Ezt megelőzően viszont, említenék egy örömteli dolgot. Nem találtak süket fülekre sirálmaink, ugyanis a BHZRT figyelembe vette óhajainkat – ugyan nem maradéktalanul –. Idézem a Karabiner legutóbbi számát:
„A 2023-as vitorlázási szezon legnagyobb forgalmú időszaka ezekben a hetekben véget ért. Az idén bevezetett új túrázási szabályok értékelése alapján, a 10 ingyenes alkalomra szóló lehetőséget a Bérlőink nagy része ezúttal sem vette igénybe. Az előzetesen megfogalmazott aggodalmak a túrázást illetően kevés Bérlőt érintettek.
Az új szabályok hatására a népszerű kikötőkben valamelyest csökkent a zsúfoltság, azonban továbbra sem egyszerű a csúcsidőszakban helyet találni. Több eddig nem, vagy csak saját kikötője környezetében túrázó hajót sikerült a kikötőnaplók alapján azonosítanunk túrázóként kikötőinkben. A precízebb dokumentálásnak köszönhetően a valósághoz sokkal közelebb álló adatok keletkeztek a tekintetben, hogy mely hajó mikor és hol túrázik. Kiértékelve a beérkező felvetéseket/hozzászólásokat Társaságunk további kedvezményes túrakikötést kínál a 2024-es évtől kezdődően. Ezzel a kedvezményes csomaggal a valós hajóhasználati igényekhez igazodva kínálunk csökkentett áron elérhető túrázási lehetőséget.
Kizárólag a szerződéskötési időszakban lehetőség nyílik majd az új túracsomag megvásárlására, amely a listaártól lényegesen olcsóbban teszi lehetővé a túrázást. A plusz 10 alkalomra szóló csökkentett árú (2024-es ár 70%-a) túracsomagot a bérlők a saját túrázási szokásaikhoz igazítva tetszőleges számban többszörözhetik és ezzel, akár több százezer forintot is megtakaríthatnak. Ez a csomag a kikötők aktív időszakában, és nyáron sem lesz elérhető, akkor már kizárólag listaáron lehet túradíjat befizetni a kikötőkben.
A megváltozott új működés szerint is az eddigieknek megfelelően, kérjük a kikötőbe történő megérkezésük után közvetlenül jelentkezzenek a kikötőmesternél, akik „szolgáltatási jegyzőkönyvet” fognak nyomtatni az Önök számára, amely rendszer automatikusan levonja a 10 alkalomból vagy a pluszban megvásárolt lehetőségek számából az erre a kikötésre szóló egy egységet.”
Nagyon szépen köszönjük! Egy fontos kérésünk teljesült. Felhívom tehát tisztelt olvasóim figyelmét arra, hogy a most visszaküldendő Adategyeztetési nyilatkozat megfelelő kockájába ne feledjék el beírni az igényelt csomagjaik számát. Akkor hajrá, jövőre megint mehetünk túrázni, legalábbis a „tehetősebbek” – a pokolba, ilyen világot élünk –.
Következzék a tókerülés. Enyhe északi lengedez (néha). Csiga tempóban csúszunk nyugat felé. A nap viszont éget, így gyakori fürdésekkel tarkított pár órás araszolással Balatonlellét sikerül elérnünk.
Vendéghely akad bőven, – annak dacára, hogy a két legbelső mólóvéget álandó bérlőknek adták ki – így gond nélkül kikötünk. Ez a hajóállomás egyébként részemről teljesen rendben van. Európai a kiszolgálás, manőverezésünk alatt ott terem a kikötőmester és készségesen segédkezik (nem mintha szűkségünk lenne rá ebben a szélcsendben), tisztaság, rend. A szomszédos nyugati strandra a kártyánkkal nyitható kapu vezet át (megkerülve a pénztárt). Ezt is megoldották. Jó látni az efféle rugalmasságot. A központ környékén jóformán egy teremtett lelket nem látni, valamennyi kocsma zárva. A Sekli étterem viszont várja éhes vendégeit. Sajna hétköznapokon idén utoljára. Koszt szokásosan remek. Rövid séta délután. Valójában csak mi lézengünk az utcákon. A tópartra nemigen lehet lejutni, ugyanis a keleti strand keményen körbe van kerítve ronda rácsokkal, kapuján öklömnyi lakat. A vidámpark óriás kerekestül, büfésorával egyetemben halott. Nesze neked szezonhosszabbítás!
