Címke: merlin

Rekviem a félszigetért

A rekviem (latinul requiem) a tridenti liturgiában az elhunytak lelkéért, fekete színű miseruhában celebrált szentmise, vagyis gyászmise volt. Azért nevezik így, mivel e szóval kezdődik („Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis”, azaz: „Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik”). Kimaradnak belőle az olyan örömet kifejező részek, mint a Gloria és a Credo, valamint az Alleluja. Az „ite missa est” helyett azt mondja a pap, hogy „requiescant in pace” (nyugodjanak békében). A végén a népre adandó áldás sincs, csupán a szentmiséből nyert frázist a meghaltakra alkalmazza.

Hazatérés

Közeleg a hazatérés pillanata. Ugyan még van másfél napunk, tehát – terveink szerint – belefér egy idegenben töltendő éjszaka. Ezt Balatonszemesen gondoltuk eltölteni, ugyanis az esik útba, és idén ott még nem jártunk. De!

Délre fordulunk

Elhagyván az északi partot, a déli oldal felé fordítjuk hajónk orrát. Járjuk most végig azokat a kikötőket, amelyek útba esnek Balatonföldvár felé, a hazaúton. Tavaly óta nem láttuk őket, és már igencsak hiányoznak. Ugyan mi változott házuk táján? Hogyan élték túl a veszedelmet?

Szomszédos túrahelyek

Magunk mögött hagyjuk Szigligetet. Viszont nem kötelező, hogy túránk minden szakaszán félmedencényi utat tegyünk meg. Pláne, ha nincs szél. Most is ezzel a helyzettel állunk szemben. Leheletnyi fuvallattal csúszunk be az öböl közepéig – egészen a műszeres cölöpig – ahol némi délies légmozgást lelünk. Ennek jóvoltából, ebédidőre elkecmergünk Badacsonyig. Pedig csak a szomszédban leledzik.

Irány a sarok (Keszthely epizód)

Minden alkalommal jelentős eseménynek számít, amikor Keszthelyre érkezünk. Ez ugyanis túráink legtávolabbi állomása. És a „fordulópont”, jelezve, hogy a félidő letelt. Innen már csak visszafelé vezet az út. Tetszik, vagy sem, az idő nagyúr. Könyörtelenül telnek a napok.

Belehasítunk a nyárba

De bele ám! Végre. Elmúlni látszik a vírusőrület, csökkennek a „korlátozások”, gyűlnek a nyaralók, telnek a strandok és a kocsmák. Lazul a fegyelem rendesen – baj ne legyen belőle –. Mi is folytatjuk túránkat. Belecsapunk a közepébe.

Nyakunkon már a nyár

Bizony, az első része el is illant. És még valójában nem is túráztunk a Balatonon. Igazán nincs mentségem rá. Most viszont, annyi nehézség és balszerencse után, azért is nekiindulunk virtuális körutazásunknak. Lássuk tehát, hogyan élte túl szeretett tavunk az elmúlt hónapok tilalmait.

Aranyszőke lagúna

Az efféle verőfényes napot a Jóisten is túrázáshoz teremtette. Induljunk hát neki! Olyan területre hatolunk be, ahol még sohasem jártunk. Elővesszük a hajózási térképet, bekapcsoljuk a GPS berendezést, és uccu - neki fakereszt!

Ránk kacsint a hajnal

Hosszú éjszaka tespedt nyakunkba. A tavaszt partra vetve, tilalmak közé kényszerítve, jórészt lakásunk börtönébe zárva vészeltük át. Vajon túl vagyunk rajta? Csak remélni tudom, biztosan hinni nem. Viszont most, dacára a fenyegető viharoknak, alaposan megkésve, de azért is nekiindulunk idei első túránknak.

Háborog a tenger

Meg a darázsfészek is felbolydult. Bár lehetett rá számítani, tavaly is mondogatták. Sokunk számára mégis döbbenetet keltett. Persze, az indulatok elszabadultak, nem is alaptalanul. Nézzük hát a tényeket, és törjük a fejünket. Lehet itt tenni egyáltalán valamit?

Van zátony bőven!

