Címke: tihany

Csábító lüktetés

A tizenkét hónap közül talán az április és a május a kedvenceim. Ez az igazi tavasz. Frissen és üdén zöldellenek a levelek, körös-körül virágok pompáznak, rovarok zümmögnek, pillangók libbennek, madarak dalolnak, illatozik és lüktet a természet. Felébredt téli kábulatából. Bármerre csatangolok, számtalan apróbb-nagyobb élmény tárul elém. Nekem ezt jelenti az első túra. Persze az elmúlt évtizedek képei gyakran visszaköszönnek, de mégsem ugyanazt látom. Minden mindig más, tartogat valami újat. De az élmény ugyanaz marad, és pont olyan örömöt okoz. Hiszen a természet örök!

Már augusztusban köszönthette idei egymilliomodik komputasát a BAHART!

A sajtó jelenlétében köszöntötte a BAHART a 2017. évi egymilliomodik komputasát augusztus 31-én délelőtt. A szerencsés utas kilétére csak a helyszínen derült fény, ahol értékes nyereménnyel jutalmazta bizalmát a Társaság. Jelinek István és felesége a csütörtök délelőtti 10.00 órás kompon vehette át a BAHART 100.000 Ft értékű, következő év végéig komp és egyéb hajózási lehetőségekre beváltható BAHART Joker Kártyáját Witzmann Mihály Somogy megye 4. számú választókörzetének országgyűlési képviselőjétől és Kollár Józseftől, a BAHART vezérigazgatójától.

Már félmillióan utaztak idén a balatoni komppal Szántódrév és Tihanyrév között

A sajtó jelenlétében köszöntötte a BAHART 2017. évi félmilliomodik komputasát július 24-én délelőtt. A szerencsés utas kilétére csak a helyszínen derült fény, ahol értékes nyereménnyel jutalmazta bizalmát a Társaság. Turbucz Ferenc és felesége a hétfő délelőtti 10 órás kompon vehette át a BAHART jóvoltából 50.000 Ft értékű BAHART JOKER KÁRTYÁJÁT, mellyel több hajózási lehetőséget is kipróbálhatnak a Balatonon következő év végéig.

Timu Emlékverseny Tihanyban

Gyenge szélben rajtolt és még gyengébben futott be az immár harmadik Timu Emlékverseny a THE rendezésében.

Különleges éjszakai élmény a Tihanyi Bencés Apátságban

A Tihanyi Bencés Apátságot mindenki jól ismeri, aki járt már a félszigeten, biztosan útba ejtette a több száz éves barokk templomot. A Hosszúlépés.Járunk? csapata ezúttal ezt a jól ismert helyszínt ismeretlen oldaláról mutatja be a Csend hangjai sétán.

Ripka László Emlékverseny 2016 - beszámoló

Idén is megrendezésre került a László naphoz legközelebbi hétvégén a Ripka László Emlékverseny. Álomszél, 6 futam, éjszakai vihar és remek hangulat tarkította a hétvégét. Idén immár 4 osztály képviselte magát a regattán, mert a Folke hajók is bekapcsolódtak a küzdelmekbe. Emiatt új pályán zajlottak a futamok, hogy a hajók ne keresztezzék egymás útját a szükségesnél gyakrabban.

Az eső győzött – THE Finn Masters Európa Kupa

Nem volt könnyű verseny sem a versenyzők, sem a rendezők számára az idén negyedszer megrendezett Finn Masters Európa Kupa. A közép-kelet-európai monszun a THE versenyének csaknem felét elmosta: Tihanyban a kilenc futamra kiírt nemzetközi regattán 5 futam után hirdettek eredményt.

Timu emlékverseny - Tihany, Augusztus 1.

A verseny aminek minden forint bevételét, utánpótlás nevelésre fordítják.

Mi lesz veled Tihany?

Az „öregtihanyi lángos” már-már fogalom a vitorlázók körében. Most azonban biztosan meglepődik az, aki ellátogat a kupolás épülethez, hiszen ahogy kilép a hajóból, egy építési területre jut.

70-es cirkáló Magyar Bajnokság – THE Tihany, 2011 augusztus 24-28

Augusztus végén négy napon át zajlott a THE kikötőben a 70-es cirkálók Magyar Bajnoksága. A hat cirkáló 9 futamon keresztül versengett a bajnoki címért.

Óh, Tihanynak riadó leánya!

Közelítjük „Öregtihany" kikötőjét. Kerüljük el a félsziget északi partját a jelzőbóják magasságáig, ugyanis azon belül sziklazátonyok vannak.

Két szalag…

Nem elírás, az utóbbi két Kékszalagunkon mintha nem is ugyanazon a tavon, ugyanazon hajóval vettünk volna részt. Legalábbis ami az eredményeket illeti... Pedig ha végiggondolom, mind a hajó, mind a vásznak, mind a tehetség és ifjonti lendületünk ugyanaz volt 2008-ban, mint 2009-ben.