Verőfényes nyári reggelre ébredünk. Megköszönve a szíves vendéglátást, megreggelizünk, majd távozni készülünk. Na, de most merre? A víz olaj sima. Vánszorogjunk Fonyódra? Idén ott sem jártunk. Úgy érzem, nem is fogunk. Múzeum mínusz, kilátó zárva (már évek óta, hogy szétrágta a kerti cincér), Makkos vendéglő (SPAR mögött) csak hétvégén látogatható. Meg aztán tizenötezer peták a taksa kikötésnél. Nem vonz. Ábrahámhegyet célozzuk meg. Szerencsénk van. Minimális északi szél támad (úgy egyeske). Déli harangszóra oda is érünk.
Szeretettel fogadnak minket annak ellenére, hogy egy verseny kellős közepébe cseppenünk. Mint később megtudjuk, az RS FEVA típusú kishajók ranglista bajnoksága zajlik négy futammal. Rengeteg a hajó – képzelem mennyire hiányoztunk pont most ide gondnak, bajnak –. Viszont a rendezés mesteri. Nekünk is tudnak vendéghelyet szorítani, amit nagyon szépen meg is köszönünk.
A Muskátli étteremben ebédelünk. Ők is ezen a héten vannak utoljára hétköznap nyitva. Fura véletlen, hogy tavasszal, indulásnál, az első napon jártunk itt. A felszolgáló kedves hölgy emlékszik ránk. Remek ebéd, majd ejtőzés a hajón. Fene sem akar ebben a hőségben hegyet mászni. Délután azért csak meglátogatjuk a kilátót a hosszabbra nyúlt árnyékokat kihasználva. Majd a Barna borozóba térünk. Jókat kortyolunk az ízletes nedükből, majd egy – egy sültkolbászt rendelünk vacsorára. Hatalmas melegtálat hoznak ki minden földi jóval. Körettel, savanyúsággal, még körözöttel töltött egyben sült krumpli is akad. Pazar! Igaz, ára is van. Igen jó hangulatban araszolunk vissza hajónkhoz. Nem véletlen, hogy ezt a „JÉGMADÁR” kikötőt tartom tavunk egyik lejobb túrahelyének. Nekem legalább is nagy kedvencem.
És még egy dolog. A földrajzi elhelyezkedés. Azt ugye tudjuk, hogy a Balatonfelvidék egyik legszebb és legértékesebb tájegységünk. És pont ezeket a látnivalókat nem tudjuk megközelíteni. Ugyanis nem tudunk hol kikötni. Azóta pláne, hogy úgy Zánka, mint a Révfülöp Vitorláskikötő számunkra megszűnt létezni. Nagyon sajnálatos. Viszont innen Ábrahámhegyről azért akad, ami elérhető. Feltétlenül megéri maradni még egy napot.
Például el lehet sétálni Salföldre – pár kilométer – aszfaltozott úton. Mi is ezt tesszük reggeli után. Autóbusz is jár arra, persze elfogadható menetrendje csak főszezonban van. Megnézzük a SALFÖLDI MAJORT. Nagyon szép képkiállítás látható az egyik épületben, a kifutókban pedig elsősorban háziállatok. A szürkemarha boci zengzetesen és folyamatosan bőg, a vén kecske eleségért kujtorog, a kakas kukorékol. Befizethető lovaskocsis utazás a Pálos Kolostorhoz. Szóval nagyon kedves, aranyos, van itt minden, ami kell. Még házibivaly szalámi is kapható. Összességében viszont nem túl nagy durranás.
Miután számbavettük hasonmásainkat, kisétálunk a mezőn keresztül kolostorunk romjaihoz. Szépen felújították, állagmegóvták. Visszakutyagolunk Ábrahámhegyre, persze útba ejtjük a Muskátlit. Elfogyasztjuk estebédünket. Ezzel el is röppent a második napunk e kedves kikötőben. Köszönjük a vendéglátást.
