Személyes véleményem az, hogy a kikötő kapacitásokat szem előtt tartó nevezési limitek nem fogják javítani a nagyhajózás világába csak az utóbbi években érkező fiatalabb vitorlázók látásmódját. Ha a vitorlázás csak arról szólna, hogy a jól felszerelt marinákból kifutó hajók a versengés fáradalmait egy másik jól felszerelt kikötőben pihenhetik ki, akkor a véleményem csupán egy múltba révedő nosztalgikus habverés. Mégis azt gondolom, hogy e gyönyörű sport művelőinek illik kilépniük a komfort zónájukból, ha már bevállalnak egy többnapos megmérettetést. Lehet, hogy egy kényelmes révfülöpi kikötőből shuttle-busszal badacsonyi buliba menni VIP feeling, de én inkább lehorgonyoznék a kikötő közelében, ha a szervezők biztosítanának néhány shuttle-boat-ot, már csak költség és a karbonlábnyom megtakarítás okán is. Ez lett a tervezett hétvégi programunk, tovább is van, mondjam még?

A mezőny 9-kor rajtol Alsóőrsről, mi így Füreden egy órával tovább alhatunk, mert a terv az, hogy a Csőben bevárjuk a versenyzőket, és végre nyugodtan tudunk fényképezni. Mivel a TVSK versenyeken a kötelező létszámminimumot ki kell tölteni, nincs feszkó, mint valamelyik korábbi alkalommal, amikor Misi mancsaft indulás előtt néhány órával bemondta az unalmast és mi hatalmas bűntudatunkat úgy enyhítettük, hogy egy fendert beöltöztettünk, ráadtunk sapkát, mentőmellényt és bekötöttük a kokpit lejáróba, hogy ne nagyon zavarjon, de mutassa magát. Nem szerettünk volna magyarázkodni, hogy miért látszik a képeken két ember, amikor hármat neveztünk! Most is hárman vagyunk, de Misi helyett BonBon kutya fog trimmelni.

Az idő fantasztikus! 6-8 csomós keleties szél, sűrű pára a víz felett, a mezőny dagadó spinnakerekkel bújik elő a takaró alól. Lusta bútorszállítónk fedélzetéről ilyet versenyen nem láthatunk, általában hátrafelé tekingetve számoljuk a mögöttünk lévőket, vannak-e annyian mint a III/2-es nevezettek. Az élen rohanó Sponzor Wanted a THE előtt süvít el mellettünk, elérkezett az idő, hogy felrántsuk a legkevésbé retro, önstabilizáló OXLEY bőszeles vitorlánkat.

 Beállítjuk az irányt, bekapcsoljuk az autó pilot-ot és nincs más gondunk, mint gyönyörködni a lassan közelítő hajóhadban. Ildikó megterít, a 12 voltos kávéfőző fújtatva árasztja a kapszulába zárt illatot, reggelizünk. Azt hittük, hogy ezt csak mi retro túrázók tehetjük meg ily gondtalanul, de nem! A mellettünk elszáguldó rohanógépek fedélzetén is előkerül a szendvics, a poharak.

Annyira szép és nyugodt a versenymezőny vonulása, hogy alig tudunk betelni a látvánnyal. Szeretünk versenyezni, leginkább azért a One-design osztályokban, de most nem bánjuk, hogy nem vagyunk ott a küzdőtéren. Pedig a Szüreti Regatta valóban a bakancslisták élére való. Minden tiszteletem a rendező TVSK csapatának az erőfeszítésért, hogy megpróbálják életben tartani ezt a nagymúltú eseményt.

A derékhad még friss szélben éri el a révfülöpi kaput, de onnan fokozatosan gyengül, majd szinte teljesen leáll a légmozgás. A lassú hajók megrekednek. Mély empátiával gondolok szorult helyzetükre és motort indítok. Újra beérjük a lelassult élmezőnyt, majd a badacsonyi kikötőn kívül megkeressük az ideális alvóhelyünket.

 Az előrejelzések éjszakára közel 30 csomós északi szelet jósolnak, így a kikötő délnyugati oldalán lévő nádas közelében engedjük le a horgonyt. Amennyire lehet és az 1,45-ös merülésünk engedi, közel megyünk a móló túloldalához, hogy a Bonbard AX-2 es lécezett fenekű mini bocinkkal erősebb szélben se legyen gond a partraszállás. A kis csónak felfújása alig 10 perc, rögzítjük a hátizsákba is pakolható hajtogatható tribes 801-es Torquido-t, de biztos, ami biztos betesszük az evezőket is. Mindezt az első fedélzeten, mert mocival együtt sem nehezebb a cucc 30 kg-nál. Ketten simán átemeljük a korláton, hátra vezetjük a fürdő trepnihez, ahol BonBon kutyának sem gond a beszállás. Ezzel a technikával gyakorlatilag bárhol elérjük a partot, legyen az strand, vagy vendéghelyhiányos kikötő. Mivel a hajónak saját napelemes töltési rendszere van, nem kényszerülünk konnektorra. Hálózati akkutöltőnk nincs is, az indítóakku mindig fullon van, a két használati akkut a 2x80 W-os napelem tölti és szinten tartja, még akkor is, ha nem kapcsoljuk ki a hűtőt.

