Gyári méretű alapvitorlázattal futunk ki Balatonföldvárról. Irányunk a „huncut hegy”, viszont enyhén az északi part felé ívelünk a simább víz reményében. Elszáguldunk jól ismert déli parti, és „halott” északi kikötőink előtt, integetünk Ábrahámhegy „Jégmadarának”, majd röpke három és fél óra elteltével besurranunk Badacsonyba. Idén első alkalommal.
Igaz, hogy még előszezon van (május közepe), de ekkora kihaltságra nem számítok. Alig lézeng pár nézelődő. A büfésor is meglehetősen foghíjas. !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! kedvenceinken is lehúzott redőnyök éktelenkednek. Ennyire nincs éhes – szomjas vendég?
Még szerencse, hogy akadnak olyanok, akik nem így látják. Az idáig, talán méltatlanul mellőzött Alapozó-Falatozó majd dugig van kuncsaftokkal. Nem véletlenül. Kitűnő étkek kínálják magukat, meglehetősen jó árfekvésben. Pár szót tudok váltani Anitával (általam placcmesternek titulált munkatárs). Elmondja, hogy március tizenkettedikétől folyamatosan nyitva tartanak (persze a Borpatika & Pálinkaházzal egyetemben). Akár esik, akár fúj, így tervezik október végéig. Na igen, ezt igencsak értékelem. Tipikus ugyanis, hogy bezuhan ide valami elvetélt időpontban túrázó, vagy kiránduló – bicikliző, csikasz-horpaszú csapat. És talál legalább egy helyet, ahol „friss szénával megetetik, forrásvízzel megitatják”. Remek. E csehó jelenti tehát a stabilitást, megbízhatóságot. Indokolt, hogy !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! minősítéssel rendelkezzen. Így semmi esetre sem maradunk éhen Badacsonyban!
Megköszönöm Anitának a tájékoztatást, valamint szíves vendéglátásukat, és sétálunk tovább.
Elektromos hegyi tekergő busz csak hétvégén jár, így feltaxizunk ötezer petákért a rózsakőhöz. Körbejárjuk a hegyet. Örömmel látom, hogy a bányákból eltűnt a hajléktalanok által felhalmozott szemét (ágymatracok, ponyvák, szétmállott vánkosok, eldobált flakonok… stb.). A természet visszafoglalhatja az őt megillető helyeket. Köszönt is minket egy ritkán mutatkozó lábatlan-gyík, valamint napon sütkérező sárkány-gyík (zöld gyík) rokona.
Amint körútunkon elérjük a hegy déli oldalát, szemünkbe ötlik, hogy a Rodostó Turistaházat felújítják. Különböző iparos szakemberek sürögnek – forognak. Szeretném hinni, hogy ismét megnyílik a turisták számára, ugyanis gyermekkorom óta (amikor betérhettünk egy „bambira”, vagy „utas üdítőre”) csak mindenféle „nemszeretem emberek” tanyájául szolgált.
Visszaérünk a rózsakőhöz, majd oldalgunk lefelé, hogy végigjárjuk kedvenc borozóinkat. Nem sok sikert aratunk. Szegedi Róza ház keményen lakat alatt. Azt beszélik, hogy a múzeummal együtt „eladják”. Hordó zárva, állítólag hétvégenként már él. Imre jeles pincéje még téli álmát alussza. Anna évek óta csak romosodik, pusztul. Laposa féle Friss Terasz kapuja csukva. Vele szemben a Kéknyelű ellenben várja vendégeit folyamatosan. Itt tudjuk először csillapítani szomjunkat. Vörösborukból viszünk is egy literrel. A Langalló ház hétvégenként aktivizálódik. A Fröccs terasz üzemel. Új útvonalon lehet bemenni, hétvégenként még ínyenc borkorcsolyákat is kínálnak a nedűkhöz. Dante kutyus megvan. Kovács pince – szokás szerint – tárva. Itt is begyűjtünk másfél liter száraz vöröset. A Raklap viszont még be van pakolva, idén hozzá nem nyúltak. Végkonklúzió: Badacsony még „akadozik”, remélem legközelebbi alkalommal már „szezoni” állapotokat találunk.
