Indultunk egy Boat Show kiállítással. Számomra elkeserítő volt elsősorban az, hogy méretében gyakorlatilag fele akkora volt, mint az elmúlt években. Valódi, tőkesúlyos hajóból egy szem akadt, az sem a túrázásra volt kihegyezve. A klasszikus hajókkal foglalkozók, meg az Amatőr hajóépítők viszont csodaszép dolgokat hoztak. Ha másért nem, de értük megérte kijönni.
A kiállítás jövőre sem marad el. A Porthole ott lesz. A Budapest Boat Show 2025. február 20-23. között az Utazás + Nemzetközi Turisztikai Kiállítás és Élményfeszttel, a Karaván Szalonnal és az E-bike Test&Show-al egy időben vonultatja fel a hazai hajó piac teljes kínálatát, valamint a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, kiegészítőket és felszereléseket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban! Már lehet jegyet venni! Erről ennyit!
Április közepe táján szálltunk vízre. Megdöbbenéssel láttuk, hogy Balatonföldváron, a kikötő bejáratánál ledózerolták a közkedvelt büfésort. Öröm és megnyugtató volt viszont a százhúsz centiméteres vízállással indulni. Megjegyzem, most kilencvenötös magasság van. Igencsak vékony. Nagyon kellene a csapadék!
Kellemeseket vitorlázgattunk az üde áprilisi kikeletben, a Sajkodi öbölben is kanyarogtunk, kerülgetve a telepített zátonyokat, hallgatva a kabócák korai énekét.
Első többnapos túránkra pünkösd táján indultunk. Átlibbentünk Balatonfüredre. Vendéghelyek kizárólag a kelet felől nyitott stégeken vannak. Oda kötöttünk. Viruló rózsakert, temérdek turista. A sétányon pavilonok, lehetett enni inni. Minden bolt és múzeum nyitva volt. E városban megkezdődött a szezon. Öröm volt látni. Az éjszaka viszont meglehetősen hullámokon billegős volt, bár alig fújt szél. Meg is fogadtuk, hogy ezt a kikötőt csak délnyugati, nyugati, és északnyugati légáramlásnál látogatjuk meg újra. Hazafelé Tihany kikötőjét ejtettük útba. Százhúszas vízszintnél még büntetlenül lehetett. Itt is beindult a szezon. Az Apátság környékén pláne. Nem is emelkedtek az árak olyan orrba vágóan. De kellene ide is egy valódi vitorláskikötő – állapítottuk meg ismételten –. Másnap délutánra értünk haza. Jó kis nyitótúra kerekedett. Ha valakit érdekelnek a részletek, itt megtalálhatja.
A második túránkon, május végén, a középső medencét céloztuk meg. Balatonlellén kötöttünk ki először. Vendéghely akadt bőven, lehetett rá számítani. Nem is sejtettük, hogy legközelebb már azzal szembesülünk, hogy ezek felét állandó bérlőknek adták ki, tehát megszűnt a jó világ. Ezt a remek helyet is elfelejthetjük a főszezonban. Badacsonyba – hova máshova – mentünk másnap. Megcsodálhattuk a teljesen új vizesblokkot. Nagyon tetszett. Kirándultunk, ettünk, ittunk. A következő nap Balatonszemesen látogattuk meg barátainkat. Nagy változások nem történtek, a vendéghelyek maradtak a „nyugati, északnyugati szélben használhatatlan” kategóriában. A részletek itt olvashatóak. Ezen a túrán vált nyilvánvalóvá, hogy bármelyik hétvégén is megyünk idegen kikötőbe, illetve térünk haza saját telephelyünkre, előre kell tájékozódni arról, hogy nincs e valami verseny start vagy érkezés ugyanoda, hiszen a temérdek hajótól elindulni csak – csak, viszont kikötni (még a saját helyünkre is) lehetetlen.
