Kezdeném ezzel a provokatív kérdéssel cikkemet, mely már régóta motoszkál a fejemben, de csak most ragadtam tollat, illetve billentyűzetet, hogy „rögeszmémet” szavakba, mondatokba öltsem. Ez most nem egy jópofa élménybeszámoló lesz részemről, hanem a komoly valóság, a problémák felvetése és talán lehetséges menekülőutak megtalálása, vagy éppen csak a fény az alagút végén. A kérdésre adott első válaszom azonban egyszerűen az, hogy sehol, sehol nem tanítanak ilyet! De vizsgáljuk meg ezt még jobban!

Persze, már az év első hónapjában elkezdtem szövögetni a terveket, mikor hogyan, hova megyünk a hajóval, mit kell módosítani rajta, stb. Ekkor került képbe egy Tümmler seprűmotor. Annak aki nem tudná, ez pont alkalmas arra a célra, hogy kajakot és kenut hajtson meg vele az ember. Irány Szigethalom! Sokat nem kellett győzködni magam, hogy elhozzam az 1964-ben az NDK-ban gyártott csodát. Ennek örömére a csomagtartóba rakáskor egy rossz mozdulat miatt két hétig csak erősen izzadva és magamban szentségelve tudtam csak zoknit húzni és cipőt kötni. Ezen felül már csak a hajóra történő rögzítést kellett kivitelezni.

A charter vitorlázásról a legtöbb embernek a közeli Adria, esetleg a görög szigetvilág, szerencsésebbeknek a távoli egzotikus térségek jutnak eszébe. Nyaralósan, napi vitorlázásokkal, partközelben, csodás öblökben strandolva tölthetjük szabadságunkat, és ez így teljesen rendben is van! Számomra is sokáig ez jelentette a tengeri vitorlázást. Kevesen gondolják, még kevesebben vállalkoznak rá, hogy charter hajóval hosszabb, akár offshore nyílt tengeri utakat tegyenek.

Közeleg a hazatérés pillanata. Ugyan még van másfél napunk, tehát – terveink szerint – belefér egy idegenben töltendő éjszaka. Ezt Balatonszemesen gondoltuk eltölteni, ugyanis az esik útba, és idén ott még nem jártunk. De!

Elhagyván az északi partot, a déli oldal felé fordítjuk hajónk orrát. Járjuk most végig azokat a kikötőket, amelyek útba esnek Balatonföldvár felé, a hazaúton. Tavaly óta nem láttuk őket, és már igencsak hiányoznak. Ugyan mi változott házuk táján? Hogyan élték túl a veszedelmet?

Magunk mögött hagyjuk Szigligetet. Viszont nem kötelező, hogy túránk minden szakaszán félmedencényi utat tegyünk meg. Pláne, ha nincs szél. Most is ezzel a helyzettel állunk szemben. Leheletnyi fuvallattal csúszunk be az öböl közepéig – egészen a műszeres cölöpig – ahol némi délies légmozgást lelünk. Ennek jóvoltából, ebédidőre elkecmergünk Badacsonyig. Pedig csak a szomszédban leledzik.

Minden alkalommal jelentős eseménynek számít, amikor Keszthelyre érkezünk. Ez ugyanis túráink legtávolabbi állomása. És a „fordulópont”, jelezve, hogy a félidő letelt. Innen már csak visszafelé vezet az út. Tetszik, vagy sem, az idő nagyúr. Könyörtelenül telnek a napok.

Hosszú éjszaka tespedt nyakunkba. A tavaszt partra vetve, tilalmak közé kényszerítve, jórészt lakásunk börtönébe zárva vészeltük át. Vajon túl vagyunk rajta? Csak remélni tudom, biztosan hinni nem. Viszont most, dacára a fenyegető viharoknak, alaposan megkésve, de azért is nekiindulunk idei első túránknak.

Rendszeresen két éve vitorlázom, így még igazán kezdőnek számtok, annak ellenére, hogy a vitorlázással már a nyolcvanas években kapcsolatba kerültem. Akkor, még kiskamaszként, jutalomból részt vehettem egy vitorlástáborban Balatonfüreden, és a vonzódás azóta tart. Szerencsére az életem nemrég elért arra pontjára, hogy a vonzódásból tényleges vitorlázás lett.

A Women On Water oldalán blogbejegyzésekben szeretnénk bemutatni a közösség tagjait egy-egy interjú keretében. Reméljük, hogy a hazai vitorlázó nők és lányok történetei önmagukban is sokak számára nyújtanak motivációt. Fogadjátok szeretettel Greff Magdolna történetét.

