Normál esetben Szemesnél feladtuk volna. Most viszont nyernünk kell (kellene) a kilométereket, hiszen távoli célokat szeretnénk elérni. Nem szólva arról, hogy szomszédos hajóállomáson nem szívesen pengetném ki a tizenötezer petákot egy éjszakázásért – persze, máshol sem –. Végül öt órai lötyögést követően csak elérjük Balatonboglárt. Egyedüli vándorként kötünk ki a vendéghelyek egyikén. Tök üres mind. Előírás szerint bejelentkezünk, majd vacsora után nézünk. A Sziget-strand kitűnő étkezdéit zárva találjuk. Egyiken már mutatkoznak a készülődés jelei, talán hétvégére aktivizálódik. A másik alussza téli álmát. Na, most akkor hova? Erzsébet étterem tartósan üzemelésen kívülre került. Éhesek vagyunk, mint a farkas. Szaporázzuk lépteinket vissza a kikötőhöz, melynek szomszédságában valamit, mintha nyitva láttunk volna. És valóban. Némi sült büfékoszt akad. Túléljük, megmenekülünk az éhhaláltól. Kisétálunk a mólóra. A hajó múzeum és a Bárka-bár még off, hétvégére tervezik a nyitást. Úgy legyen. Elgyönyörködünk az alkonyatban, majd hunyó malter.

                Csendes, nyugodt éjszaka után verőfényes reggel köszönt. Még némi északi – északkeleti légmozgás is lengedez. Minden rendelkezésre álló vitorlánkat felhúzván igyekszünk a levegő legapróbb rezdüléseit befogni. És csoda lőn! Igyekezetünket szinte fényes siker koronázza. Ebédre befutunk Badacsonyba.

                A vendéghelyek fele üres, ahogyan az június közepe felé szokásos. Az étterem (Juditék) zárva, ahogyan az nem szokásos. Bejelentkezésnél megtudjuk, hogy a kevés vendég miatt, csak hétvégén tudnak nyitva tartani. Kiperkáljuk a tizenöt rugót, majd felderítő sétára indulunk. Először is a Vendégváró falatozót !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! ejtjük útba ebéd ügyében. Kaja a szokásos, kitűnő, most még tömeg sincsen. Árat alig emeltek.

                Jóllakva állunk neki a „hegytámadásnak”. Az erdei utak felejtősek, ugyanis az elmúlt hetek esői sártengerré változtatták őket. Ebből adódóan, mászás gyanánt a Hordó-borozóig áll szándékunkban felcaplatni. A Raklap még zárva. Tovább andalogva meglepő dolgot látok. A Kovács – pince (Icamama) újra visszakerült régi helyére. Megtudom: A bérbeadó tulajdonosnak nem jött be az előző, új bérlő (BDCSNY bor). Nagyon nem. Olyannyira, hogy visszavette Kovácsékat. Kitörő örömmel fogadom. Régi nevezetessége éledt újjá e helynek.

                Visszafelé jövet be is lépünk egy kóstolóra, most menjünk tovább. A Hordó már egy hete (az eső után) kinyitott, terasza szinte tele van szomjas vendégekkel. Jó, hogy ürmösbort is árulnak. Kortyolunk egyet, majd ellépünk a Laposa teraszhoz. Kuncsaft van bőven. És a borok mellett a kilátás is remek. Árak sem vészesek. Kódorgunk vissza az Imre-borozóig. Part Imre barátommal boldog újévet kívánva üdvözöljük egymást. Bizony rajta is „fogtak az évek”, már fia vezeti a birtokot. Méghozzá apja szellemében, és igényességével. Nekem e pince a kedvencem. Évtizedek hosszú során járunk ide. Soha nem csalódtunk. Az én ízlésemnek az itteni szürkebarát felel meg a leginkább. Ez persze egyéni vélemény. Viszont lehet benne valami, ugyanis a régi (öreg) vitorlázó társaimmal itt szinte minden alkalommal összefutok. Így esik ez most is. Jól elbeszélgetünk a hajdani dicső dolgokról. Kell ez néha pár pohár nedű kíséretével. Áldja meg őket a Jóisten, és éltesse sokáig!

                Ideje tovább mennünk lefelé. A néhai Anna-borozó tovább romosodik. Nyoma sincs annak, hogy valaki felélesztené. És a természet lassan visszafoglalja azt, ami végül is az övé. Én azért nagyon sajnálom, hiszen igen jó helyen van, és teraszairól varázslatos (volt) a kilátás. Lejjebb a Kéknyelű már kora tavasz óta nyitva. Mellette a Langalló csak hétvégente. A Dobosi-Stier Fröccsteraszra ülünk be vacsorázni. Kitűnő az étel – ital. Még bezacskózott eleséget is árulnak Dante kutyának minimális pénzért. Ötletes, tetszik.

Tovább tántorgunk lefelé, elérjük a kikötőt. Alaposan szét van bombázva a közforgalmú móló előtti térség. Igen nagy építkezésbe – felújításba fogtak. Ideje volt? Nem tudom. Nyilván. Viszont az idei szezon alatt feltételezhetően zárva lesz ez a terület.

                Badacsonyról ennyit, így első közelítésre.

