Sehol egy felhő az égen, tükörsimán kéklik a Balaton. A másfeles északnyugati éppenhogy csak kilibbenti a génuát. Andalogva csúszunk a déli part mentén. Még jó, hogy korán elindultunk, van időnk bőven. Másfél órán belül elérjük Balatonszárszót, majd csoda lőn! Élénkül a szél, csobogni kezd a hajó. Kikössünk Szemesen? Akkor ott is ragadunk. Megkíséreljük Balatonlellét elérni. És siker koronázza fáradozásunkat, ugyanis a „levesnóta” első kondulásaira becsúszunk a kikötőbe. A legbelső szabad vendéghelyet célozzuk meg (az úszómóló széléhez simulva). Hasunk követeli jussát, tehát nem ragozzuk túl. Bejelentkezést követően bezuhanunk a szomszédos ajtón a Sekli étterembe. De jól tettük! Az étlapon jobbnál jobb kaják kelletik magukat nagy választékban reális árakon. Gusztusos menü is akad, 2250 petákért. Kimondottan olcsó! Reggelizni is lehet. Az asztalok árnyékosak, kilátás gyönyörű. Megtudjuk, hogy most már minden nap nyitva tartanak. Remek! Dugig töltjük a hasunkat. Megállapíthatom, hogy ez egy remek hely, méltó a !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! címre. Dúl a forróság, tehát ejtőzünk másfél órát a túraponyva árnyékában.
Amint kicsit lejjebb megy a napocska, körsétára indulunk. Először a hajóállomáson nézünk széjjel. Ragyogó tisztaság, csend, nyugalom, tágas vendéghelyek. Igen kellemes és vonzó hely lett ez az öböl már az elmúlt években. Számomra a Balaton egyik legkellemesebb túrahelye. A kikötőmesterek is kedvesek, barátságosak, nagy szakértelemmel segítik a kikötésnél a gyakorlatlanabb vendégeket. A természetvédelem terén is jeleskednek. A kikötőiroda előtti tornác alatt fecskefészkek épültek. Merev lapot helyeztek alájuk, hogy elkerüljék a „szennyeződést”. Büszkén újságolják, hogy hat fióka kelt ki a tojásokból és három már kirepült. Máshol is példát vehetnének erről a helyről!
Például a vasútállomáson! Ahol leverték a fészkeket (jobboldali kép). Szegény madarak ott keresik hajdani lakásukat. Nézelődnek, még a neoncső alá is bekukkantanak. Nem fogják fel, hogy mi történt. Ilyen gonoszságot nem is feltételeznek. Számomra ez annyira felháborító, hogy foglalkozom a feljelentés gondolatával is. Ennyit erről, nézzük, hol, mit lehet enni – inni.
Kedves !TÚRÁZÓKNAK AJÁNLOTT! helyünk az Amigo étterem felújításon esett át, szép lett – elegáns lett. Az étlapon szereplő ételek árai az infláció mértékében emelkedtek – szerintem még annál is jobban –, viszont menü is akad, méghozzá igen olcsón. Tehát van „menekülési útvonal” azok számára, akik nem akarnak öt – hatezer forintot kipengetni egy főételért. Megjegyzendő, hogy a többi étkezde is jelentősen árat emelt, viszont „vendégcsalogató” menüket is hirdetnek.
A vasútállomás közelében lévő Favágó Pizzéria már évek óta üzemel. Illik, hogy kipróbáljuk, jelen esetben vacsora tekintetében.
Már első látásra jó benyomásaim támadnak. Bár önkiszolgáló, de kényelmes, rengeteg asztalhelyük akad. Nincs lökdösődés. Kellemes illatokat érzek, nyoma sincs égett, avas olajszagnak. Az árak gyakorlatilag fele akkorák, mint a tóparthoz vezető út mentén. Szinte azonnal kapjuk az ételeket. Istenien főznek! Teljes a megelégedettségünk. Nagyon örülök, hogy idetévedtünk. Próbáljátok ki, a magam részéről javaslom a „túrázóknak ajánlott” címre. Essék szó a szellemi, kulturális táplálékól is, ne csak együnk – igyunk: Afrika Kiállítás, nyitva hétfőtől péntekig 9 – 16 óráig. Nagyon érdekes és szép.
