A www.tengerivitorlástúra.hu  az Észak-Atlanti hátságon egymástól távol elhelyezkedő, de mégis geológiai egységet képező Macaronesia szigeteinek nagy részét (Madeira, Kanári, Zöldfoki) már bejárta, de az Azori-szigetek még hiányoztak a tengerészzsákból!

2019 decemberében le is foglaltam egy hajót, 2020 áprilisra.

A kezdeti lelkesedés az indulás közeledtével a jelentkezők nagy részénél, a járvány helyzet alakulását látva elpárolgott, mindössze 3-an maradtak!

Velük és a charter céggel egyeztetve, szeptemberre toltuk a túrát, de mintha csak átok ülne terven, a tavaszi visszalépések most sem maradtak el!

A charter cég jó fej volt és 2021 április lett az új időpont és bár itt már teljes volt a csapat a Covid helyzet miatti lock-down elérte az Azori-szigeteket is.

Újabb egyeztetés és újabb időpont, szeptember 11.

Itt már nem lehet baj! Az nem lehet, hogy a szülinapomon se akarjanak látni ezek a szigetek, mert a kardomba dőlök!

Az oltásokkal együtt bíztató hírek jöttek és az érdeklődés is megnőtt, így a következő hétre le kellett foglalnom még egy hajót! Na ennél nagyobb baj sose érjen! 

Ahogy közeledett a szeptember, látszott, hogy a covid most nem fekszik keresztbe a küszöbön, nyitva az út!

Az indulás napján, egy adminisztrációs hiba, majd a taxiban elvesztett telefonom miatt (döbbenet, hogy a fél életünket ilyen kis szarokra bízzuk) két gépről is lemaradva, kicsit kalandosan, de a csapat előtt érkeztem Lisszabonba.

Gyula, Timi, Mariann és Laci lógó orral közeledtek hajnalban a Hortai gép beszálló kapujához!

A kapitány lemaradt Ferihegyen, lesz-e ebből hajózás, vagy parti kirándulás jut nekik?

Vigyorogva köszöntem rájuk, hogy szedjék a lábukat, nehogy lemaradjanak a gépről!

Még jó, hogy nem a lábukra esett a kő a szívükről!

Megkönnyebbülten és kalandra éhesen szálltunk ki 2.5 órával később a gépből Horta kicsiny repterén.

A kijáratnál minden további aggodalmunk is elmúlt!  Ki veszettségi igazolást, ki piszoár tesztet felmutatva szabadon léphettünk be!

Le is vontuk a levonnivalókat, hogy ha mindig a rémületben tartásnak hinnénk, max. a Travel Chanelen utazhatnánk kanapéból!

Itt csatlakozott hozzánk Gábor, aki már a sarkköri túránkon is bizonyította, hogy remek hajóstárs és kiváló szakács.

A kikötőbe érve, az adriai marinák buli-charter hangulatához képest egy egész más világ fogadott!

A falakat, a mólókat, járdákat, a Hortán kikötő, többnyire az óceánt nyugat-keleti irányban átszelő, Európába hazatérő vitorlások festett névjegyei díszítik.

Számtalan nemzet, fiai-leányai, álmaikat megvalósító családok, baráti társaságok, vízi kalandorok szellemisége, rokon lelkek lenyomata minden grafiti! Úgy éreztem, haza jöttem!

Izgalommal kerestük Mohai Szabi barátunk és Wilson hajója, 2021 júniusban az ARC Europe verseny keretében itthagyott nyomát!

Telefon hívásunkra Joana a Sailasores charter cégtől, kicsit értetlenkedett, (leszállás után már hívott volna) hogy a megadott telefonszámomon keresve mindig egy budapesti taxis jelentkezett be!

Gyors egyeztetés, hogy Gyula telefonján leszünk elérhetők, az enyémet jövő héten hozzák utánam.

Megegyeztünk, ebéd után adják át a hajót! Mi addig bevásároltunk egy közeli supermarketben, majd Horta híres tengerész kocsmájában megebédeltünk.

Joana és kollégája azonnal szimpatikusak lettek! Tiszta, barátságos tekintet, visszafogott, nem tolakodó stílus, szakértelem. Sok évi charter tapasztalattal, borítékoltam, hogy rendben lesz minden.