Nyugodt éjszakát követően ragyogó napfény ébreszt. Induljunk tovább. Na, de merre? Eredetileg Szigligetre terveztünk menni. Viszont keleties szél várható, ez esetben az ottani vendéghelyek gyakorlatilag használhatatlanok. Emellett holnapra viharos északit jósolnak, jó lesz hazafelé orientálódni. Ábrahámhegyen rég jártunk. Irány tehát a Jégmadár-kikötő!

                Annak idején rendszeresen jártunk ide – Badacsony felé jövet-menet –, viszont ama bizonyos (áldásos) TVSK átjárhatósági szerződés megszűnését követően (miután fizetni kellett) kihagytuk. Most viszont fordult a kocka. Saját kikötőinket tették díjkötelessé tizenöt rugó erejéig. Itt pedig tízezerért éjszakázhatunk. Ismét kívánatos célponttá lett.

                Enyhe északnyugati lengedez. Fürdésekkel tarkított, kényelmes lassú tempóban érünk a bejárathoz. Éppen kongatják a „leves nótát”, amikor – Dávid barátommal történt telefonos egyeztetést követően – bekanyarodunk a rég nem látott kedves öbölbe. Odasurranunk a vendéghelyekhez, egy még akad szabadon. Szépen felújították a stégeket, cserélték a járófelületeket, vízcsapokkal, valamint új elektromos csatlakozókkal látták el őket. Kifelé menet észreveszem, hogy a kert egy részét alaposan feltöltötték. Folyamatosan szorgoskodó kikötőmesterünktől megtudom, hogy alapos kotrást végeztek, és a kitermelt iszapot sűrítették oda. Most kezdik füvezni. Brávó! Akad, ahol okosan csinálnak valamit. A látvány máskülönben a régi. Árnyas fák, csend, nyugalom, nyersfa beülőkék, sója, új fürdő lejáró a nyugati móló oldalánál, kedves vitorlázó sporttársak. Tüstént szóba elegyednek velünk. Jó tanácsokkal látnak el, elsősorban a hol, mi van nyitva témában. Olyan békés, családias ez az egész. Kezdem baromi jól érezni magamat. Gyomrunknak engedelmeskedve ebédelni megyünk. Természetesen a vasútállomással szembeni Muskátli étterembe !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! (tegnapelőtt nyitottak). Szokásaikhoz híven kitűnő étkekkel látnak el minket, hatalmas adagokban. Degeszre tömjük magunkat, nyeljük a hosszúlépéseket.

                Tele hassal, tűző déli napon, igen ótvar elfoglaltság hegyet mászni. Mi sem tesszük. Visszaoldalgunk kedves kikötőnkbe. Ejtőzünk árnyas kertjében, alszunk egyet a hajónk hűvös kabinjában. Belefér, nem rohanunk sehová. A forróság enyhültével kaptatunk fel (rövidke séta) a kilátóhoz. Bár nem valamelyik magas hegyre épült, de valahogy olyan jó pozícióba, hogy teljes körpanoráma élvezhető teraszairól.

                Félórás gyönyörködést követően leereszkedünk a főútig, elsétálunk a hajdani Nádas étterem romjai előtt, majd párszáz méterre betérünk a Honvéd utcába, ahol tüstént elérjük a Barna pincészetet. Kitűnő helyet fedezünk fel (felhívták rá a figyelmemet). Délutánonként nyitnak (tizenhat órakor), kitűnő borokkal, ízletes ételekkel (kemencében sültekkel és paraszttálakkal) várják vendégeiket. Akadnak is jó páran. Bárkinek nyugodt szívvel ajánlom, az okból is, hogy közel van a kikötőhöz.

                Vacsorát követően visszaballagunk a hajónkhoz. Viszonylag korán fekszünk, hiszen holnap kemény út vár ránk. Éjféltájt le is vág a „bőgő”. Szerencsére védett helyen állunk, teljesen hullámmentes vízen.

                Süvöltően szeles reggelre ébredünk. Első reffsorig csökkentünk és normál fokkot húzunk. Hamar kiderül, hogy alábecsültük a szél erejét (az északi part védelmében már nem egyszer előfordult).  Kihajózás után azonnal érezzük, hogy bőven elég a nagyvitorla, az orrvitorla betekerve marad. A part menti sima vízen így is szépen szaladunk.

                Révfülöpig nyugalmasan mennek a dolgok, onnan azután ejtenünk kell, hiszen nem volna jó teljes hátszélben megközelíteni Földvárt. Persze, amint kifutunk Zánka öble elé, méteres hullámok kapnak oldalba. Átcsapnak az orrfedélzeten, egyenesen a nyakunkba csapva az áldást. Szemessel egyvonalban aztán csökken a szél. Kirollozunk. Erre újra begorombul. Vissza az egész. Földvár előtt pedig szinte eláll a szél, döghullámok viszont maradnak. Sebaj, innen már „be is isszuk” magunkat.

                Hazaérünk épségben. De szép volt! Negyvenezer forinttal drágább lett ez a három éjszaka, mint eddig volt. Sebaj, a túrázó kedvünket nem sikerült elvenni! Legyen ez a végszó.

                Hová is megyünk legközelebb? Kiderül következő beszámolómból.

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!