Azért a partraszállás kutyával igényel némi kockázatvállalást. A kis boci valójában 2 személyes, nem nagyon lehet beleülni, legénység általában a hurkán foglal helyet. Először óvatosan belépek, lehetőleg a lécre, nehogy átszakítsam a fenék fóliát. Ha beülnék, a fenekem átvizesedne, a lábam oldalt kilógna.  Marad a tömlő. Ildinek mielőbb be kell szállnia a túloldali hurkára, hogy stabil legyen a libikóka. Aztán jöhet közénk a kutya. Próbáljuk fektetni, hogy éles körmeivel ne szakítsa át a padlót, ne lásson kacsát, hattyút, parton sétáló kutyát, mert akkor végünk! A kis motor szépen duruzsol, elég nehéz alacsony fordulaton tartani, mert túl erős egy ilyen kis bocihoz. Kiérünk a partra, bekúszunk két kikötött horgászladik közé és kimászunk a derékmagasságú pallóra, amelyik a nádon keresztül kivezet a mólóra. A kutyát a mentőmellényén lévő fogantyúval kiemeljük és már vegyülünk is a parti tömegben. Sok kedves ismerőssel találkozunk, de a távoli kikötőkbe vezényelt hajósok még hiányoznak. BonBon – szokásához híven – hősiesen magába fojtotta intenzív mozgásigényét és persze a salakanyagait, így első utunk a közforgalmi móló mögötti parkba vezetetett. Mire kimozogtuk magunkat, besötétedett. Befutottak buszos barátaink is, így sikerült lecsillapítanunk a bennünk szunnyadó társalgási vágyat. Óriási ötlet volt a díjkiosztó levezénylését minden komoly rendezvény nagyasszonyára, a mindannyiunknak hiányzó Csilla mamára bízni. Osztályunk díjazásánál nem feledkezett meg arról sem, hogy megemlékezzen a dobogóról hiányzó Fináczy „Marciról”, legendás sporttársunkról. Az elmaradhatatlan „össztaps” leginkább az ő emlékének szólt.

Miután körbe gratuláltuk a győzteseket, négylábú társunkra is gondolva úgy döntöttünk, hogy a hagyományos táncos bulit mi a hajónk fedélzetén tartjuk. A jelzett erősszeles éjszaka még nem érte el Badacsonyt, ezért a kis desszantos bocit - megkerülve a mólót - behoztam a kikötőbe, megkönnyítve társaimnak a behajózást. Utunk a teliholdas éjszakában, a piciny csónakban, egy álmosan szuszogó kutyuskával mélyen rögzülő maradandó emlék.

A kis boci legfőbb erénye, hogy fejjel lefelé lekötve az orrfedélzeten körbejárható, nem zavar vitorlázás közben sem. Az éjszakai erős szél megérkezett a védett öbölben a fütyülő kötélzeten kívül csak a hullámok ringatása jelezte az időváltozást.

Ébresztő nélküli nyugodt alvás után, még erős szélben vitorlát bontottunk, és meg sem álltunk Révfülöp közforgalmú kikötőjéig.

Az ott éjszakázó buszosok akkor indultak a 10 órás rajt felé, így bőven volt időnk BonBon átmozgatására és egy nyugodt reggelire a parton. A szezonvégi nyugalmat csak a helyi közmunkások vidám disputája zavarta meg. Egy elkapott szövegfoszlány: „Te vótál nyaralni? Há persze! A Fülöp Szigeteken! Hol??? Na jó, a Révfülöpszigeten...” :)

A mezőny is elrajtolt. Az eleje lassan el is ment, beálltunk boldogítani a derékhadat.

Éles félszeles meneteket kínált a szél, igyekeztünk nem sok vizet zavarni, ez nem mindig sikerült. Ha az utolérő hajó arra kért, hogy essünk le, akkor tuti, hogy az alattunk érkezőt szívattuk, ezért igyekeztünk amennyire lehet, legfelül maradni. Az OXLEY vitorla elemében volt. Ha lehúztuk a tackline-t akkor akár 60 fokig fel tudtunk élesedni, ezt még gennakerrel sem tudták a többiek utánunk csinálni, így simán lépést tudtunk tartani menő YsI-es hajókkal is.

Ha nem is voltunk versenyben, hatalmas élmény volt belelátni a nagyok küzdelmébe.

Az utunkon volt bőven látnivaló. Izgalmas volt végig néznünk egy „Pöff” -ös, katamarános gyerekcsapat küzdelmét  borult hajójuk felállításával.

De lenyűgöző látványt nyújtott két foiling Moth csodás repülése is a hullámok felett.

Hazaértünk. Nem volt hiányérzetünk a kihagyott verseny miatt, mert saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy horgonyon éjszakázni, a kikötőt megközelíteni még egy kutyával sem egy nagy vaszizdasz. Aki nem bír hullámos vízen békésen aludni, azt még nem itatta át igazán a vitorlázás szeretete. Ha nem is tenném kötelezővé, de versenyrendezőként felajánlanám a lehetőségét, hogy aki nem fér be a kikötőbe – és vállalja - az vesztegelhessen horgonyon a hajóján. Nem hinném, hogy ne lehessen egy rendező motorost a ki- és beszállításra beállítani. Aki járt főszezonban az Adrián az tapasztalhatta, hogy egy-egy túlzsúfolt kikötő környékén akár száznál is több hajó áll horgonyon. Ha szeretnénk népesebb mezőnyöket, lelkes túrázókat látni a tavon, akkor meg kell tanulnunk a régi bevált technikákat, hogy ne csak a kikötői vendéghelyek száma határozza meg a mozgásterünket.