A héten két olyan eseményen is részt vehettem, ahol többnyire olyan emberek ültek a hajókon, akiknek eddigi életében közük nem volt a vitorlázáshoz. Az egyik egy klasszikus csapatépítő program volt, ahol az ország távoli részeiből érkező meghívottak találkozhattak sportágunk szépségével, ismerkedhettek a vitorlázásban rejlő lehetőségekkel. A nap végén a résztvevők döntő többsége arról beszélt, hogy mennyire más a vitorlázás egy hajóból nézve, mint ahogy azt sokan - valódi tapasztalat híján - kívülről jellemzik.
A másik programon gyerekek vettek részt. A Pető Intézetben folyó, konduktív terápiában részesülő gyermekeket fogadott az MVM SE a Koloska kikötőben. A ma már szellemi hungarikumnak elismert nevelési módszer azon a felismerésen alapul, hogy a központi idegrendszer károsodásából eredő mozgásfogyatékosság igenis gyógyítható, legalább olyan mértékig, hogy a betegek lehetőséget kapnak egy aktív, tartalmas, önálló életvezetésre.
A módszer arra épít, hogy a komplex egyénre szabott aktivitás a sérült idegrendszer önregenerálódását segíti. Ezért is fogadták nagy örömmel az MVM SE felajánlását a vitorlázás lehetőségét, hiszen ez az életre szóló élmény jól integrálható a gyógyító munkába.
Aki azt hinné, hogy ez nem egy bonyolult feladat, az ne arra gondoljon, hogy a vendégül látott gyerekeknek apró ajándékokkal, étellel-itallal kedveskednek és természetesen a jó hangulatot megkoronázzák egy kellemes vitorlázgatással.
Gondoljunk csak bele, hogy a betegek többsége segédeszközzel, sokuk kerekeszékkel közlekedik, vannak, akik nem is képesek önálló mozgásra! Egy ilyen fogyatékossággal élő számára a mindennapi helyváltoztatás is nehézséget jelent. Egy billegő hajóba bejutni, a hullámokon hajózni félelmet keltő élménnyé is válhat. A hajóban ott kell legyen a konduktor, esetleg a szülő és természetesen a tapasztalt hajós, aki megnyugtató szakértelemmel vezeti hajóját.
Egy hajóba belépni a partról a gyakorlottak számára is lehet kihívás. A szűk kokpitba beemelni egy kerekesszékest, azt a hajóban biztonságosan rögzíteni embert próbáló feladat.
Nézem amint négy segítő minden erejét megfeszítve mozgatja a súlyos kocsit a benne ülő fiatallal. A srác arcán ott a félelem, az izgalom és végül a boldogság, amikor a szék a helyére kerül és szerettei is elfoglalják a helyüket. Az emelésben tevékenyen résztvevők között ott látjuk Dr Kovács Antalt, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatóját. Ha úgy vesszük, ez lehetne egy szimpla protokolláris arcoskodás, de hogy ez mennyire nem az, azt két dolog is bizonyítja: először is Kovács úr nem is a rendezvény résztvevője, csak a segítő szándék vezette a hajók közelébe, másrészt ő nem más, mint a hazai sportélet legendája „Atom Anti”, a judo sport barcelonai olimpiai bajnoka, Paks város szülötte! A képen zöld trikóban látható.
Beszélgetek a szervezőkkel, a segítőkkel. Azt érzem, hogy ez az önkéntes szolgálat - bármennyire is megterhelő – büszkeséget, örömet okoz az ebben résztvevőknek.
Nézem a partról a kikötőt elhagyó hajókat. Mosolygó arcok, nyugalom, boldogság. Ez is vitorlázás, ez is Balaton.
Fotó: Cserta Gábor + Porthole