Annyi, hogy sose fogy el. Van, amelyeket kőből építettek, és akad, amit a sors szeszélye sodort nyakunkba. Hiányoztak, mint „sárgaláz a lepratelepen”. Némelyiket elkerülhetjük, mások viszont, egyszer csak a fejünkre szakadtak. A türelem és az önfegyelem szabadíthatja le megfeneklett hajóinkat.

Hogyan tovább?

Tudja valaki? Szerintem maga a „Vén Kaporszakállú” sem volna képes megmondani odafentről. Jó pár hajó már ringatózik, de minek, hiszen gyakorlatilag – rövid kőröktől eltekintve – értelmetlen kifutni. Kirándulni, máshol kikötni, uram bocsáss éjszakázni szinte lehetetlen. A RHEA még parton pihen. Ki tudja, hogy meddig alussza még téli álmát.

Tél tábornokúr menekül

A február mindenképpen téli hónap, annak dacára, hogy idén meglehetősen enyhének mutatkozott. Méltóképpen elbúcsúztattuk a BOAT SHOW kiállítással. Az „előrelátóak” be is szerezhették – jelentős kedvezményekkel – a vízrebocsátáshoz szükséges kellékeket (úgymint algagátló). Sőt a kurrens információkat és eligazításokat is megkaphatták Rick Csaba barátomtól, „jószágaink” ápolása, karbantartása (dadálása) témakörében. Én magam is e-módon cselekedtem.

Elment a Lidi néni a vásárba, csuhajja.

Batyut kötött a hátára, csuhajja. Batyujába' sör, pálinka, úgy ment a Lidi néni a vásárba, csuhajja. Ropják ám a táncot, szól a muzsika (az „A” pavilonban). Temérdek a látványosság, kápráztató csodákban gyönyörködhetünk. Fergeteges a buli, hű de jó kedvünk támadt!

Közeleg a vihar!

Hálás köszönetem Varga Anikó Kiss Tamásné csodálatos nyitóképéért! Valamint az előző cikkemhez írt hozzászólásokért. De ugye minden válasz újabb kérdéseket indukált, melyeket feltettem, és megkaptam a pontos tájékoztatást. Tetszik vagy sem, a helyzet ez!

A kutyafáját!

Igen csak lealkonyult körülöttünk. Pedig az elmúlt szezonban úgy örültem, hogy gyarapodni láttam a „valódi” vitorlástúrázók számát. Erre, most nesze nekem, megtelt a Balaton. Vissza kell fogni a kirándulási kedvet, kénytelenek voltak igen húsbavágó korlátozásokat bevezetni az idegen kikötők látogathatósága terén.

Adjon Isten minden szépet

… Irigyeknek békességet, Adjon Isten minden jót, hazug szájba igaz szót. Hontalannak menedéket, éhezőknek eleséget, tollat író kezébe, pulyát asszony ölébe. Legényeknek feleséget, szegényeknek nyereséget, áfonyát a havasra, pisztrángot a patakba. Istenhitet a pogánynak, hű szeretőt a leánynak, szép időben jó vetést, szomorúknak feledést. Sarkvidékre hideg telet, az árváknak jó kenyeret, fegyvereknek nyugalmat, szelíd szónak hatalmat. Betegeknek egészséget, fuldoklóknak reménységet. Vitorlának jó szelet, napfényből is öleget. Jó lövést az ordasokra, nyíló ajtót vaskapukra, vándoroknak fogadót, Isten adjon minden jót!

Ez az év is kifújt

A tél mindig más és más arcát mutatja. Gyakorta még januárban is hullámzik a tó szürkére vadult tajtékzó vize, máskor napfényben szikrázó jég takarja és a korcsolyázók vidám zsivajától hangos. Ugyan ki fia – borja merészel ilyenkor vitorlázni?!

Így írtok ti

Jött értem a fekete hajó, Jött értem fekete vizen. Álom-királyfit, vitt tova vitt, Moslék-országnak mentiben -, Fekete hajó, fekete vizen. (Vetette papírra Karinthy Frigyes 1912-ben írt művében.)

Forr a világ bús tengere

…, oh magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, s a föld lakóit vérbe mártott tőre dühös viadalra készti."(Berzsenyi Dániel 1807). Vajon miért jutnak eszembe e sorok? Harcoljunk egymással végkimerülésig? Kell ez nekünk? Nem volna jobb békességben összefogni, közös értékeink megőrzése mentén?

1 2 3 4 5