A hajó átadás hosszú és nagyon alapos procedúra, szemben az átlagos adriai nagyüzemi hamar-hamar szinttel.

Itt kevés charter cég, kevés hajó, és mérsékelt kereslet van. Nem hülye, legfeljebb a végén sokat fizetsz bérlőként kezelnek. Nagyobb érdekük, hogy épségben add vissza a hajót, mintsem levegyenek némi €-val.

A kikötési lehetőségek nem adriai kényelmes marinák, így mindenféle hasznos tanácsokkal is ellátnak. Érdemes nagyon figyelni, de mint később kiderült, nem minden esetben kell szentírásként kezelni!

Mikor magunkra hagytak, haditanácsot ültünk, merre is menjünk!

Gábornak nagy vágya lett volna a legtávolabbi Flores és Cervo szigetének meglátogatása, amit az időjárás és a várható szélirány még támogatott volna, de Flores kikötőjét az előző télen szétzúzta egy hurrikán.

Maradt hát az eredetileg tervezett útvonal, Graciosa, Terceira, Sao Jorge, Horta.

Elrendezkedtünk a hajóban és napnyugta előtt eloldottuk a köteleket.

A kikötőből kiérve, Graciosa felé vettük az irányt és a friss szélben vitorlát bontottunk.

Eleinte önfeledten élveztük a 16-18 csomós 1/4  szeles rohanást, de  a szél tovább erősödött, így 1-es reffre vettük a groszt és arányosan sodortunk a genuán is.

Reffelés közben a grosz felső latni viseltes tépőzárja kinyílt és a léc elegáns ívben repülve az óceáné lett.

Faial sziget takarásából kiérve a hullámok is 3m fölé híztak és az arcok kezdtek egyre fakóbbá válni a lenyugvó nap sugaraiban!

Beosztottam az éjszakai őrséget, 4 órás váltásokba párosával+én mindegyik őrségbe, biztos ami fix.

Az arcokat nézve tudtam, hogy ez fölösleges volt, megnyertem egész éjszakára a szolgálatot.

Már nem emlékszem ki kezdte a sort, de a Hortán ebédre elfogyasztott remek steakek egymás után alakultak haltáppá a hátsó lee oldali korlát fölött.

Mariann a sötétségben a korlát fölött fülelve, bálnák hangját is hallani vélte. Később elfogadta a jótanácsot és a kabinjában vízszintbe dőlve, sikerült elpihennie.

Laci a cokpit padon viszonylag jól viselte a dolgokat, egészen addig, míg Gyula meg nem jelent a kabin lépcsőn és egy opera ária kíséretében a padlóra tálalta a steaket.

Semmi baja nem volt, míg fel nem akart jönni a fedélzetre, de előtte azért egy fél flakon vizet megivott.

Tengeren alapszabály, inkább a többször kevés ivás evés, mint az egyszerre sok, most egy életre megtanulta!

Mikor jobban lett, előhalásztam egy vödröt és vagy 10 merítéssel tisztára mostuk a cocpitot.

Gyula opera előadása Lacit is arra késztette, hogy a korláton áthajolva hosszasan gyönyörködjön a hajósodorban fluoreszkáló planktonok stroboszkópjában.

Timi a szalon ágyon vackolt be magának, mert ebben a hullámzásban a fux kabinban több időt töltött a levegőben, mint az ágyán. A jobb helyen, kutya baja nem lévén, békésen szuszogott, talán még szépeket is álmodott.

Mire hajnali 1 körül elhagytuk  Punta dos Rosais világítótornyát Sao Jorge szigetén,  kiürült a fedélzet, mindenki nyugovóra tért odalent

Nem háborgattam őket, pihenjenek csak!  Élveztem a hajó kiegyensúlyozott rohanását az éjszakában és hogy végre eljutottunk ide, újra az óceán része lehetek.

Reggelre már mindenki kicsit jobban érezte magát és 9-10 óra körül befutottunk Praia da Graciosa kikötőjébe.

Marina nincs, a vendég hajók a halászkikötő egyik mólójára köthetnek raftba, egymásra.

Már a behajózás sem egyszerű! A tranzit jeleket szigorúan tartva, egy kb. 10m széles sávot kell tartani, mellette nincs mélység.

A kikötőben 1.9-es merülésünkkel olykor mindössze 15-20-cm-re a sziklás fenék fölött araszolunk be a szűk helyre.