Harmadik nekirugaszkodásunk (július elején) már valódi kéthetes túra volt. Kezdetnek a Jégmadár kikötőt céloztuk meg Ábrahámhegyen. Persze szembe fújt a szél. Levesnótára azért odaértünk. Ez az öböl egyik kedvenc „nagyarc mentes” helyem. Igen jól éreztük magunkat, szépeket kirándultunk, majd két nap elteltével visszakanyarodtunk Balatonboglárra. Ott találkoztunk ugyanis Peti fiammal, valamint hároméves (partiképes) Ádi unokámmal. A délutánt „elstrandoltuk”, majd vendégeink autóját a védett parkolóban hagyva Badacsonyba hajóztunk. Itt is eltöltöttünk pár napot kirándulásokkal, evéssel ivással. Végül utasaink menetrendszerű hajóra szállva Fonyódra mentek, onnan vonattal Boglárra. Meglelvén kocsijukat hazatértek Budapestre. Mi pedig folytattuk utunkat, meglepő módon ismét Badacsonyba. Természetesen krajcban.
Másnap reggel pedig beterveztük a Balaton sarkát. Irány Keszthely, méghozzá a KJAVSE azaz a KESZTHELYI JÓZSEF ATTILA VITORLÁS SPORTEGYESÜLET kedves kikötője. Itt is valódi vitorlázók tanyáznak. Pár napot eltöltöttünk e nemes város nevezetességeinek bejárásával. Temérdek szépet és érdekeset láttunk, bőségesen ettünk, ittunk.
Eljött az ideje, hogy hazafelé tartsunk. Elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól, majd kelet felé vitorláztunk. Györököt elérve merült fel a kérdés Szigliget kikötőjének: Tudtok nekünk valahol egy védett helyet – ugyanis keletről nagy a hullámzás –? Amennyiben igen, jövünk ide. Ha nem, akkor irány Fonyód. Idáig totál közös volt az útvonal, most viszont dönteni kellett. A válasz boldogító igen volt, beállhattunk egy pillanatnyilag üres keskeny cölöppárhoz a kikötő legbelső szegletébe. Bő félóra krajcolás után meg is érkeztünk. Itt is elröppent két nap laza sétákkal, várnézéssel. Meglepetéssel konstatáltuk, hogy a stranddal szemben leledző, kedvező árfekvésű Nádas étteremben, egy (nem menü) ebéd, a végelszámolásnál ugyanannyiba került, mint a sokkal jobb és elegánsabb Kikötő étteremben (Marcsiéknál).
Kora reggel Fonyód felé lódultunk. A szél persze szemben fújt, majd a tó közepén forgolódni kezdett, végül elállt. Fürdés, várakozás. Végre ébredt valamicske délnyugatról. Fél háromra, farkaséhesen futottunk be. Még szerencse, hogy a Makkosban akadt remek koszt. Másnap körülnéztünk. Nincs újdonság sem a kilátók, sem a bezárt Múzeum terén. A „Szellem kikötő” is elég cudar képet mutatott, még százhúszas vízszintnél is.
Napkelte után indultunk nyugat felé, a lengedező északnyugatival. Lelléig jutottunk. Befutásnál szembesültünk azzal, hogy igen hiányzanak a „felprédált” vendéghelyek. Egyet azért leltünk. Szerencsére. Másnapra teljes szélcsend fogadott (tó tükre, mint az olaj). Nem volt értelme elindulni, hiszen egész napra ezt jósolták. Így is lett. Harmadnapra viszont élénkecske északnyugati támadt. Ez repített haza Balatonföldvárra, ahova szerencsésen becsúsztunk a helyünkre, ugyanis a versenyen részt vevő hajók mezőnye még a tó közepén járt. Csak később tömték degeszre a kikötőt.
Pár napot pihentünk, azaz elvégeztük teendőinket – úgymint hajó takarítást, hibák javítása … stb. – majd ismételten útra keltünk. Negyedik túránkon („ezt dobta a gép”) ugyanazt az útvonalat jártuk be, mint előző alkalommal, csak nagyobb tempót tartottunk. Kihasználva az erősebb szeleket, délelőtt hajóztunk, ebéd után pedig „kulturális program” vagy kirándulás következett. Másnap mentünk tovább. A viszonylag feszített tempó dacára rengeteg szépséget és érdekességet láttunk, csodás kalandokban volt részünk. Csak egyet említenék:
Mivel ismét kaptunk Szigligeten védett vendéghelyet, délutáni sétánk során bejárhattuk a Kamon-kő, Külső-hegy turistautat, ahol összefutottunk egy erdésszel. Óvatosságra intett minket. Ahogyan az a térképen látszik, ez a viszonylag kis méretű, nem igen látogatott erdős terület el van zárva a Balaton–felvidék többi részeitől (beépítették nyaralókkal az átjárót). Így az itt élő vaddisznók gyakorlatilag minipopulációba szorultak. És pont most vállnak járóképessé a másodellés során világra jött csíkos apróságok. Ezeket a koca kíséri, aki pedig rettentően agresszív ezekben a hetekben. Mindenre rátámad, ami mozog! Igen veszélyes! Tehát legyünk nagyon óvatosak – vagyis húzzunk innen fészkes fenébe –. Megint csak tanultunk valamit.