Reggel hétágra süt a nap, szél pedig nulla. Badacsony felé fordítjuk hajónk orrát abban reménykedve, hogy a nádasok közelében némi vízi szelet lelünk. A tűző nap hamar felforrósítja a szárazföld köveit, a levegő elindul felfelé, helyébe a hűs víz felől ébred némi szellő. És csoda lőn, ha alig észrevehető mértékben is, de kidomborodik a génua. Kormányozhatósági sebességgel, alig hagyva nyomdokvizet, megindulunk. Már jócskán elkongatták a levesnótát, mire Badacsonyba érünk. Itt sem tolonganak a turisták. A rablósor büféi is jórészt zárva leledzenek. A Vendégváró viszont él. Páran falatoznak is a teraszán. Mi is jól belakmározunk. Felsétálunk a Hordóig. Az például nyitva. Imre Borozó is tele hangoskodó, jókedvű népséggel. Mindkettő ezután csak hétvégente lesz elérhető. Már felfelé jövet megakadt a szemem egy új építményen a Kovács pince szomszédságában. Most ide kanyarodunk be, „megszagolni a csontot”.
Hinta névvel illetik a krimót. Amint belépek, azt veszem észre, hogy igen kellemes közérzetem támad. Tiszta „hütte” hangulat uralkodik. Brávó, ez aztán nem megszokott e környéken. Ifjú (de tapasztalt) társaság fogott bele a vállalkozásba, nagy ívű tervekkel. Télen is nyitva kívánnak tartani. Palackos borokat árulnak, meglehetősen borsos áron. Kérünk egy paraszttálat is. Megkapjuk, ekkora (nem úgy, mint a Barna borozóban). Viszont rendkívül ízletes. Nekem tetszik a csehó ötleteivel, kedves fiatalos lendületességével. Szurkolok nekik, hogy talpon maradjanak. Alkonyatra visszatérünk hajónkra. Korán fekszünk, ugyanis nagy terveink vannak. Keszthelyre szeretnénk eljutni. Csak legyen szél.
Reggel persze teljes a punnyadás, levél sem rezdül.
Folytatódik az eddigiekhez hasonló szélvadászat, azaz a termik légmozgás kínos pontossággal történő befogása. A Györöki-öböl mélyéről libben valami, ami a „Suhuig” eltol minket. A Keszthelyi-öbölben pedig kicsit megembereli magát a víziszél. Gyenesdiás előtt mérsékelt déli fuvallat kél, így elérjük célunkat. A hajdani „Libás” kikötőbe (most KESZTHELYI JÓZSEF ATTILA VITORLÁS SPORTEGYESÜLET) jelentkeztünk be telefonon, hogy meg szeretnénk látogatni őket, mintegy felderítés céljából.
A Keszthelyi Yacht Club bejáratán hajózunk be, majd a sziget mögött fordulunk a csatornába. Szalai István kikötőmester vár bennünket és beirányít egy szabad helyre. Kezet rázunk, elmondja a lényeges tudnivalókat. Egy csendes, meghitt, családias tündérkertbe érkeztünk. Csodálatos hely. Teljesen hullámvédett, emberi méretű vitorlások lakta, totálisan „nagyarc mentes” övezet. Hihetetlen számomra, hogy a Balatonnál ilyen még létezik. Frissen nyírt fű, árnyas ligetek, rend, tisztaság. Lerí róla, hogy itt egy baráti társaság honol. Igyekszem beilleszkedni közéjük. Ez úgy látszik, hogy valamilyen szinten sikerül, ugyanis megmutatják a becsületkasszával (kartondoboz) működő, folyamatosan üzemelő sörcsapot – ettől padlót fogok –. Effélét még nem láttam. Sok mindent elárul az itteni sporttársakról. Kezdem piszok jól érezni magamat.
