Első napunkra Balatonfüredet terveztük. Kiderült viszont, hogy a kikötő zárva van! Építkezési terület az egész. Víz, villany, WC, zuhanyozó nincsen. Kikötni tilos. Ez tehát kifújt. Megyünk Tihanyba. Vajon lesz üres hely? Igaz, hogy még előszezon van, de szombat. Ilyenkor necces szabad helyet lelni. Befutás előtt végig távcsövezem a mólókat. Számos árbóc meredezik, mégis látok másfél csupasz stéget. Eddig jó. Kikötünk, behúzva hajónkat a belső placcra, egészen a partig – hadd férjen még mögénk valami nagyméretű teknő –. 

A szárazföldre lépve azonnal észreveszem, hogy nagy változások történtek. A parfal elé kellemes távolságban bevertek hat darab méretes cölöpöt, így képződött még öt vendéghely. Ide kényelmesen elférnek „tengeri méretű” jószágok is. De mi van a vízmélységgel? E helyre már évek óta csak uszonyos vagy elektromos teknők tudtak beoldalazni. Ellépek az irodába – ahogyan illendő az érkezést bejelenteni, illetve rongyos anyagiakat elrendezni –. Remek dolgokról van szerencsém értesülni. Kikotorták a medencét! Kettőszáznegyven centiméteres mélységűre – nyárra marad belőle kettőszázhúsz, az is bőven elég –. Brávó BHZRT! Ideje volt. Nagyon szépen köszönjük! Közben látom, a kikötőmestert, amint tízpercenként kirohan egy hangosbeszélővel, hogy figyelmeztessen egy vitorlást, ami a menetrendszerű nagygéphajók útvonalában készül horgonyt vetni. Szépen kérek tehát mindenkit, hogy figyeljünk már oda! Tartsuk be a vízi közlekedés szabályait! Nagyon szépen köszönöm!

Megebédelünk a Móló Büfében. A tulaj maradt az eddigi. A színvonal is. Némileg megdrágult, de nem túl sokat. Kibírható. Tele is van vendégekkel reggeltől estig. A Sport Terrace Tihany szintén nyitva. Egy hatalmas képernyőn lehet nézni sporteseményeket. Nekem nagyon tetszik. Az is, hogy egy elektromos gumicsónakkal viszik a kaját az itt lehorgonyzott hajókhoz. Nagyon európai a módi. Jó az ilyet látni.

Bő félórát várunk a kisvonatra. Végre csak befut és felvisz az Apátsághoz. A templomot szépen rendbe hozták. Világosabb színt kapott a réginél – ami nekem jobban tetszett –. A belépti díjak horrorisztikusan drágák. Többezer petákba kerül az is, ha csak körbe szeretnénk sétálni és megcsodálni Stuhlhoff Sebestyén faszobrait – az angyalok arcvonásai tök egyformák, ugyanis a feleségéről mintázta őket –. A híres Pelikán szobor is itt tekinthető meg. Most kihagyjuk. A Bodza Fagylaltozóban nyalunk egyet, majd sétálunk kicsit a házikók között. Szép, kézzel készült dolgokat lehet vásárolni, persze elvétve bóvli is akad a turisták pénzére ácsingózva. A kilátás persze szokásosan pazar, mindig megcsodálom erre jártamban.

A kálváriával szemben leledző Pál Csára csont keményen zárva. Pedig egyik kedvencem volt. Talán a szezonra feléled? Nekem nem úgy tűnik. A visszhang dombon lévő bástyát teljesen körülölelte (elnyelte) az étterem. Nem tetszik, hiszen teljesen megváltoztatta a tájképet. És még piszok drága is.  

Lesétálunk a kikötőbe. Szinte telt ház van, annyi túrázó marad itt holnapig.

Mi is itt éjszakázunk. Enyhe locsogás, finom billegés, nádirigók, nádiverebek, nádiposzáták harsány, pirkadatig csengő karéneke ringat álomba. Imádom!

Reggel vakító napsütésre ébredünk. Sétára indulunk. Mehetnénk a Belső tóhoz. Nem sok kedvünk van a tűző napon kutyagolni, pláne annak fényében, hogy a Barlang borozó már régen megszűnt. Inkább a Barátlakásokat célozzuk meg – erre jórészt árnyékban mászhatunk –. A Ciprián-forrás bizony por száraz. Igen kevés volt tavasszal a csapadék. A hegycsuszamlást kikerülve érjük el a barlangokat. Szépen rendbe hozták őket, visszaépítették a kőoszlopokat. 

Kellemes sétánk végeztével visszaérünk a hajóállomásra. Megebédelünk, megcsodáljuk a szélhajtó küszök fürdését (a dörzsölődésüket már abbahagyták). Némi műszaki problémánk támadt a hajóval, így Földvár felé indulunk. Megerősödött a délnyugati szél, tehát krajcolnunk kell. Gyári alapvitorlázattal megyünk (genua elfelejtve). 

Röpke másfél óra alatt haza is érünk. Ennyi fért idei első kirándulásunkba.

2025. június 3.  

Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!