Egy orosz csapat hajójára kötünk, rövid ismerkedés, tájékozódás, majd indulnak gyalogtúrára.

Azért elmondják, hogy semmi szolgáltatás, bár a halásztelep wc-jét lehet használni és a strandon estig zuhany is van. Áram az egyetlen hosszabbítóról és felváltva használják a hajók.

A hánytatott éjszakai menet után a csapat lepihent és végre a szept.10-i, hajnali otthonról indulás után, 12-én de-t 10-kor én is alszom kicsit.

Du-án, már felfrissülve, sétát tettünk a városban, majd Gábor pazar vacsorát készített.

Éjfélkor még orosz szomszédainkat kiengedjük és az erős áramlásban be manőverezünk a helyükre a partfal mellé. Hajós társaink a késői időpont ellenére mind éberen kísérték, segítették a manővert.

Errefelé így mennek a dolgok.

Másnap gyalogtúrára indultunk a Calderához, a sziget talán egyetlen igazi látnivalójához.

A szigetek klímája, a sok nedvesség és a kellemes tavaszias hőmérséklet buja növényvilágot hozott létre ezeken a vulkáni kőkupacokon.

A rengeteg szarvasmarha számára az Azori-szigetek maga a paradicsom! Azt hiszem, ha marha lennék, csak ezeken a szigeteken szeretnék élni!

 

A calderánál egy szerény, de szépen kiépített látogató központ mutatja be a sziget keletkezésének folyamatát  Itt nézhetjük meg a fő attrakciót. egy függőleges láva barlangot,

lélegzetelállító a gigantikus, hangverseny terem szerű barlang, alján kénesen gőzölgő tóval.

 

Szinte már láttuk Cháront, ahogy a sötét vízen át evez bűnös lelkünkkel az alvilágba!

Visszatérve a hajóra, vacsi, kis pihenés és az oroszokhoz hasonlóan, mi is éjfél körül a dagály csúcsán indulunk.

Fontos szempont ez, nehogy lekoccoljuk a kikötőmeder fenekén megbújó alattomos sziklák valamelyikét.

Bár igyekszünk csendben elindulni, az éber hajóstársaink meghallják és nem restek felkelni, hogy elbúcsúzzanak. Anita, a 60-as évei fölött járó, még mindig fitt és mutatós német hölgy is előbújik kedves kutyusával integetni. Ő X 40-es pompásan felszerelt hajójával egyedül hajózik a világban, igazi profi!

Az éjszakában kellemes 15-16 csomós raumban Terceira felé fordítjuk a kormányt.

Raumban, könnyű szélben az alig 2 méteres hullámok lágyan emelgetik a hajót és a legénység is, a tűzkeresztségen átesve, most vidáman beszélget, Timi és Gábor, (mint kiderült, egykor, pár év különbséggel ugyanabban a kórusban énekeltek Pécsett) régi tábortűzi úttörő és mozgalmi dalokkal szórakoztatták a díszes társaságot.

Az éjszakai őrség most nem a rókavadászat miatt borult, de ez a túra jobbik része.

Azért valaki és én mindig volt szolgálatban és mire ránk virradt, már Angra do Heroismo kikötője előtt jártunk.

Bejelentkeztünk rádión és behajóztunk a kis marinába.

Itt a recepció mólójánál előbb bejelentkezésés, az adriai kikötői tarifákhoz szokott embert igazi ,,sokként” éri a 12€-s kikötő díj.

Beállva a helyünkre, gyors tisztálkodás, reggeli, majd irány valami guruló járgányt keresni a kiránduláshoz.

Angra városa a világörökség része, igazi gyöngyszem, de ráérünk este is megnézni, nappal kalandozzunk a szigeten!

Ha egy szűk charter ciklusba látnivalókat is akarsz sűríteni, hatékonynak kell lenned!

Autót, scootert szinte mindenütt lehet bérelni, de az Azori-szigeteken érdemes egy két nappal előre gondolkodni. A charter cég az összes szigeten lévő kölcsönző elérhetőségét megadja, ha nem lépsz időben, nincs járgány.

Azért sikerült egy autót és két robogót szerezni!