Jócskán elmúlt dél, hasunk követeli jussát. Tíz perc sétára vagyunk a Libás strandtól. Hátha nyitva, megkockáztatjuk. Nyertünk. A strand ugyan már nem üzemel, de kapui tárva vannak. A terület sétányként funkcionál. Pár büfé nyitva, a Matróz Tanya is. Nem halunk éhen, remek kosztot kapunk a hajdan volt, !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyünkön – Jó, nyári időnk van, ezért üzemelnek. Pár éve volt, hogy négy – öt felhő úszott az égen, fújt a szél, és csontra zárva voltak. Ezért vesztették el a fent említett címet –.
Ejtőzést követően elaraszolunk a part mentén a hajóállomáshoz. Megdöbbenve látom, hogy a félúton lévő, közkedvelt Horgász Büfénk megszűnt. Feltehetően tönkrement. Nem csodálom. Ugyanis emberemlékezet óta „szakadt”, de remek hely volt. Hideg sör, fröccs, ízletes rántott hekk, elfogadható árakon. Tavaly viszont az olcsó hal eltűnt, drága pisztrángfélék lettek helyette többezer petákért. Senki nem vette. Erről ennyit. A közforgalmú móló környékén minden nyitva, akad étel – ital választék bőven. A Madyson Gyros & Grill !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! változatlanul kitűnő. Maradnak nyitva, ameddig csak lehet (ez aztán pontos meghatározás).
Másnap reggel a Libás strandra megyünk. Említettem, hogy ingyenes sétányként üzemel. Jót pancsolunk a huszonöt fokos vízben. Süttetjük hasunkat a tűző napsütésben. Kell néha ez a lustulás. És nem vagyunk egyedül. Jó pár nyaraló (sok gyerek és kutya) élvezi velünk egyetemben a nyár örömeit. Jó ebédet kapunk a Matróz Tanyán, majd felkullogunk (torony irányt) a Kastélyhoz. Csak tizenhét óráig látogatható. Örömmel látjuk, hogy a madárpark kiheverte a tavalyi tragédiát (madárinfluenza fertőzés miatt ki kellet tekerni az összes itt élő madár nyakát). Szörnyűség.
Örömmel konstatálom viszont, hogy tanulván a vészből, valamennyi kifutó tetejét fémhálóval fedték le, méghozzá hermetikusan. Így előzve meg a vadon élő madarak behatolását. A kert és a pálmaház is csodálatos, illatoznak a nyíló virágok. Szóval a kastély rendben, tündököl régi fényében. Nagyon szép látvány. Alkonyatra érünk vissza a kikötőnkhöz, tehát kisétálunk a KYK nyilvános mólójára. Meglepődve tapasztalom, hogy az Íz Part (Bendiék) megszűntek lenni, mint kikötői csehó – igen sajnálom –. Helyettük idén már egy Oportó Étterem Keszthely nyújtja a szolgáltatásokat. Nyitva voltak, viszont egy árva vendéget nem láttam a teraszon. Kedvesen elmondták, hogy étlapjuk meglelhető az interneten. Nekem nem sikerült, mi több, a KYK honlapján sem elérhetőek. Ennyit erről. Ezzel második napunk is véget ért. Keszthelyre tulajdonképpen ennyi elégséges is lenne, de mi Hévíz nemes városát is meg szeretnénk látogatni. Jó pár éve volt hozzá szerencsénk.
Reggel átbuszozunk. Még szezonon kívül is tűrhető a menetrend. Hévízen a buszpályaudvart jóval kijjebb helyezték, messzebb a tófürdőtől. Az eredeti létesítmény romjai még mindig a belvárosban éktelenkednek. A közkedvelt, olcsó büfésort nyomtalanul eltüntették. A központban nem maradt más, mint elegáns, csillogó retikül üzlet, ruhaboltok, pénz elszívó emléktárgy árudák. Na meg két fényes – elegáns étterem iszonyatos árakkal. Vendég alig. Az utak pedig térkővel leburkolva. Csodálatos, előkelő, méregdrága, viszont szerintem Hévíz lelke veszett oda. A Tófürdőt viszont felújították, szerintem előnyére, bár a tavirózsa szigetek szinte teljesen eltűntek. Jót fürdünk, a Tóparti Étteremben ebédelünk (a koszt éppen, hogy ehető, de nem túl drága). Viszont van egy másik Hévíz is. Kiáztatva tagjainkat végig járjuk a véderdőben kijelölt Tavirózsa Tanösvényt. Nagyon szép. Vannak táblák, meg képek. Tetszik. A lombkorona sétánnyal egyetemben.