Viszont kipróbálunk egy új éttermet. Nem mást, mint a Halászkert Étterem Restaurantot. A büfésor végétől pár lépésre található szálloda épületében leledzik. Télen – nyáron várják vendégeiket. Kellemes, nyugalmas hely, kitűnő ételekkel, széles választékkal. Picit drágább a „rablósornál”. Udvarias, gyors a kiszolgálás. Mi kell még? Szezonon kívül, illetve „sátoros tömegmizéria” esetén feltétlenül javaslom idemenekülni (a kikötő étterem mellett, ami éppen most sincs nyitva). Igen bőséges a menü is, dugig jól lakunk vele. Próbáljátok ki, ha tetszik betehetjük a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! listába.
Ennyit az „ország kocsmájáról”. Korán lepihenünk, ugyanis másnap nagy út vár ránk.
Verőfényes reggel, kellemes mérsékelt északi széllel. Mi kell még? Uccu neki fakereszt, nekiindulunk. Igyekszünk mielőbb átvágni a legnagyobb öblöt. Komótosan csordogálunk normál orrvitorlával háromnegyed szélben, ugyanis nem mertem a génuát feltenni, hiszen megerősödő délit jósolt az előrejelzés. Szigliget vonalában viszont lassan, de határozottan egyre gyengül a légmozgás. A távolság pedig igen nehezen fogy. Fél óra lötyögés után határozott méregzöld csík jelenik meg előttünk, ami szemlátomást közeledik. Jön a benzin! És nem teljesen szemből. Csontig húzzuk vásznainkat, fedélzetig dőlünk és veszettül meglódulunk a még hullámmentes vízen. A Zala-torkolat irányát tartva kiszáguldunk a tó közepéig. Onnan tudunk ráfordulni Balatongyörökre. Sikerül befordulni a Keszthelyi-öbölbe, így ejthetünk szűk oldalszélbe. Pont jókor, mert egyre gorombábbak a löketek. Eltüntetjük a fokkot. Így is repülünk olyannyira, hogy félóra elmúltával elérjük a Keszthelyi Yachtkikötő bejáratát. Telefonhívás, és a kedves kikötőmester beirányít egy éppen üres tizenkét méteres fingerhez. Még a kikötésben is segít. Megköszönöm, hiszen ebben a fütyülő szélben ez nem is olyan egyszerű manőver.
Kilépve a stégre azonnal feltűnik, hogy itt bizony hatalmas változások történtek. A földrajzi elhelyezkedés kivételével szinte minden megújult. A kikötőiroda épülete koromfekete és csillogó. Igen látványos és egyéni módon stílusos.
A vizes helyiségek ajtajai kód beütésére automatikusan nyílnak. Belül, az összes berendezés vadonatúj, formatervezett, elegáns és kényelmes, célszerű. Még növénydísz is akad cserépben.