Nyugodt éjszaka után korán ébredünk. Gyors reggeli, majd elbúcsúzunk kedves vendéglátóinktól, és uzsgyi a vízre. Minimális északi lengedez. Az „izzó gázgömb” egyre durvábban szórja sugarait. Csigatempóban, de haladunk „kormányzási sebességgel”. Gyakran merítkezünk a huszonkét fokos vízbe. Tíz óra után már takarjuk vállunkat a gyilkosan égető sugarak elől. De nehezen fogynak a kilométerek! Tomaj magasságában aztán elfogy minden. Nem akarunk itt „megbüdösödni” – sz@rrá égni – tehát motor indul. El is érjük Badacsonyt. Alig áll teknő a vendégsoron, így könnyen kiköthetünk. Gyorsan feldobjuk a túraponyvát, hogy árnyék fedje hajónkat.
Meglepődve látjuk, miszerint vadonatúj vizesblokk épült. De szép!
Bizony, ideje volt, hiszen sok éven át szolgált a régi faépület. A mosogató is helyet kapott belül. De jó! A mosdóknál még nincsenek tükrök – így számomra igen nehéz borotválkozni –. Sebaj, nemsokára felszerelik őket. Megyek bejelentkezni. Nézem a kikötői árakat. Tizennyolcezer arany egy éjszakára, három órára hétezer. Nem semmi, ennyiért már olcsó apartmant is kapni. De jó, hogy az éves szerződés megkötésekor vettünk még pluszban negyven kikötésre való csomagot. Így tizenkétezerre jön ki a végelszámolás. Megmarad a kikötőlánc jelleg.
Araszolunk ebédelni. Juditék már nyitva vannak, jó drágák – ide majd reggelizni jövünk –, nézzük a „rablósort”. Bizony még elég „foghíjas”. Többen csak a hétvégék környékén aktivizálják magukat. A Vendégváró is. Viszont valaki mindig nyitva tart, tehát éhen nem marad senki. Az áremelkedés a szokásos. Kevés is a vendég, nyoma sincs a koranyári forgalomnak. Jól belakunk, kezdődhet a „hegytámadás”. Baromi meleg van, a fene se fog tűző napon mászni. Az elektromos Laposa busz már tavaly megszűnt, nézzük a hegyitaxit. Nem emeltek árat – nyilván fognak -, maradt hatezer a Kisfaludy házig. Innen csak a Rózsakőig sétálunk fel, ugyanis az előző napokban rengeteg eső hullott, így a turistautak szinte járhatatlanok a sártól. A lépcsősor aljáig azért elmegyünk. Gyönyörködünk a kilátásban, még egy illusztris zöld gyíkot (sárkánygyík) is látunk, amint a napsütésben pózol nekünk egy fénykép erejéig. Máskülönben, az erdő árnyékában nyoma sincs a kánikulának, egész kellemes az idő. Ebből látszik, hogy a levegő nem olyan forró, hanem a napsugarak. Régebben barnítottak így nyár elején – persze akkor is pecsenyére lehetett leégni – most viszont az UV kegyetlenül tud támadni. Fehér sapka, napszemüveg, hosszú ujjú trikó, vagy ing. Különben jön a napszúrás.
Ereszkedünk lefelé. A Kisfaludy forrásról eltűnt a „szennyezett víz” tábla. Úgy látszik, sikerült megtisztítani. De jó lenne, ha így maradna! A Szegedi Róza ház kapujáról lekerült az ideiglenesen zárva tábla. Sőt, semmi kiírás nem látható. Csupán egy zárt, átláthatatlan fa kapu állja útját még a tekinteteknek is. Sejtésem pogány: Ezt a múzeumot is felprédálták, valami gazdag (nem szeretem) emberé lett, nyaralónak. Nagyon sajnálom. Még annál is jobban. A Balaton egyik „nemzeti értéket képviselő” épülete volt. Kár érte!
Lássuk a borozókat. A hordó terasz nyitva, Imre pincéje is. Mi itt szoktuk feltölteni készleteinket, nekem a szürkebarát a kedvencem. Kéknyelű borozó kora tavasztól késő őszig nyitva. Mellette a Langalló ház viszont csak ünnepnapokon jeleskedik. Fröccs terasz is várja vendégeit, hétvégente sütnek is finomságokat. Kovács pince (Ica mama) ötéves szerződést írt alá a helyre, tehát továbbra is rendelkezésre áll remek boraival. Innen mindig viszünk vörösbort. Kell a véremnek.
