Kellemes északnyugati szélben futunk ki Balatonföldvárról. Kicsit préselve érünk a csőbe. Bő távolságot tartva a parttól – ahol ugye kavarog vagy megszűnik a légmozgás – ballagunk a harmadik déli kardinális jelig. Azt megkerülve élesedünk. Majdnem tudjuk irányban tartani a kikötőt. A kikötőmester telefonon eligazít, miszerint a hatvankettes, vagy a hatvanhármas helyre állhatok be, melyek a keleti stég belső, nyugati oldalán találhatóak. Két és fél óra hajókázás után futunk be a hajóállomásra. Tyúklépésnél lassabban keresgéljük a számunkra kijelölt táblát. Ezt viszont a vízről egyáltalán nem látni, ugyanis a járófelületen van. Egy arra sétáló pár segít nyomorunkon. Szépen kikötünk. Bedugjuk elektromos csatlakozónkat a vadonatúj oszlop egyik szabad konnektorába. A műszerhez érintem BHZRT kártyámat. Szépet csippant – jelezvén a beolvasást –. Nézem a bemeneti műszert. Kettőszázharminc volt nuku. Fityiszt az orromra. Megérkezik viszont a kikötőmester. Közli, hogy majd ő ad egy kártyát, ami feljogosít a csatlakozásra. Vele tartok az irodába, átveszem a kártyát. A BHZRT pénztárban kell megejteni a regisztrációt, ugyanott, ahol a menetrendszerű hajókra lehet jegyet váltani. Jó páran állnak sorban. Illemtudóan odalépek a végére. Az ablakhoz érve szépen köszönök a pénztáros hölgynek, majd átadván a hajólevelet közlöm, hogy a térítésmentes keret terhére jegyezzen be egy éjszakát. Amíg kattintgat a rendszerben, a mögöttem sorakozó utasok kezdenek zúgolódni, miszerint „na, az oligarcha beállt a jachtjával… még ráadásul ingyen…stb.” Nesze neked! Ezt megkaptam. Szépen elő avanzsáltam kis nyugdíjasból dús gazdag milliárdossá. Csupán egy hobó formájú krapek kérdezi halkan, hogy hűtő van – e a jachtomon? Van, és remélem működik is, válaszolom. „Király” mondja mosolyogva. Visszaérvén a stégre odacsippentem a kártyát és csoda lőn, működik. Lett villanyunk.
Dolgozik tehát tesztüzemben a Micromob rendszere tökéletesen. És ez a lényeg. Remélem, mielőbb elterjed. Szóval elindult valami.
A Borcsa étteremhez ballagunk ebéd ügyben. A sétány strand felőli oldalán szinte minden bolt csontra bezárt. Nem csoda, hiszen a strand is bevégezte a szezont. Kedves éttermünk, jó szokásához híven kitűnő !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! Nem véletlenül van majdnem telt ház. Az árak is rendben vannak. Kávé, fagyi, majd irány a Vaszary Galéria. Szeptember tizenhatig a parkjával egyetemben zárva. Remek. Ez az állapot jóformán az egész szezonra jellemző volt, nekünk legalábbis soha nem sikerült bejutnunk. Lépkedünk tovább, hátha találunk valamit. Szerencsénk lőn! Nemrég nyílt egy kiállítóhely. Nem más, mint a Modern Műtár. A kortárs, nemzetközi és magyar geometrikus művészetet reprezentáló gazdag magángyűjtemény harminc év után került haza Párizsból, és talált otthonra Balatonfüreden. A Veszprém – Balaton Európa kulturális fővárosa projekt keretében létesült intézmény bemutatkozó tárlata a gyűjtemény egy lehetséges keresztmetszetét tárja a nyilvánosság elé.
Nekem a fotókiállítás tetszett a legjobban. Meg az a gondolat, hogy „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz” (Paul Klee). Szerintem ezzel az intézménnyel ismét gazdagabb lett e város. Az ilyesmire fogékony túrázó társaimnak mindenképpen ajánlom, hogy nézzenek be ide. A Blaha Lujza u. 3-5. alatt található, a Bagaméri fagylaltozó feletti utca elején. Vacsorára a kötelező velős pirítósért megyünk a „Hatlépcsősbe”. A bejárat előtt úgy tizenöt ember áll sorba bejutást remélve. Na igen, péntek este van, tehát itt is illő a telt ház.