Hallottatok már az Egregyi borospincékről? Eddig még én sem. Most felderítjük. Jó négy kilométerre helyezkednek el a központtól. Dottóval is fel lehet oda jutni, taxival sem sokkal drágább. Nagy részük pillanatnyilag zárva van, de három – négy fogad szomjas vendégeket. Mi a Vilmos Pince Borászathoz ülünk be. Kitűnőek az italaik, és még szenzációs, kiadós vacsorát is kapunk elfogadható áron.
Jóllakva hullunk ágyba. Reggel elbúcsúzunk István kikötőmester barátomtól. Rendezzük a rongyos anyagiakat. Személyenként számolják a tarhát: 4500 Ft. / fő. Ketten vagyunk, így 9000 / nap. Remek, igen kedvező. Matekozok magamban tovább. Ha volnánk négyen akkor tizennyolcezret kéne fizetnünk, amennyiben hatan (tele a hajónk), 27000 Ft lenne az összeg. Tehát hétezerrel több, mint a csicsás KYK napi húszezer petákja! Nem semmi, tehát erre érdemes figyelni!
Megtudjuk még, hogy most fogják ünnepelni a hely fennállásának negyvenötödik évfordulóját. Lesz nagy hacacáré, móka, vigadalom, kacagás. Gratulálok hozzá! Nem tudom elhessegetni aggodalmamat, miszerint nehogy szemet vessen a „gonosz” erre a tündérkertre. Hiszen igen értékes területe a városnak. Pillanatok alatt legyalulhatnák annak okából, hogy valami nagy hasznot termelő, korszerű, napjaink igényei szerinti borzadalmat építsenek helyette – fujj, de rosszhiszemű vagyok –. Fél kilenckor futunk ki a vízre. Olaj sima a Balaton. A feszín felett viszont, azt nem érintve, olyan másfelecske fújdogál északnyugatról.
Szépen haladunk, sajnos visszafelé. Utolsó nyári túránk nemsokára véget ér. Kibukkanunk a Keszthelyi-öbölből, elmarad Balatongyörök, Szigliget elárvult kikötőjét (Marcsi bedobta a törölközőt – nyilván kiszekálták –, kipakolt a Kikötő Étteremből, így sem egy falat kenyeret, sem egy korty vizet nem talál az ide vetődő túrázó) messze elkerüljük. Badacsonyban már voltunk, Révfülöp megközelíthetetlen. Leejtünk egyenesen Balatonboglár felé. És csodák csodája, üzemanyagunk kitart, levesnótára odaérünk. De hova menjünk? Erzsébet étterem tönkrement, Jánosunkat rég kiszekálták a hajóállomás melletti „cigánypecsenyés” kocsmából – az utód minősíthetetlen, nincs is nyitva –, a környéken minden kő keményen zárva. Gianpierro's étterem a menü (2600 Ft.) kivételével igen húzós, szemben viszont a strand mellett valaki azért nyitva tart. Persze, csak most, nyári meleg lévén. Vannak is vendégei. Ők az IVETT Büfé Nagyi Konyhája fantázianevű csehó. Jól festenek az ételek, tűrhetőek az árak. Udvarias a kiszolgálás. Mi kell még? Itt a helyünk. Rendesen belakmározunk. Kár, hogy ezt az elkövetkező hetekben már nem tehetjük meg, hiszen ők is befejezik tevékenységüket. Mászás következik a kápolnákhoz. A vörös nyitva van, érdekes, szokásos, gondolatébresztő képkiállítás tekinthető meg. Nagyon tetszik.
Megyünk a nemrégen készült lombkorona sétányt felderíteni. Könnyen rálelünk a kilátódomb tetején. Lehet rá jegyet venni, ami a Gömbkilátóra is érvényes, minimális összegért. Érdemes végigjárni, ugyanis remek a panoráma, ötletes ismeretterjesztő táblák okítják a látogatókat. Nem csak gyermekekhez szólnak. Én is tanultam újdonságot.
