„Fakultatív” vonulóink (rozsdafarkúak, vörösbegyek) szép lassan szivárognak vissza ligeteinkbe. Igaz, ezek még majd tovább repülnek északabbra, de helyükre menetrendszerűen befutnak a mieink, hogy itt rakjanak fészket. Jól van ez így, ez a természet rendje. Hangot viszont alig hallatnak. Március közepére – május végi hőmérséklet lévén – megjelentek a „hangoskodók”. Kertjeinkben harsány madárdal zendült.
Nagy kedvencem a Zöld küllő, egyre gyakrabban hallatja jellegzetes, mindenkit túlkiabáló kacagó hangját. Ez már vitathatatlanul a tavasz beköszöntét bizonyítja. Miért is? Ugyanis eme jószágot nem tartják még fakultatív vonulónak sem (tehát itt telel), viszont vagy elnémul, vagy havas zimankó esetén azért párszáz kilométert csak délebbre szárnyal. Tehát ha halljuk hahotázását, igen is tavasz van. Másik hírnököm a Búbos banka. Ő viszont „obligát” vonuló, telelni Afrika középső részére repül – sokuk viszont Európa déli partvidékén marad –. A rétekkel, legelőkkel határos, nyílt állományú öreg erdőket kedveli, ahol a fészkeléshez odvas fákat talál. Lakott helyeken, településeken is megjelenik. Feltűnő narancssárga fejdíszének köszönhetően könnyen megátható a fák – bokrok között. Üregekben, főleg harkályok odvaiban költ, de lakott helyeken, településeken is tanyázik. A fészekrakási szokása sokszor az extremitást idézi, hiszen találták már meg lakását farakás között, fában szegény vidékeken sziklarepedésekben, kőfalak üregeiben vagy kutakban, de költhet löszfalak üregeiben is és talán a legérdekesebb, amikor egy kotló a porladó lókoponyába költözött. Fészekalja 5–8 tojásból áll, melyen a tojó 16–19 napig egyedül kotlik. A fiatalok 26–27 naposan repülnek ki. Jópofa nem?! Ennyit tollas testvéreinkről.
Lesétálunk a partra. Megszemléljük, hogyan áll Balatonföldváron az új kikötő építése.
Első pillantásommal megállapítom, hogy igen nagy a mozgolódás. Majd a teljes strand le van kerítve, hiszen munkaterület. Gigantikus halmokban tornyosul a kő, fekszenek a csövek. Bivalyerős gépek zakatolnak, berregnek, pöfögnek, visítanak. Egyik markol, másik iszapot szív, harmadik követ zömít. Teljes gőzzel dolgoznak – annak ellenére, hogy szombat késő délután van –. Hétvégén sem tartanak pihenőt. Bizony, a jogi hercehurca igencsak meglassította a kivitelezést. Ahogy felmérem a tényállást, jó, ha őszre alakulhat ki valami „emberi állapot”. Mindenesetre, számomra örömteli ez a sürgés forgás. Bár az M7 autópályát építenék ilyen elánnal, ugyanis Budapestről jövet tapasztaltam, hogy hosszú kilométereken keresztül van egyoldalra terelve, gépek, teherautók üresen ácsorognak, és sehol egy teremtett lélek, aki munkálkodna. Na mindegy. Majd csak elkészül az is.
Másnap délelőtt leballagunk Zamárdi partjára, megcsodálni a kéklő Balatont. Imádom a víz tavaszi friss, semmi mással össze nem téveszthető illatát. A szabadstrand mértani felezőpontjában van egy aszfaltozott út, ami a vízig vezet. Nyaranta ide lehetett legurítani apró vitorlásokat, csónakokat, kajakokat, meg miegyebet, és beereszteni a tóba. Majd dolguk végeztével kihúzni és hazavinni. A rámpát viszont csodák csodája, elbontották. Le vagyok döbbenve. Hiszen rengetegen használták. Vajon kit zavart? Nem értem. Kicsivel odébb felfedezek egy fém alkalmatosságot. Aha, ez lenne hivatott a lejtő pótlására! Nézem, mint az okos kutya. A szándék dicséretes, viszont ez a „lejáró” igen keskeny. Még egy kalóz (szállítókocsival) sem fér el rajta. Jobbra – balra fogantyúk. Alighanem ez a szerkezet a kerekesszékes fürdőzők lejutására terveztetett. Ezzel aztán nem jutunk előre. Hová tettük az eszünket?