Csendes, hullámmentes vízen jót alszunk. Megköszönve a szíves vendéglátást kellemes északnyugatiban hajózunk ki. Közelítjük a csövet, de uram fia! Jön szembe a BHZRT Regatta. Na, ezekkel pont a leszűkebb helyen fogunk találkozni.
Lehúzok az északi kardinálisok vonaláig, hogy ne legyek útban. Bejön a dolog, ugyanis ők a déli jeleket meg az épített zátony szélét célozzák, így elsuhanunk egymás mellett. Mi tagadás, látványos egy ilyen verseny. Rengeteg a résztvevő. Tetszik.
Kitart a szél, átlibbenünk a kompok vonalán. Fiatal az idő, szépen szaladunk, Fövenyes felé vesszük hát az irányt. Röpke óra elteltével hozzá is simulunk a szebb napokat is megélt kikötő néhai közforgalmú oldalához.
Bizony, szomorú látványt nyújt a romjaiba roskadt egykori kikötőépület. Meg a védtelen helyen bójázó vitorlások. Pedig micsoda hajóparadicsomot lehetne itt építeni, viszonylag egyszerűen. A Badacsonyi hajóállomáshoz hasonló formában. Százötven teknő lazán elférne. Lehetne, lehetne, könnyű azt mondani. Az élet meg a szükségszerűség viszont csak – csak utat tör magának. Rittyentettek egy rámpát, és számos kis sporthajó lelt otthonra az üres partszakaszon. Számos sporttárs jutott hozzá a vízre szállás öröméhez. De jó e-félét látni. Gratulálok hozzá. A szomszédos strandra szabad a bejárás, még valamiféle kosztot is adnak a büfében. Ebéd helyett megteszi. Még kávét is kapunk.
Kellemes sétával elérjük Balatonudvari temetőjét. Megcsodáljuk a nemrég restaurált világhírű szív alakú sírköveket. Végre valamit megőriznek a régmúlt értékeiből. Hovatovább, pár napjainkban elhunyt értékmentő ugyanilyen formájú síremléket készíttetett magának. Tovább él a hagyomány. Igen – igen tetszik. Ritkaság ez manapság.
Ha már erre vetett a sors, felmerül a kérdés. Meg kéne nézni Örvényesen a vízimalmot. Ennek legkézenfekvőbb módja az lenne, hogy átálljunk Balatonudvari dicsőbb napokat is megélt, néhai angolna ikráztató öblébe. Viszont százas vízszintnél ez nem tűnik biztonságosnak. Inkább nyakunkba kapjuk lábainkat és az országút menti elvirágzott pipacsmező szélén átkutyagolunk Örvényesre. Némi nehézség árán meg is leljük e jeles malmot, éppen záráskor. A kedves (nagyothalló) molnár viszont készséggel meghosszabbítja a nyitvatartást.
Csoda dolgokat látunk. A Pécsely-patak partján található hazánk legősibb, a XI. századból származó vízimalma, mely máig működőképes. 1211-ben a tihanyi apátság birtokainak összeírásakor már prosperáló malomként említik. Megalapításától kezdve folyamatosan üzemel, ez idő alatt többször átépítették. Jó pár éve jártam itt, akkor nem működött, csak a múzeum részt lehetett megnézni. Nemrégen viszont a berendezéseit teljesen felújították. Ennek köszönhetően, amint a molnár a patak vízét, egy láncos vezérlésű zsilipet kinyitván a kerékre engedi, felélednek a transzmissziós gépek. Forogni kezdenek az acélhengerek, melyek a gabonát hivatottak lisztté őrölni – nem malomköveket használnak –. Varázslatos.