Talán ennyit erről az egyhetes túránkról.
Ötödik túránkon arany napsugarak köszöntöttek reánk. Elérkezett augusztus legvége. A „mesés kelet” felderítésére indultunk. Ideje volt! Nyugatias szelek stabilizálódtak, így képbe került Balatonfüred. Ebédre értünk oda. Kikötőmesterünk már várt, adta az energiavételezésre való kártyát, felírta adatainkat. Méghozzá ott a stégen, nem kellett sehova menni, sorban állni. Ez igen! Nagyon szépen köszöntük. Ezt a várost nagyon szeretem, elsősorban azért, mert majdnem mindig akad valami látványosság, műsor. És egyre több a nívós produkció, gagyit szinte egyáltalán nem látni. Három – négy napot simán el tudok itt tölteni – persze csak stabil nyugatias légmozgás esetén.
Kedvező, jól haladós széllel értük el következő állomásunkat, Balatonalmádit. A TVSK már évek óta egyik kedvenc kikötőhelyem. Robi barátom mindig kedvesen fogad, és szorít védett éjszakázó helyet. Most is így történt. Szép és rendezett e telephely, mindig van valami új, ésszerű fejlesztés. Két nap itt is elröppent.
Siófok volt a követkető úticélunk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy átrendezték a vendéghelyeket, méghozzá nagyon okosan és célszerűen. Látszik, hogy várják az ide látogatókat. Bár csak máshol is követnék ezt a példát. Persze látványosság itt is akadt bőven. Nekem a bejárható új zsilip tetszett a leginkább, a felújítottan kiállított régi berendezésekkel. Két napot itt is elfüstöltünk.
Ezt követően mentünk felderíteni az Ypsilon Yacht Club vadonatúj kikötőjét. Könnyű célpont, ugyanis messziről látszik a nagy fehér házak csoportja Alsóörs és Paloznak határán. Nagyon tetszett itt is. Tökéletes elrendezésű, hullámvédett öböl. Egy napra szólt a kedves meghívásunk, így másnap továbbálltunk.
Reggel napsütés, csodás északnyugati szelecske ébresztett. Megköszönve a szíves vendéglátást, nekiindultunk. Néztem az időjárás előrejelzését. Örömmel láttam, hogy a holnapra beigért hidegfront egy napot késik. Hurrá! Nyertünk egy bónusz éjszakát. Vissza Balatonfüredre, végül is útba esett. Itt töltöttük utolsó éjszakánkat, élvezve a színpadon fellépők remek produkcióit.
Másnap reggelre élénkebb lett az északnyugati, jelezvén a közeledő vihart. Nem is vacakoltunk, azonnal Földvár felé indultunk. Kicsit több mint két óra alatt szerencsésen hazaértünk.
Ezek a túráink voltak tehát a 2024 évi szezonban. És mi a végkonklúzió? Elsősorban azt említeném, hogy az igen szűkösre fogyott vendéghelyek dacára, azért mindig sikerült ottéjszakázni, ahol terveztük. Köszönhető ez elsősorban a BHZRT kikötőmestereinek, akik mindent megtesznek azért, hogy elhelyezzék a vendégeket, az (ideiglenesen) megürült állandó bérlők cölöpjei közé. Hálás köszönetünk munkájukért és fáradozásukért!
A költségeink: A BHZRT számlára, amely tartalmazta a negyven alkalomra szóló kedvezményes túrahelyeket, 1 683 472 Ft. összeget pengettünk ki. – valamennyi kedvezményesen vásárolt (40 db.) éjszakát, plusz a 10 ingyenest elhasználtuk. Tehát ennyibe fájt, hogy ötven alkalommal idegen (BHZRT tulajdonában levő) helyen éjszakáztunk. – Bizony nem kevés –. Ezt még bővíti a Balatonhelp hatvanhatezer petákos költsége. Továbbá, amit megeszünk, megiszunk. Száz szónak is egy a vége, nem a „szegények” szórakozása eme tevékenység. Akkor mi gazdagok vagyunk? Én, a magam részéről koránt sem. Viszont visz a vérem! Valahogyan, ha nehezen is, de kiszorítom (amíg tudom). Erről ennyit!