És végre, valahára eljött! „Április, ó, április, Minden csínyre friss! Faun-bokájú, vad suhanc, Újra itt suhansz!” De szépek is Tóth Árpád örök érvényű szavai! Nekiállhatunk a hajónak. Algagátló kenés, polírozás, apró hibák javítgatása, szerelékek pótlása. Feléledt a kikötő. Csiszatolnak, vakarnak, festenek a hajósok. Egymás hegyén – hátán az autók. Sokan vagyunk, akik saját kezűleg végezzük mindezeket. Valahogy hozzá tartoznak a hajózáshoz. Persze látni pár mikrobuszt is, hivatásos hajószerelők feliratával. Az ilyen tulajdonosoknak nyilván sokkal drágább az idejük annál, hogy ilyen munkákra pazarolnák. Sebaj! Lehet, hogy én is „megöregszem” és ilyesmire kényszerülök, amennyiben nem tudok létrára mászni. De erről még nem időszerű szót ejteni. Az időjárás is kegyes hozzánk. Kellemes ilyenkor dolgozni, percek alatt kötnek a festékek is. Gyakorlatilag két nap alatt végzünk mindennel, ami a vízre bocsájtáshoz szükséges.
És elérkezett a nagy nap. Cuppanhat a RHEA. Persze könnyű azt mondani, hiszen majdnem a hajóparkoló lebelső sarkában állunk, és temérdek akadály van a daruig.
Az alaphelyzet ugyanis az, hogy alaposan eltoltam – enyhén fogalmazva – az időpont foglalást. Így nem tudtak rá felkészülni. És itt „fizetődött” ki az előrelátás, meg az ésszerű pontosság, amikor ősszel a téli tárolásra beállították a teknőket. Így megfelelő találékonysággal és hozzáértéssel, traktorral meg kötéllel ki tudják fordítani jószágunkat a sorból, majd egy út közepén tespedő teknőt a „még meleg” helyünkre belökve felszabadítják az utat a vízre tétel helyéhez. Zseniális! Ismét a vér profizmus! Hálás köszönetet mondok érte a BHZRT kedves munkatársainak!
Szóval ismét úszik a hajónk. Hála Istennek, van miben. Jó magas a Balaton vízszintje. Viszont még messze nem üzemkész. A motort ugyan sikerült beindítani, de vásznaink még a varrodában vannak. Meg temérdek kisebb – nagyobb cucc is hiányzik. A társtulajdonosok terén a hajólajstromban (új hajólevél kell) változás állt be. Ennek jogi lebonyolítása, megfelelő szerződéssel való alátámasztása, hatósághoz történő benyújtása, ideiglenes hajólevél megszerzése … stb. Számomra rémálom.
Irány a LAZYJACK Budaörsön. A fenn említett procedúra lejátszása is profiljukba tartozik. Persze örömmel segítenek, azaz tokkal – vonóval elintézik az egészet. Brávó! Kellett már egy ilyen társulat. Még a Balaton felé vezető útról kis kanyarral el is érhető a boltjuk. Ez számomra külön előny, ugyanis gyepes, feledékeny agyamba sokszor a leutazásnál villan valami mütyür, amit itt megkapok, ugyanis mire leérek Földvárra a Holovits bolt (ami egyébként remek) már zárva, reggel csak tízkor nyit, márpedig addigra már túrára szeretnék indulni …stb. Szóval hasznos. Az áruválaszték is szépen alakul. Elsősorban a seklik, karabinerek, koracél bigyók meg izék terén. Némi ruházat is akad. Speciális pufferek, ütközők már a múltkor is voltak. A pozíció fények terén is van bővülés, ugyanis teret nyert a ledes technika. Ez eddig rendben is van. Viszont az újdonság, hogy régi, szofita izzós lámpát is át lehet alakítani a korszerű technikára. Látok egy elektromos Mercury hajómotort, ami 10 lóerős, benne van az akkumulátor is. Egy mozdulattal leemelhető a bakról (verseny esetére a hajó belsejébe tehető). Az ára hihetetlen, alig haladja meg az egymillió petákot.
Máskülönben az általam hőn favorizált Maritime Hajósbolt lényegesen nagyobb kínálattal bír, viszont a Kaszásdűlő messze nem esik útba. Erről ennyit.
Száz szónak is egy a vége: TAVASZ VAN! Tóth Árpád szavai legyenek búcsúm gondolatai: „…Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül a szemét, Levegőbe parazsat Hintegetsz és darazsat, Illatot s zenét”!
2024. április 16.
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
