Minden nap esővel indult, ez volt az alap, aztán hol volt hozzá szél, ami vagy kitartott, vagy nem, hol eleve nem is fújt, és olyan is volt, amikor később az eső ellenére befrissült. Amikor volt szél – és futam is – jellemzően esőben versenyeztek a Finnek, az öt lefutott versenyen 3,5 és 13 csomó között változott a szélerő. Volt több lyukra futás is, amikor a kedvezőnek ítélt szélre ugrott a rendezőség és a mezőny, mire azonban kész lett a pálya, csak a kisebb-nagyobb döghullámok maradtak. Voltak éppen hogy csak befejezett futamok, amikor pumpás szélben indult a verseny, aztán időn túli versenyző is akadt. Volt, amikor este fél nyolc előtt ért be a kikötőbe a mezőny – igaz, ekkor már a bátor rendezői döntés nyomán két remek futamon volt túl a mezőny azt követően, hogy órákat várakoztak a szél nélküli pályán, majd vissza is tértek a kikötőbe.

A lefutott öt futam közül három pumpás szélben indult, de csak egy fejeződött be ilyen körülmények között – ez is sokat elmond a szélviszonyokról. A vízen dolgozó francia, belga és horvát versenybíráknak bőven volt dolguk, a versenyzők egy része kevéssé akceptálta az “O” lobogó lehúzását, és leszegett fejjel pumpált tovább, aminek a legtöbb esetben fütty és kétfordulós büntetés lett a vége. Némelyik ilyen döntést a zöld asztalnál is megtámadta egyik-másik érintett versenyző, de sikertelenül.

A tavalyi regattához hasonlóan idén is az orosz vitorlázók uralták a nyolc országból érkezett, 45 fős mezőnyt, elvitték az első három helyet és a hatodikon is orosz hajó végzett, közéjük ékelődött negyedikként Huszár Géza – aki az egyetlen magyar futamgyőzelmet jegyezte – és a szöuli olimpikon Székely Tonyó, a hetedik helyet pedig a moszkvai résztvevő Ruják István érte el. Az abszolút verseny győztese, az orosz Felix Danikaev a Grand Master kategóriát is megnyerte, míg eggyel feljebb a cseh Jiri Outrata, a legendák között pedig az osztrák színekben vitorlázó Gál Csaba győzött.

A végeredmény ITT tekinthető meg.