Délre be is futunk a Jégmadár kikötőbe. Nem titok, hogy ez egyike kedvenc helyeimnek, ugyanis „nagyarc mentes övezet”. Valódi hajósok tanyája. Bejelentkezünk, elintézzük az anyagiakat (nincs emelés, maradt a tízezer peták). Könnyű ebéd a hajón.
Közben meglessük a nagy sürgés-forgást a sólya körül. Egymás után szállnak vízre az apró jollék. Okítják a gyerekeket a vitorlázás tudományára. Imádom ezt nézni. mennyivel szebb, mint a hajóraktárakká soványodott úszómólók mentén álló – el nem mozduló – tengerjáró méretű jachtok sorát bámulni.
Miután felmászunk – ahogyan azt szoktuk – a Bökk-hegyi kilátóhoz, tovább sétálunk a település szélén lévő templomhoz. Dacolunk a meleggel. Emberi méretű nyaralók között vezet az utunk. Rendezett kertek, karbantartott utcai virágágyások. Sehol semmi szemét. Egy útba eső büfében iszunk frissítőt, majd elérjük a „Kálváriát”. Művészi kivitelű, oszlopokra helyezett szobrok jelzik a stációkat. Nagyon stílusos és szép. Nekem legalábbis tetszik. Visszafelé jártunkban megakad a szemem egy buszmegálló bódén. Na, ilyet még nem láttam: Asztal van benne könyvekkel és két kényelmes székkel. Komplett olvasósarok. Brávó! Ötletes. Követendő lehet a példa. Nem muszáj a mobilt nyomkodni várakozás közben.
Betérünk – szokott helyünkre – a Barna borozóba, bőséges melegvacsora reményében. Nem csalatkozunk.
Dugig lakunk csülökkel, szomjunkat oltjuk a kitűnő nedűkkel. Azt már tudjuk, hogy Badacsonyban a „soron” is van üzletük, de elmondják, hogy a Kisfaludy házhoz vezető emelkedő közepén is nyitottak elárusító helyet, „Félúton” fantázianévvel. Megígérem, hogy arra jártammal benézek hozzájuk.
Nyugodt éjszakát követően, viszonylag korán (fél kilenckor) indulunk tovább. Irány Balatonboglár. Keleties szellő lengedez, a hőmérséklet viszont rohamosan emelkedik. Gyakran loccsanunk a huszonhat fokos vízbe. Tempós mellúszással tudjuk tartani a hajó sebességét. Nemsokára némi élénkülés tapasztalható, megszűnik a vánszorgás és fél tizenkettőre befutunk a kikötőbe. Csodák csodája, valamennyi vendéghely szabad.
Működik tehát a dolog, miszerint látogatóként érkezni valahova dél körül a legjobb, hiszen az ott éjszakázóknak tizenegy óráig kell elhagyni helyüket – vagy még egy napot felszámolnak –. A maiak pedig majd később érkeznek – különösen ilyen szél szegény időben –. Keresünk valami etető helyet. Kilépünk a Sziget – strandra. Megvannak e még a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyeink? Meg bizony, de hogyan? Iszonyú árak, sima takarmány. Nyoma sincs az eddigieknek. Nézünk, mint az okos kutya. Sürgősen sarkon fordulunk, irány vissza a kikötő felé.
A hajóállomás melletti Sarok büfét idáig mindig elkerültük, ugyanis igen hitvány minőséget mutatott. A szükség törvényt bont címszó alatt bekukkantunk. Szignifikáns változást tapasztalunk. Finom ételek nagy választékban, gusztusos tálalás, remek árakon. Rendelünk, letelepszünk. Nocsak! Ismerős arcok köszönnek rám a pult mögül. Hiszen „Ők” voltak hajdanában a Sziget – strandon! Így már érthető minden. Bőségesen jóllakunk, majd megköszönve a vendéglátást ígéretet teszek arra, hogy frissítem (módosítom) a listát.
Pihenünk kicsit a vizes törölközőkkel letakart hűs kabinban. Cudar a kánikula odakint. Nyüzsgésre, motor brummogásra, kiáltozásokra ébredünk. Egymás után futnak be a túrázó hajók, akik egy óra leforgása alatt megtöltik a vendéghelyeket. Telt ház lett! Lejjebb kúszott a napocska, mérsékeltebben lövelli égető sugarait, elindulunk a dombokra. A „főtéren” beleszaladunk egy borozóba. A pult mögül régi barátom, Herédi Gábor lép elém. Kezet rázunk, mit isztok? Valami hideget! Hozza is. Kiderül, hogy ezt az üzletet nyitotta pár éve, a Balatonlellén lévő Amigo – étterem mellé. Finom italokat árul, kellemes, nyugalmas, tiszta környezetben. Érdemes ide betérni egy pohárkára a „hegymászás” előtt.
A kápolnákhoz érkezvén, látványos, érdekes és szép kiállítások fogadnak. „A Létezés Metafizikája” címmel Váradi Róbert művei tekinthetők meg, keddtől szombatig 15 és 20, vasárnap 10 és 12 óra között. Szabó Franciska festményei ugyanekkor láthatóak. Szerintem kár, hogy délelőttönként zárva vannak, többen hiányolták.
Csapatunkhoz csatlakozott Peti fiam Ádi unokámmal (hároméves, partiképes fiatalember). Abból a célból, hogy kipróbáljuk a hajón való alvást – itt az autójuk, haza tudnak menni, ha gyalázat ütne ki –. Felsétálunk tehát a kilátó dombra. A bobozás nagy sikert arat, ahogyan az várható volt. – Nem szeretném az „okostojást” játszani, vagy az észt osztani, de minden túrázó társamnak tanácsolom, hogy pici gyerekkel próbálja ki először védett kikötőben az éjszakázást úgy, hogy biztosítva legyen az „elvonulás”, ha netán nem működik a dolog. Nem célszerű rögtön többnapos túrába belefogni –.
Leérünk ismét a központba, és a vasúti átjárónál egy teljesen felújított, pirosra festett Dutra traktor pöfög el mellettünk. Megtudjuk, hogy a Fonyódi út 39 szám alatt található Magyarország egyik leg-típus-tisztább Dutra gyűjteménye. Nyári időszakban, pénteken, szombaton és vasárnap tart nyitva. Egyéb időszakban is látogatható a +36 30 9375-844 telefonon való egyeztetést követően. Újabb látnivaló is akad Bogláron! Legközelebb megnézem.
Sétánkat követően megvacsorázunk, majd álomra szenderülünk. Az éjszaka nyugodtan telik, Ádi édesdeden végigalussza. Annak dacára, hogy kora hajnalra, viharos közeli északnyugati szél csap ránk. Reggelre is marad belőle bőven. Persze, tiszta nyugatira fordulva.
Reffeljük a nagyvitorlát, mentőmellényt húzunk a gyerekre és kifutunk a tajtékzó tengerre.
Hogy hová tartunk, az a következő írásomból kiderül!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