 

A sziget településeinek nagy része a tengerparton van így festői óceáni panoráma utakon motoroztunk autóztunk első látnivalónkhoz a Biscoitos természetes láva medencéihez.

Az óceán a láva köveken átcsapó hullámai töltik meg ezeket a medencéket, ahol már biztonságosan lehet strandolni.

Innen Algardo Carvao vulkáni barlangjaihoz mentünk, ahol még éppen be tudtunk menni a vízszintesen húzódó barlangba. A függőleges és látványosabb barlang részbe már nem jutott idő, de jövünk még ide!

A visszaúton még több kisebb vulkáni tóhoz, kilátókhoz is elmentünk a hortenzia sövénnyel szegélyezett utakon.

Este még városnézés és másnap reggel, túránk során először nappal hajózva Sao Jorge felé vettük az irányt.

Gyenge szélben eleinte vitorlázva, majd motorral haladva csak reménykedtünk, hogy legalább egy nyamvadt bálnát látunk! A szigetek egyik turista csapda attrakciója a whale watching.

Jöttek-mentek is bőséggel a kisebb-nagyobb turista hajók, de bálna az nem jött.

Sao Jorge alá érve a beálló szélcsendben megejtettünk egy kis csobbanást.

Éppen, hogy tovább indultunk, mikor valaki felkiáltott,… bálnák… és tényleg, nem messze tőlünk lassan komótosan 4-5 nagy szürkésbarna hát emelkedett ki a vízből.

Nem igazán tudtuk beazonosítani, bálnának kicsinek, delfinnek meg túl nagynak és lassúnak látszottak.

Akármik is voltak, végül megegyeztünk, hogy igenis láttunk bálnát.

Estére futottunk be Velas marinájába Sao Jorgén. Hangulatos kis hely ez is.

 

Az egyetlen még nyitva lévő étteremben megvacsoráztunk. Az egyetlen kaja viszonylag felejtős tonhal steak.

Éjszaka, Lacit teljesen rabul ejtette egy általunk csak hülye madárnak hívott repülő jószág hangja, még hajnalban sem volt rest felkelni, hogy rögzítse telefonján.

Timi hangfelismerője leginkább a viharmadár hangjához hasonlította, mindenesetre mókás volt.

Másnap reggel vitorláztunk vissza az innen már csak 25 mérföldre lévő Hortára.

Leadtuk a hajót és kicsit szétnéztünk a városban.

Mivel a telefonom még a másik csapattal útban volt hozzám, izgalmas fél óra volt, míg valahogy Mariann telefonjával be tudtunk chekkolni a reggel Ponta Delgadaba induló gépre.

A második túra ugyanis onnan indult, így nekem, meg Gábornak, aki erre is maradt még, át kellett repülni oda.

A boarding passt e-mailen elküldtük Joanának, a bázis vezetőnek, aki kinyomtatta és a péntek esti buliba menés előtt kihozta a hajóhoz.

Segítőkészsége és kedvessége nagyon jólesett!

A gépem Terceira érintésével ment Ponta Delgadara. Terceirán a váróban reggelizve néztem, hogy lassan cihelődik a nép a 2-es kapuhoz, ami az én beszállókártyámon is szerepelt, mikor a hangosanbeszélő szólított, hogy menjek sürgősen a pulthoz!

Kiderült, a 2-es kapu tévedésből került a jegyemre, az én gépem a 4-esről indul és már nagyon kerestek, mert mindenki a gépen van!

Úgy látszik, ezen az úton a repülés a mumusom, majdnem lekéstem ezt is. Szerencsére kis reptér, itt feltűnik, ha hiányzik az ember!

Ponta Delgadán már fellélegezhettem, irány a kikötő!

Éppen valami autóverseny van, sok lezárás, de megtaláljuk egymást Gyulával és Ágival.

Ebédidő lévén, nekifogtunk egy gyorsetetőben valami tengerészes fantázia nevű hamburger és egy sör eltüntetéséhez, mikor befutott Dorina is.

Telefon híján nem volt könnyű összekoordinálni a csapatot, de a lányom, mint legmegbízhatóbb asszisztensem, mindent megoldott otthonról.

A hajóhoz érve már várt bennünket Brúnó, a helyi ember. A hortaihoz hasonló alaposság és kedvesség! Tényleg igazi jó csapat ez!