Új mosogatók is vannak, heteken belül melegvízzel ellátva. Remek. Szinte az az érzésem, mintha valahol párszáz kilométerrel odébb, nyugaton járnék. Fel sem tűnik, hogy a térkövezés is cserélve lett. Gábor barátomtól megtudom azokat a dolgokat, melyeket szabadszemmel nem látni. Úgymint azt, hogy új kazán került beszerelésre vízlágyítóval egyetemben és padlófűtés lett kialakítva. – Van ilyen máshol a Balatonnál? Rosszindulatú, provokatív a kérdés. – Azt is megtudom, hogy ez évtől minden harminc láb feletti teknő télen is vízen tárolós lesz (lehet). Csak ámulok és bámulok. Valószínűleg hülye vagyok, vagy túl aggályoskodó, ugyanis az ötlik eszembe, látván ezt a sok szép cuccot: Nem fogják tönkre rongálni – törni mindezeket? Hiszen a nyitó kódokat mindössze négyen ismerik: a fű, a fa, a boldog és a boldogtalan. Barátom megnyugtat: egy hónapon belül kártyás rendszerre váltanak, így az idegen csellengők nem juthatnak be. Jó, rendben lesz. Két fontos hírem még van kedves túrázó társaimnak. Egy jó, meg egy rossz. Először a jó: Rendelkezésre áll öt vendéghely. Igaz, délről nem valami védettek, de vannak, és szeretettel várják a látogatókat. Elkerülhetetlen viszont, hogy érkezés előtt legalább két órával jelentkezzetek be telefonon, hogy fogadni tudjanak benneteket, esetlegesen hajók átrendezésével is. Az alábbi mobilt hívjátok: +36 30 4276016. A számunkra kedvezőtlen történés viszont az, hogy a BHZRT szerződés (a térítésmentesen eltölthető éjszakázásokról) nem köttetett újra. Így egy itt töltött teljes nap tízezer forintba kerül vendéghajónként. – Ez szerintem még magában nem tragédia, bele kell, hogy férjen egy túra költségvetésébe. Viszont Keszthely annyi látnivalót (múzeumot, kiállítást, kulturális programot) rejt, hogy általában két nap is kevés megtekintésükre, még a teljesség igénye nélkül is. Ebben az esetben a húszezer már egyeseknek túl nagy megterhelést jelenthet. Ebből kiindulva tisztelettel és halkan kérném Gábor barátomat, hogy gondolják meg, miszerint volna-e arra mód, hogy a Balatonkerülő (hosszabb) túrán lévő, kisebb méretű vitorlások, csúcsszezonon kívül, mondjuk a második éjszakára díjmentességet kapjanak. – Nagyon szépen köszönöm! Beszélgetésünk végén kapok egy illusztris jegyzettömböt, szakadt kockásfüzetem pótlására – nagyon jólesik ez a kedvesség.– Fekete borítóján fehér felirattal: „VIASTEIN és a tér átalakul felirattal”. Kik is ők? Megkapom a választ: Az építkezés egy részét szponzorálták. Ezt is köszönjük!
Megyünk ebédelni, természetesen a nemrég kinyitott ÍZ-Part kikötői étterembe. Még szezon eleji szűkös a választék, de ami kell, az van. Nem is olyan húzós árakon. Újdonságnak hat, hogy menüt is adnak – meglehetősen olcsón – ízletes és nagy adag ételekkel. – Én a magam részéről, a képen látható napit ettem: Gombakrémleves és magyaros sertésszelet. –
Bendi barátom és csapata idén is kitesz magáért, ebben biztos vagyok.
Jóllakva taxizunk fel a kastélyhoz. Még tizenhét órakor zárnak a kiállítások, szökőkutak is szárazon szomorkodnak. A park viszont szép, karbantartott, a virágok pompáznak és illatoznak. Kellemeset sétálunk. Hiába, előszezon van, bármilyen nyárias is az időjárás. A többi múzeum is korán becsukja ajtaját. Lefelé menet útba ejtjük szeretett Donatello pizzériánkat. Két éve halott, ajtaján változatlan a felirat: „bizonytalan ideig zárva”. Nagyon sajnáljuk. Jó hely volt. A közforgalmú kikötő környéki helyeink viszont várják látogatóikat. A móló végén lévő kártyás vizesblokk nyitva, viszont a három zuhanyozós WC közül csak egybe lehet bemenni. A nullánál végtelenszer több. Remélem, később a többi is használható lesz. Amennyiben idejöttök kikötni, figyeljetek rá, hogy ne a vízimentők partszakaszát foglaljátok el. Pár hajó elfér a V alakú gát déli oldalán. Hosszabb kábellel onnan is elérhető a konnektorszekrény.
A part mentén sétálunk vissza a hajónk felé. Örömmel látom, hogy a Helikon szálló nem jut a Via hotel sorsára. Teljesen újjáépítik. A Horgász Büfé árai igencsak az égbe szöktek. Egy fröccsöt azért legurítok (a múltban elfogyasztott remek rántott hekk emlékére). Megcsodálom, ahogy az egyetem evezősei öblös húzásokkal szelik a vizet. Nagyon tetszik a dolog.
Szép ez a Keszthely. Jó volt itt lenni. Köszönjük a vendéglátást! Holnap, indulunk visszafelé.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