Komplett előadást hallunk a munkafolyamatokról, lisztfélék mikéntjéről, minőségi skálájáról. Markáns véleményt fogalmaz meg vezetőnk az „ocsúról” (gabona héja, melyben összegyűlik a temérdek mérgező anyag), amit még annak idején az állatoknak sem adtak oda, hiszen megbetegedtek, illetve elpusztultak volna (kehesség, tüdőgümő kór, meddőség, száj és körömfájás stb.). Manapság viszont „teljes kiőrlésű” címszóval velünk etetik meg. Elgondolkodtató. Száz szónak is egy a vége, tudtak valamit ükapáink, ükanyáink. Igencsak tisztában voltak a környezetbarát, természetet megóvó, energiatakarékos termelési módszerekkel. Jó látni, hogy ha elvétve is, de találni lehet értékeinket megóvó felújításokat, helyreállításokat, újjáépítéseket.
Nem bántuk meg, hogy felvállaltuk ezt a néhány kilométer caplatást. Valódi, szememnek tetsző látványosságba botlottunk, illetve sok okosságot hallottunk.
Visszaballagunk hajónkhoz, és a maradék késő délutáni szellő szárnyán átvitorlázunk Balatonföldvárra. Saját telephelyünkön – egyelőre még – térítésmentesen éjszakázhatunk. Másnap ragyogó napsütésre ébredünk. Túránk utolsó napján Sajkodot keressük fel.
Kora délelőtt horgonyt is vetünk. Felhúzzuk a fekete gömböt, felfújjuk a mentőcsónakot és partra lépünk a strandon. Ezt már évek óta körbekerítették, és fizetőssé tették. Tőlünk, hajósoktól nem kér pénzt a kedves pénztáros hölgy, viszont a WC használat fejenként kettőszázötven petákot kóstál. Szépen felújították. Van papír, kéztörlő, minden ragyog a tisztaságtól, mely a rendszeres takarításnak köszönhető. Részemről ez rendben is van, inkább perkálok minimális összeget, minthogy a régi, lepukkant, mocskos környezetet viseljem el. Megtudjuk, hogy Robiék – vasárnap lévén – valószínűleg kinyitják büféjüket ebédre. Ez reményt keltő. Nekiállunk felderíteni, hogy a nemrég épült őrtorony kilátót mi módon tudjuk innen megközelíteni. Egyszer már jártunk ott pár évvel ezelőtt, a Tihany hajóállomástól indulva. Cudar utunk volt. A Belső-tó megkerülését követően végeláthatatlan szőlőtáblák között, nyelve az agyagport a tűző napon kellett órák hosszat kutyagolni. Végén még hegymászásra is sor került a forróságban. Szóval ez nem járható út számunkra. Innen Sajkodról viszont akad egy rövid (de meredek) gyalogösvény az erdőben. Meg is találjuk az indulási pontját. És ott éktelenkedik a tábla, miszerint fityiszt az orrunkra: Az Őrtorony kilátó Sajkodon keresztül nem érhető el. Nesze neked. – Később tudtuk meg, hogy autóval teleállták a mellékutcákat és a telektulajdonosok nem tudtak ki vagy bejutni. Akkor miért nem tesznek ki táblát, hogy „behajtani csak engedéllyel”? A strandnál, pár lépésnyire meg lehet állni (óránként négyszáz forintért). Miért kell a gyalogosokat kitiltani? Nem értem! –
Az Apáti parkoló innen jó négy kilométer (oda – vissza nyolc). Sebaj, gyerünk. Legalább útközben megcsodálhatjuk a teljesen újjáépített Apáti templomot. Pár éve még csupán a képen is látható, összevissza kövek magasságáig meredeztek a falak romjai. A parkolótól jó hosszú, de kellemes emelkedésű, barátságos, árnyas út vezet a kilátóhoz.
A kilátás viszont pazar. Kárpótol összes nyomorunkért. Kétségtelen, hogy ez az egyik legszebb kitekintő helye a Balatonnak. Kései ebéd Robinál, majd jóleső fáradtsággal szállunk hajóra. Leeresztjük a mentőcsónakot, rendben elrakjuk és becserkészve a maradék szél foltjait szépen hazavitorlázunk. Közben azt taglaljuk, hogy láttunk a toronynál egy sárga turistajelzést, ami állítólag a Csúcshegy derekától vezet ide. Márpedig, amennyiben ez valóban így van, akkor azon végigsétálva, mégis csak van mód Sajkodról felmászni a kilátóhoz.
Előbb – utóbb felderítjük. Maradjunk ennyiben.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
