztétikus dobozokban vannak. A varjak sem tudják széttúrni. Szelektív gyűjtés csak ezután lesz. Bejelentkezünk Dárdai Miklós kikötővezetőnél, megköszönni a meghívását, majd bezuhanunk az YPSILON POP-UP büfébe, ugyanis igencsak korog a gyomrunk.

Kitűnő eledelt kapunk. A marhagulyás pont olyan, ahogyan én szeretem (kis vörösborral meglocsolva), a rántotthal is ízletes, köret omlós. Az árak is megfelelőek. Szomorúan hallom, hogy szeptember közepén bezárnak. Tele hassal mindjárt nyugodtabban nézelődünk tovább.

                A felső teraszon megleljük a játszóteret, teniszpályát, valamint a medencéket. Ilyen puha napozóágyakkal még nem találkoztam. Mindenütt a kényelem, luxus, méghozzá nem hivalkodó módon, hanem a célszerűséget és az igények kielégítését szem előtt tartva. Jó ezt látni!

                Mivel huszonnégy órás portaszolgálat van, nyugodtan kisétálunk, hogy felderítsük a környéket. Most van a Tábor fesztivál – 2024. Temérdek autó meg ember. Üvölt a rock, nagy a zűr, zeng a környék. Pont mellettünk van a rendezvényterület. Megkerüljük, lesétálunk a strand bejárata felé. Igencsak lepusztult a környék. Hajdani üzletek romjai mindenfelé. Működő bolt, vagy étkezde sehol.

Szomorú látvány. Sarkon is fordulunk íziben. Közben elgondolkozom azon, hogy Miklósék családias, nyugodt, elegáns, kényelmes, luxus színvonalú kikötőt képzelnek el. Méghozzá olyan helyet, ahol szívesen tartózkodnak a bérlők, hovatovább nagyon jól érzik magukat. A vendég éjszakák tizenötezerért (kedvezményesen) szintén vonzóak. Már rengeteget tettek e célért, nem kis eredménnyel. Látva a környéket, úgy érzem, hogy fel kell vállalják azt, miszerint a kikötőn belül oldják meg az alap infrastrukturális dolgokat – bizonyos szintig –. Gondolok itt, a hely teljes nyitvatartási időszakában működő étkezési, illetve bevásárlási lehetőségre. Tudom, nem kis feladat, ráadásul ráfizetést is generálhat. De szerény véleményem szerint szükséges ahhoz, hogy komfortosan érezze magát az, aki idejön, esetleg itt ver tanyát.

                A hajón vacsorázunk, csodálva a naplementét, hallgatva a zenét. Bambaszúnyog nincs, viszont orvul támadnak a csípős dögök. Elbírunk velük.

                Reggel napsütés, csodás északnyugati szelecske. Megköszönve a szíves vendéglátást, nekiindulunk hazafelé. Nézem az időjárás előrejelzését. Örömmel látom, hogy a holnapra beigért hidegfront egy napot késik. Hurrá! Nyertünk egy bónusz éjszakát. Vissza Balatonfüredre, végül is útba esik.

                Délre odaérünk. Kedves kikötőmesterünk ismerősként üdvözöl. A Borcsába megyünk ebédelni. Szokásosan kitűnő, árai nem sokat emelkedtek. Bagaméri fagylaltja is remek. A délutánt ellógjuk, nézelődünk a vásárban. A Borházban vacsorázunk velős pirítóst. Nem is rosszat. Azután megyünk kulturális programra. Először az 1846 évben alakult Siófoki Férfi Dalkör műsorát hallgatjuk meg. Repertoárjuk igen széleskörű: egyházi-, komolyzenei énekkari művek, bordalok. Nívósan és szépen énekelnek, nekem nagyon tetszenek.

Utánuk következik a Kék Balaton Népdalkör Bónyai Mária vezetésével. Balatonfüred sok éve sikeresen működő művészeti csoportja, a Balatonfüredi Rézhúros Citeraegyüttes tagjaival kiegészülve nem csak a város, de gyakran a környék számos rendezvényeit is színesítik bordalaikkal, népdalcsokraikkal. Ők is nagyon jók. Méltó befejezése ez túránknak.

                Enyhe északi szél ébreszt. Reggeli után nekieredünk. Kellemes raumban ballagunk Földvárig.

                Két és fél óra alatt szerencsésen hazaérünk. Leszereljük hajónkat, jól kikötjük, majd ebéd a Csigaházban, aztán sétálunk kicsit a parkban. Meglessük a gyülekező fecskéket. Cikázó, gyors repüléssel gyakorlatoznak a hosszú útjukra. Szép számmal vesznek részt az edzésen. Ez öröm. Miért is vannak megint többen?

                Nálunk honos a füsti fecske, molnárfecske és a partifecske. Régebben a füsti fecskéből volt a legtöbb. Viszont ők táplálékszerzésükben nagyon kötődnek az állattartáshoz. Nagy istállókban vadásszák a legyeket. Mivel az eféle gazdaságok gyakorlatilag megszűntek, ők is más tájakra települtek. Viszont a molnár és a parti nem kötődik annyira az emberi tevékenységekhez, tehát szaporodásnak indultak. Akit részletesebben érdekel a téma, kattintson a linkre.

Ennyi fért idei utolsó nyári túránkba.

És az ősz mit tartogat? Meglátjuk!

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!