Még egy gondolat: „A minden korábbinál sikeresebb nyári forgalmat követően 2 millió 200 ezer utassal közel 20 százalékos utasszám növekedéssel zárta az október huszonharmadikáig tartó 178. személyhajózási szezont a BAHART. Bár a hajózási időszak hivatalosan véget ért, az év végéig még programhajókkal találkozhatnak az utazók és a kompok is egész évben közlekednek.” (Forrás: Somogy TV.) Ez eddig remek, gratulálok! Remélem, jövőre a kikötők karbantartására (fejlesztésére) is sor kerülhet, úgymint Tihany kotrása, Balatonszemesen a móló hosszabbítása, Balatonfüreden hullámtörő építése … stb.
Elérkezett a tél. „Álom havát” (decembert) tapossuk, hajóink a parton alszanak, közelednek az ünnepek. Kint sötét van meg hideg, mód nyílhat a meleg szobában egy pohárka vörösbor és jó szivar mellett olvasgatni. Számos hajózással foglalkozó jobbnál jobb irodalom létezik, én most kettőre hívnám fel figyelmeteket.
Dr. Takács Gábor munkája rendkívül hasznos írás. Működő megoldásokat tartalmaz a vízi közlekedés helyzeteire. Hatvan éve hajózom, és még számomra is tudott olyan dolgokkal szolgálni, melyeket eddig máshogy, nem olyan ötletesen és jól oldottam meg. „Jó pap holtig tanul”. Ajánlom minden hajós társamnak – az elektromos meghajtásúaknak is –. Gerő András abszurdja teljesen más. Stílusteremtő, meghökkentő alapmű. Érdekes keveréke két különböző témának. Vajon valahol összefonódik a két történet? Nagy kérdés.
Engem például az egyik sztori totál hidegen hagy. Vagyis hagyott. Hatvanöt évvel ezelőtt lerendeztem a kérdést. Miért is? Rákoscsabán, nagyszüleimnél, egy valódi nagy parasztházban tartottuk a családi összejöveteleket (Józsefnap, születésnapok, ünnepek… stb.). Voltunk vagy húszan, jómagam ötéves csibészpalánta. Egy Isten áldotta délelőtt, amikor a felnőttek beszélgetve iszogattak a tornácon – ami engem nem szórakoztatott – mentem a nagymamámhoz. Kent egy lekváros kenyeret, amivel tüstént kiszaladtam a kertbe. Volt ott temérdek érdekesség, úgymint disznóól és baromfiudvar. Az utóbbiba persze bementem. Libák, kacsák, tyúkok fogadtak. Ahogy majszoltam a lekvárosdeszkát, egy kotlós hirtelen kikapta a markomból. Rohantam vissza a nagyihoz, aki jót nevetve kent egy másikat. Én persze visszaosontam a szárnyasokhoz, most már ravaszabb leszek címszóval. Jött is a kotlós, én pedig a hátam mögé rejtettem kenyeret. Haha, kitoltam veled! Onnan viszont orvul, a nagy vöröskakas vitte el. Megint vissza a konyhába. A harmadik lekvárost már azzal a feltétellel kaptam, hogy nem megyek az álatok közzé. A lényeg az volt, hogy magamban akkor elintéztem a tyúkok – kakasok – kacsák – libák kérdését. Ezekután nem törődtem velük. Legyenek meg nélkülem!
Mindezek ellenére nekifogtam a fenn említett könyv átbogarászásának. Volt egy fél órám. Két óra múlva eszméltem fel, hogy már rég indulnom kellett volna valahova. No komment! Ja, el ne felejtsem: Ha valakinek elvetélt gondolata támad, miszerint megvásárolja – én ugyan fel nem figyelek rá, ha nem küld Andrásom egy tiszteletpéldányt, amit hálásan köszönök – itt megteheti.
Részemről ennyi fért bele az idei évbe.
Áldott, békés karácsonyt és boldog újesztendőt kívánok minden kedves olvasónknak, nagyon szépen köszönve a kitüntető figyelmet!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
2024. december 18.