 

Mire végzünk az átvétellel, befut Zoli, Orsi, Melcsi, Kornél és Bálint a keresztfiam.

Együtt mentünk a boltba bevásárolni a készleteket. Dorina és Melcsi kiosztották a pia, kaja, guide és hasonló menedzser feladatokat, így mindenre meglett a legalkalmasabb szakember!

Közben Gábor is megérkezett az esti hortai géppel, teljes lett a csapat.

Rövid eligazítás, haditanács után már kötöttük is el a köteleket, hogy a lenyugvó nappal kifussunk Graciosa felé.

Még egy mérföldre sem jártunk a kikötőtől, 1500-as fordulaton, mikor sűrű fehér füstöt kezdett eregetni a kipufogó és egy pillanat alatt ködbe borult mögöttünk minden, az olaj riasztás éktelen vijjogásba kezdett.

Nem jó jel, motor gyorsan kikapcs. A motortérben minden merő olaj.

Az olajban fémes reszelék. Na ebből nem lesz egyhamar motor!

Telefon Brúnónak, aki éppen édesapja szülinapi partiján mulatott a város másik végén.

Nem boldog, de udvarias és megoldás kereső. Mondjuk, visszavitorlázunk a kikötő elé, de onnan kell vontatás, hogy a sötétben ne kolbászoljunk összevissza a mólók között!

Intézkedik és mire a kikötő elé érünk, jön is egy ribb.

Gyula a vontató kötéllel átlépett, hogy ne legyen kommunikációs zavar a csak portugálul beszélő sráccal. Motor és szélzúgást túlharsogó irányításával biztonságosan kikötöttünk az erősödő oldalszélben.

Bő egy óra múlva megjött Brúnó és gondterhelten állapította meg, amit már úgyis tudtunk, ebből bizony nem lesz motor.

Hosszas telefonálás és megszületik a megoldás, hétfőn délutánra tud ideérni Hortáról a csere hajó.

Sao Miguel megnézése úgysem volt tervben, hát Graciosa helyett most ezt nézzük meg.

Másnap béreltünk egy kisbuszt és nyakunkba vettük a szigetet.

Kicsit húzta a szemöldökét a kölcsönzős högy, hogy 9 személyes, mi meg 10-en vagyunk, de hát sok jó ember…

Első célpontunk a Furna Terra Nostra park. Az arborétum szerű parkban a szigetek teljes növényvilágát megtaláljuk és az elvetemültebbek egy gőzölgő kénessárga löttyel teli medencében is dagonyázhattak.

 

Na ezt én jól kihagyom, inkább élvezve a vissza talált telefonom lehetőségeit, fotózgattam ezt a mesevilágot és a dagonyázó csapatot.

Váratlanul hátulról egy hang, …szia Imi…, na ne mááá… , itt vagyunk a világ végén, ki az ördög ismerhet itt engem?

Hátra fordulva Zoli, egykori balatoni vitorlás tanítványunk áll ott párjával.

Na ennek pont annyi az esélye, mint két albán sarkkutatóval találkozni a Szaharában.

Szervezett csoporttal járják a szigeteket és ő legalább annyira meglepődött, mint én.

A parkból kifelé haladva egy padnál néhány hölgy beszélget. Melléjük érve egyikük megszólít, mi vagyunk-e a magyar hajósok? Na jó, elvállaltam, igen mi vagyunk. Nem ismerem véletlenül V.Sanyit? Hááát… véletlenül nem, de jó barátom, …nekem meg kollégám, mondta, Sanyi említette, hogy errefelé hajózgattok.

Na ez már kicsit sok! Van hely a világon, ahol valaki nem ismer fel minket?

Azért örültem ezeknek a váratlan találkozásoknak!

Még megnéztük a gejzíreket, kajáltunk, majd elindultunk a Lagoa Fogo kráter tó felé.

 

Útközben megálltunk a sziget világhírű tea ültetvényénél, de sajnos a feldolgozó üzemet és múzeumot nem sikerült megnézni.

Cserébe a kráter tó egy valóságos csoda.

 

 

Estére érünk vissza a hajóhoz és némi fröccsözős beszélgetés után felkészültünk ágyunkban a holnapi további szigetjárásra.

A reggeli mindentbele rántotta után újra bepréselődünk a kis buszba és irány Sete Cidades miraduro do inferno, de tulajdonképpen mindegy is merrefelé megyünk.