A Vitorlás Étterem nyolckor nyit, megyünk is szokásos reggelinkre. Kihagyhatatlan. Kellemes északnyugatiban futunk ki. Szépen haladunk az északi part mellett. Kell is, hiszen holnaputánra haza kell érjünk Balatonföldvárra. Megyünk – megyünk, de távcsövezek délre. A vízközép mögött olajsima a tó. Nem jó jel. Révfülöpnél ejtünk Balatonszemes felé. Persze, amint távolodunk az északi parttól, egyre punnyad a szél – ahogy azt láttam a távcsővel –. Úgy négy kilométerre célunktól meg is állunk. Fürdés, aztán motor. Nincs mit tenni, itt nem maradhatunk. Délre csak befutunk Balatonszemesre.
Mivel nem várható szél éjszakára, a fecni, rövidke fingerek egyikéhez kötünk a védtelen vendéghelyre. De kellene már az a negyven méteres mólóhosszabbítás! A gumilapos cölöpös megoldás nem sokat ér. Igazán megépíthetnék, hiszen tudtommal minden engedély megvan rá.
Bejelentkezem az új kikötőirodában. Szeretettel fogad régi kikötőmester barátom. A tavalyi év során egyetlenegyszer sem sikerült ide eljussunk. Megyünk ebédelni. Hatalmas építkezés folyik a szomszédban. Nehézgépek dübörögnek, berregnek. Repül a por mindenfelé.
Na igen, a kellemes és közkedvelt Bahart kemping, ahol rengetegen tölthették nyári szabadságukat, megszűnt. A területet eladták. Ronda nagy apartmanházakat létesítenek helyette. Nesze neked turizmus fejlesztése, meg a part látványának megőrzése.
A régi kikötőiroda mellett lévő Street Food sütöde nyomtalanul eltűnt. Volt, nincs. Pedig milyen jókat ettünk ott. Megyünk az Erika Leander Kertbe. Ők is hiányoltak az előző évben. Igen felmentek az áraik. A környékükön lévő krimók bizony olcsóbbak, meg sokféle menüt is kínálnak, viszont elvétve akadnak kuncsaftok. Erikáék viszont tele vannak éhes emberekkel. Ja kérem, ami jó az jó. Mi is degeszre esszük magunkat. A Postamúzeum az épület felújítása miatt zárva van – talán a szezonra befejezik –, igy csak a parkban sétálunk egyet. Szépen rendben tartják, a madarak fütyülnek, énekelnek. A part mellett viszont több helyen lebontottak kisebb nyaralóházakat, és hatalmas szürke monstrumokat emelnek helyettük. Ez lenne a fejlődés? A kor és a piac igénye? Lehet, de nekem akkor sem tetszik.
Az éjszaka viszonylag nyugodtan telt annak dacára, hogy Révfülöp környékén kitört egy zivatar, a kifúvó szél gerjesztette hullámok pedig meglötyögtették hajónkat. Reggelre kelvén hamar elindulunk, ugyanis ma kezdődik Balatonföldváron a Mihálkovics Kupa verseny. Oda is érkeznek vissza, tehát nekünk délre be kell álljunk a helyünkre, ugyanis délután zsúfolásig telik a kikötő. Kellemes északi fújdogál, mellyel áthúzunk a túlparthoz, ugyanis a déli mellett szembejön a regatta mezőnye.
Amint mellénk érnek, ejtünk Földvárra. Szépen kitart a szellő, tudjuk tartani célunkat. Még pár „loccsanás” is belefér. És terveink szerint déli tizenkettő előtt pár perccel besurranunk a kikötőbe és becsúszunk állandó helyünkre. Marikánál ebédelünk, finom friss a rántott szelet. És ezzel az aktussal befejezzük idei második túránkat. De szép is volt! És még a leégést is többé – kevésbé megúsztuk.
Nemsokára indulhatunk következő utunkra. Büntetlenül megtehetjük, hiszem bőven maradt még kedvezményes, előre kifizetett éjszakáinkból.
Merre megyünk? Kiderül következő írásomból!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