A Karib-tenger rendkívül izgalmas és változatos térség, nem véletlen, hogy évszázadok óta rettegett kalózok, kalandvágyó kincsvadászok, középkori ereklyék után sóvárgó búvárok és az utóbbi időben hollywoodi mozisztárok közkedvelt nyaraló és forgatási helyszíne, egyben a világ elsőszámú vitorlásterepe, melyet a „vitorlás paradicsom” elnevezés is hűen bizonyít.

Gibraltár-Madeira-Tenerife-Gran Canaria vitorlástúra élményekkel és tanulságokkal!

Ráérsz a napokban Kastela Gomilicából Monfalconéba vinni egy hajót?

Milyet?

Swan 53

Rá!

Ez is elérkezett! Nálunk hagyomány, hogy a szezontól egy kurta túrácskával veszünk búcsút. Méghozzá olyan formában, miszerint a Rhea kapitányai szállnak hajóra, és megcélozzák az „ország kocsmáját”, hogy a teljesség igényével látogassák végig kedvenc borozóikat, majd keservesen berúgjanak. Rajta hát!

Merlin hajónaplóit ugyan mindig örömmel olvastad, és már rég vitorlát bontottál volna, hogy nekivágj a Balatonnak, csak épp nem tudtad eldönteni, merre indulj, hol mit érdemes megnézni, megkóstolni, meglátogatni - itt az ideje, hogy bevedd hajóval a tavat!

Október és november. Két testvér? Inkább tűz és víz. Az előbbi még lehet napos, langyosan meleg, míg az utóbbi inkább borongós, hideg jellemzőivel terhelt. Ezüstösen csillogó dértől ékesek a fűszálak, a köd pedig igen gyakran, csupán délire hajlandó felszállni. Októberben még hallani a fű között rejtőző sáskák ciripelését, és látni a beléjük kapaszkodó harmatcseppektől sziporkázó pókhálókat. Apró csemeték indulnak kalandos légi útjukra, népiesen „ökörnyálnak” nevezett hosszú fonalakon. A szellő, nagy magasságokba és sok kilométer távolságba ringathatja őket.

Nyúlós takony a világ. Ráadásul jég hideg. A köd bekúszik a legjobb hajósruházat nem létező résein is, bőrünkig hatol, elgémberíteni testünket, lelkünket. És a kokpitben futkosni vagy tornászni nem igen lehet. Csak dermedten kucorogni, dideregni, s továbbá tűrni, ahogyan hízott vízcseppek tömege hullik fejünkre a vitorla aljáról. Szóval remek. Mi több: csodálatos. Imádjuk! Induljunk hát neki!

Gusztusosan gőzölög a reggeli forró tea. Isteni érzés markomban tartani a bögrét. Hűvös van, és a fedélzet csurom lucsok. Lehet törölgetni. Kortyolunk egy kávét. De jól esik! Életmentés. Talán segít a napocska. A tó vize, mint az olaj. Talán lengedez valami szellő, csak nem ér a felszínhez. Nézzük meg, induljunk neki, mi bajunk lehet. Még el is juthatunk valameddig. Ez bizony már nem nyár. Ősz úrfi beköszöntött!

Tombol a kánikula, még éjszaka is szenvedünk a fülledt kabinban. Alkonyat után temérdek árvaszúnyog keserít meg minden vízen töltött pillanatot. Szeretett tavunk olyan meleg, mintha fürdőkádba merülnénk. Élvezzük hát ki az utolsó órákat, hiszen pár nap távlatában hidegfront és lehűlés várható. Elkerülhetetlen a búcsú.

Vészes gyorsasággal fogynak augusztus havának napjai. Keletnek fordítjuk tehát hajónk orrát. Túlságosan azért nem sietünk, hiszen a visszaút ugyanolyan hosszú, mint az oda. Reméljük, tartogat számunkra még pár élményt. Lássuk csak.

Augusztus múltával a búcsúzó nyár és a közelgő ősz ölelkezik egymással. Szelídül a kánikula, puhulnak a fények, pasztellba facsarodnak a színek. Még zöldellenek a fák, temérdek a virág, de különösen a mezei utak mentében szürke por lepi be a piros, sárga, kék szirmocskákat. A szőlőhegyen megszólaló tücskök szomorkás ciripelésükkel mintha a búcsúzó nyarat siratnák.