 

A sziget olyan bőkezűen méri a csodáit, hogy nem is lehet igazán súlyozni mi a szép, a gyönyörű, a csodálatos!

Ami számomra nagyon szembetűnő, hogy mindezen csodákra az Azori emberek mennyire vigyáznak. Mindenütt tisztaság, gondosan művelt földek, rendben tartott környezet.

A városokban, falvakban, bár akadnak elhagyott, lábon meghaló épületek, mindenütt a szorgos kezek adta tisztes jólét látszik.

Elmondták, bár szívesen látják az utazó, túrázni vágyó embereket, de nem akarják kitenni a szigeteket a tömegturizmus, a helyi életformát átalakító és természetet romboló hatásainak!

Ha törekvéseik sikeresek lesznek, az Azori-szigetek, egyik leg élhetőbb helye marad a világnak!

Délutánra Igor meghozta Hortáról a cserehajónkat.

 Gyors átvétel, készletek újra töltése, és már indulunk is az előző csapattal már bejárt Terceira szigetére.

Hajónk a Strappo, Dufour 46-os most hibátlannak bizonyul.

A színpompás naplementében 12-18 csomós raumban élvezzük a vitorlázást, nyugodt éjszaka elé nézünk.

 

Még a sziget hatása alatt, valahogy senkinek nem akaródzott lepihenni, így kint beszélgetve tartjuk ébren az őrséget.

Azért éjfél felé helyre áll a rend, már csak a két szolgálatos és én maradunk a cokpitban.

Vagyunk elegen így 2 órás őrségeket tartunk, tud mindenki pihenni.

A csaknem 120 mérföldes szakasz jócskán bele nyúlik a másnapba, így nem csak éjszaka vitorlázunk.

Gábor éppen az előző úton látott delfineket és a talán bálnáinkat mutogatta a telóján Dorinának a hajóorrban, mikor felbukkant néhány delfin, aztán még néhány és még sok.

Sokáig csinálták a műsort, végül valakinek kedve támadt delfinekkel úszni.

Megálltunk, de mire felkerültek a fürdőruhák, lehajtottuk a platót, a delfinek elmentek. Sebaj, azért fürdés az lett.

Kora délután értünk be immár másodszor Angra kikötőjébe, ahol bár most másik hajóval voltunk, mégis ismerősként fogadtak.

 

Az adminisztráció itt gyorsan megy. Ha elindulunk valahonnan, ki kell csekkolni és meg kell adni a következő kikötőt, ahol már tudják ki vagy és 5 percnél nem tart tovább.

Délután városnézés, étterem. Ahol jól érzik magukat a marhák, ott a steakben sem lehet csalódni, de még az egyszerű hamburgerben sem, így ezen az úton kivételesen nem a tengeri herkentyűket részesítettem előnyben.

Másnap autóbérlés, majd az előző úton bejárt helyeket néztük meg újra az új csapattal is.

Amit az előző úton nem sikerült, az Algar do Carvao függőleges vulkáni barlangját, most Lélegzet elállító látvány a növényzettel benőtt kürtőbe lelépcsőzni. Lentről, a növényzeten átbújó fény smaragd színűre festi a kürtőt. Visszanézve a fotóinkat, semmi nem képes visszaadni a látványt.

  

 

A kikötőbe érve kis pihenő és újra a napnyugtával indultunk utolsó úticélunk az Atlanti-óceán harmadik legmagasabb vulkánja, a Pico felé.

  

Élvezetes, jó szeles vitorlázás után reggel 8 körül érkeztünk Lajes kikötője elé.

A térkép, a pilot könyv, de még a Navionics is egymásnak ellentmondó mélységeket adott meg erre a kikötőre és a charter cég embere is óvva intett, ne menjünk oda, nincs mélység.

Gyula és Timi az előző csapatból a közös túra után még átkompoztak Picora és elmentek Lajesbe is. A kikötő mester megesküdött a talpas feszületre, hogy apálykor is van elég mélység és ezt nekünk is megerősítette telefonon.

Érkezésünkkor tetőzött a dagály, így lassan araszoltunk be a kikötőbe, szigorúan a laterálisok között középen.

A kikötőmester már várt bennünket és a benzinkút mólójához irányított, mondván, holnap estig senki más nem várható.

