„A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között már a tavalyi évben is mintegy1,1 millió utas vette igénybe, amivel egy 14 éves rekord dőlt meg komputas számban. Köszönhetően az utazók igényeihez igazított kompmenetrendnek, a lényegesen hatékonyabb kommunikációs és marketing munkának, valamint a Balaton régióba érkező több turistának, a BAHART kompszolgáltatásait is többen vették igénybe. 2016-ban szeptember közepére lépte át a komputasok száma a bűvös egymilliót, míg idén már augusztusban köszönthetjük a szerencsés egymilliomodik utasunkat. Ez azt jelenti számokban, hogy augusztus végéig 25.000 fővel, azaz mintegy 3%-kal több utast és 10.000-rel több gépkocsit, valamint 10%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest. Emellett a személyhajóinkon is már augusztus elején köszönthettük az 500.000. utasunkat, mígaugusztus 21-én elérte az utasszám a 600.000 főt, így idén is 700.000 fölé emelkedhet a személyhajózásban szállított utasok száma a hajózási szezon végére, mellyel megismételjük a 2016-os kiemelkedő forgalmú évet.” – mondta el Kollár József a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

 

Az eseményen Witzmann Mihály Somogy megye 4. számú választókörzetének országgyűlési képviselője is részt vett, kiemelte: „A balatoni hajózás turizmusélénkítő, összekötő és dinamizáló szerepet tölt be a régióban. A régión belüli közlekedés hatékonyságjavításának megvalósításához várhatóan komoly hazai forrásokat fordíthat a BAHART a következő időszakban a járműpark, valamint a kikötői létesítmények felgyorsított korszerűsítésére, fejlesztésére.Ezek a fejlesztések az egész régiónak lendületet adhatnak a következő években, egyben komoly feladatot és kihívást jelentenek a BAHART munkatársainak, melyhez erőt és kitartást kívánok.”

kompok augusztus 28. és szeptember 24. között 40 percenként közlekednek, az első komp Szántódrévből 6:40 perckor az utolsó 20.00 órakor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 20.20-kor az utolsó kompjárat. A szeptemberi nyárias idő és a tartalmas őszi balatoni programkínálat egyre több kirándulni vágyót vonz a Balatonhoz, így az idei évben további forgalomnövekedés várható a tavalyi év hasonló időszakához képest.

 

A BAHART az őszi időszakra is számos hajózási szolgáltatást biztosít még. Menetrendi hajók indulnak a Balaton parti települések rendezvényeire, illetve amennyiben az időjárás engedi, akkor az őszi szünetben is indulnak majd tematikus hajójáratok több kikötőből a tavalyi sikerre való tekintettel.