Jóleső fáradsággal, egy pohár borral búcsúztatjuk utolsó esténket a túrán. Igen hamar sötétedett be. Tetszik vagy sem, ez már a rohamosan közeledő ősz jele. Felidézzük az elmúlt napokat. Rengeteg szépet láttunk. És amellett, hogy gyakorlatilag nem volt szél, sikerült elvitorlázzunk a tó legmesszebbi pontjára, és letesztelni egy általunk eddig ismeretlen túrahelyet. Talán ennek örülök a legjobban az ilyen éjszakázóhely-ínséges időkben. Meg aztán nagy röfögő szerencsénk is adódott, hogy nem kaptunk telibe valami háromnapos esős – szeles frontbetörést. Végig tomboló nyárban utaztunk, fürödtünk, barnára sültünk a napon. Sokfelé megfordultunk a szezonban, viszont pár hely sajnálatosan kimaradt. Egész évben egyszer sem jártunk Balatonalmádiban, Partfőn, Siófokon, Balatonszemesen és Fonyódon. Rendkívül sajnálatos. Tudom, rajtunk is múlt, lehettünk volna ügyesebbek, amennyiben jobban szervezzük a programokat. Az igazsághoz tartozik az is, hogy sokkolt bennünket a hirtelen, váratlanul megnövekedett kikötési költség, ami alapból százezer petákkal megnövelte egy normális túránk költségeit – hála az új kedvezménynek, ez jövőre szignifikánsan csökken –.
Reggel élénkecske északnyugati köszönt ránk, amit egy tőlünk jócskán északra vonuló hidegfront gerjeszt. Ez kell nekünk. Fel a normál fokkot és irány Balatonföldvár. Repülünk, mint a madár. Igen hamar be is futunk állandó kikötőnkbe. De szép volt!
Lehetne ez a végszó, de adódik még valami. A „plusz egyedik” napon, kedves ismerőseim fülön fognak, és elvisznek Balatonberénybe. Nagy restanciám, hogy alacsonyvizű, jolle kikötőkről soha nem teszek említést. Legyen tehát kivétel most! A Magyar Tenger Vizisport Egyesület Balatonberény telephelye mintaszerű példa erre. A Csicsergő-sziget mögötti csatorna tökéletes védelmet nyújt az itt elhelyezett ladikoknak. Máskülönben e szigetecske NATURA 2000 besorolású, védelem alatt lévő terület. Mintegy százhúsz madárfajta életteréül szolgál. Díszkert az egész. Csak ámulok és bámulok. Bár így nyár végén a madarak csendben vannak (nem úgy, mint tavasszal), folyamatosan hallani pár trillát. Előfordul itt többek között kis és nagykócsag, szürke gém, vörös gém, kanalas gém, bakcsó, kárókatona, különböző réce és szárcsafélék, kisbukó, karvaly, rétisas, fehér gólya, barna rétihéja, kabasólyom, törpesólyom, cankó és sirály félék, jégmadár, kakukk, ökörszem, poszáta félék, vörösbegy, kékbegy, tengelic, csíz, süvöltő, nádi- és fenyőrigó, kis őrgébics, nádi sármány, pinty …meg még rengeteg féle – fajta tollas vagy szőrös jószág. Szóval sokan lakják ezt az aprócska területet, az szent. Igen, kell rá vigyázni. A hajósok ezt megteszik. A szépen, sorjában, helyesen kikötött vitorlások senkit sem zavarnak. Szóval nagyon rendben van itt minden. Ötven darab vitorlás kishajó és száztizennégy csónak lelt otthonra. És még vendéghelyet is ki tudnak szorítani annak, akit ide sodor a víz. Persze előzetesen hívjátok fel a kikötőmestert, jelezve érkezési szándékotokat. Remek ez a hely. Hátránya, hogy igen alacsony. Van egy olyan gond is, hogy amikor a kilátót építették, csináltak egy bejárót murvából a gépek számára. És ezt azóta sem bontották vissza, így megszűnt a víz átáramlása. Óhatatlanul eliszaposodik, megposhad, amennyiben át nem vágják a gátat.
Jó, hogy itt is jártunk! Erről is tudtam „csicseregni”.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