5 méter víz volt alattunk, az ingadozás kb. 2 méter ez elég lesz! Így is volt.

Délelőtt 10 körül meghozták a két bérautót és elindultunk megmászni a vulkánt.

1500 méterig tudtunk felmenni autóval, ahol egy látogatóközponton át lehet elindulni a túrára.

Szemben a Teidével (Tenerife) itt nincs vezetés, magadra vagy utalva.

A borsos belépő mellé egy névre szóló nyomkövető is jár, amivel baj esetén tudod riasztani a mentést, ebből már sejtettük, nem lesz könnyű dolgunk.

2019-ben jártunk a Fogo vulkánon (Zöldfoki-szigetek), és bár ott volt helyi vezetőnk, de szinte halálfélelmünk volt. Akkor fogadkoztam, soha többé vulkán túra, de a hajóra visszaérve már csak annyit mondtam, …legalábbis nem azonnal.

A pultos figyelmeztetett, hogy aki az 1-es és 2-es jel közötti távot nem teszi meg 25 perc alatt, forduljon vissza, mert nincs olyan fizikai állapotban, hogy felmenjen.

Nem vagyok egy sportos alkat, de fogcsikorgatva 20 perc alatt sikerült.

Ez bíztató, de nem nagyon győztem meg magam.

A 8-as pontnál már a nyelvem húztam a lávafolyásokon bukdácsolva.

Dorina, Melcsi és Bálint ekkor még szökkenő szarvasként, szinte futva haladtak fölfelé a meredek, nyaktörő terepen. Na jó, de nekem némi súly felesleg és több mint 30 év+ a visszahúzó erő.

Gábor rutinos túrázóként nyugodt, egyenletes tempóval haladt, a többiek a 8-as ponttól visszafordultak.

Dicséretes, hogy a fürgébbek azért mindig bevárták a lassabbakat, vagyis jobbára engem.

Végül a makacsság legyőzte az izmok és tüdő gyengeségét, 3.5 óra erőltetett menet után mind a négyen feljutottunk a calderához.

Innen már csak egy kb. 50 m magas meredek kúp kellet a csúcsig, de megegyeztünk, hogy ez már nem adna annyit a teljesítményhez, mint amennyit kivenne belőlünk így a Picot megmászottnak nyilvánítva visszafordultunk.

A visszaút sem volt egy sétagalopp a nyirkos csúszós köveken, de végül ezt is megúsztuk.

A kikötőbe érve láttuk, milyen jó, hogy dagálykor és napvilágnál jöttünk be ide. A bejárat bal oldala a part felé, a vörös bójasortól pár méterre már szárazon meredező sziklákat mutatott felénk.

Vacsi és alvás után reggel némileg pihentebben indultunk vissza Hortára,

Igazi örömvitorlázás után futottunk be a kikötőbe.

 Joanna és csapata megnyugodva látták, hogy épségben hoztuk meg a hajót.

Zökkenőmentes és gyors leadás után elbúcsúztunk ettől a kedves csapattól, reméljük nem örökre!

Még egy vacsora a Peter’s hajós kocsmában, kis beszélgetés a cokpitban és véget ért ez a csodás út is.

Reggel rövid, egyszerű búcsú a csapattól (ez minden út legnehezebb része számomra) és mindenki megy a maga útjára.

Gábor és Bálint korábbi géppel mennek, Zoli, Orsi és Kornél már este elrepültek, Dorina és Melcsi még marad kicsit.

Rájuk bíztam a lobogónkat, hogy szögezzék ki a Peter’s kocsmában.

A küldetést végrehajtották!

Köszönöm mindkét csapatnak ezt a szép, közös élményt!

Remélem összefúj még a szél minket valahol, valamikor!

Az Azori-szigetek ebben a kora őszi időpontban egy igazán kellemes, nyugodt hajózási területnek bizonyult. Természeti csodákban bővelkedő békés, barátságos világa mindannyiunkat rabul ejtett.

Ismét beigazolódott, hogy érdemes néha a közelségével, könnyű elérhetőségével csábító Adriánál távolabbra is tolni a vonalzót a térképen.

Az Atlanti- óceán szigetei is nyújtanak egzotikus élményeket, de hajózásilag azért nagyobb odafigyelést igényelnek!

Imi