Hetekkel ez előtt illett lekötni a daruzás időpontját a BHZRT kikötőiben. Ez eddig rendben is volna. Mi viszont a fenn említett dátum előtt két nappal kaptuk a telefont, miszerint a RHEA telelésére szolgáló kocsink üzemképtelen. Három kerekén is rongyokban lóg a gumi. Nesze nekünk! Tavasszal, a vízre tételnél még semmi baja sem volt. Tán a tárolóban a nap égette szét? Fene tudja.
SOS segítség! A kikötő kedves munkatársaitól meg is kapjuk! Hálás köszönetem érte! Festékboltból ipari rozsdamaró csavarlazítót hozok, mellyel bespriccelve az évtizedek óta nem mozdított csavaranyákat le tudom lazítani. Kapunk kölcsön kerékanyakulcsot meg emelőt. Irány a gumis. Egy napra vállalta, így a kiemelést megelőző estére ismét van kocsink. Hurrá! Nem kell időpontot módosítani. Ismételt köszönetem a kikötőmestereknek! Meg a gumisnak!
Így azután szeretett hajónk rendben téli helyére kerül. Méghozzá árbócától megfosztva, ugyanis a „topvereten” lévő fehér lámpát le kell szerelni, mert kontakthibássá lett (majd harminc évet bírt). A Lazy jack – előzetes egyeztetést követően – legyárt egy olyan ledes világítótestet, amely az adott csavartávolságban, egy az egyben felszerelhető. Ennyit a kalandos – és talán mások számára is tanulságos – hajókiemelési cirkuszról. Persze még akad munka dögivel, úgymint a vegyi toalett kiürítése, a hajófenék és a tároló rekeszek kisikálása – temérdek mocsadék össze tud gyűlni annak dacára, hogy augusztus végén, a nagy túrákat követően kitakarítottam –.
Közben értesülök egy fontos dologról, amit nem árt figyelembe venni. A BAHART ugyanis a gyakori hajótüzek miatt szigorította a parti áram csatlakozó kábelekre vonatkozó előírását. Eszerint az általánosan használt 3 eres MTK kábel nem lesz megfelelő. A jövőben, kizárólag a H07RN-F jelű vagy hasonló gumiszigetelt kábel lesz elfogadható, méghozzá a 3x2,5 mm2 változata. Ezeket persze sok – sok aranyért meg kell venni, házilag barkácsolni nem lehet. Pár helyet említenék, ahol kapni effélét. Például a Marina hajósbolt. A TRACON által gyártott/forgalmazott terméket árulják, de arra is vállalkoznak, hogy egyedi megrendelésre, tetszőleges hosszban legyártják az ilyen tyúkbeleket. A szituációt még színezi az a tény, hogy kikötőink messze nincsenek a korszerű CEE csatlakozókra alkalmas szekrényekkel felszerelve. Célszerű tehát olyan kábeleket használni, melynek mindkét végére CEE csatlakozót szerelnek, valamint ajánlatos rendelkeznünk olyan adapterrel, mellyel hagyományos dugaljba is csatlakoztatható a CEE villásdugó. A Lazy jack is kínálja mindezt Webshop üzletében. Nem utolsó sorban ajánlom a Maritime Hajósboltot, amely megtalálható a 1037 Budapest Gyöngysor u. 10-12 címen. Az Aquincum hévmegállótól 10 perc séta (a kutyafuttató melletti földúton). Nagy terjedelmű az áruházuk temérdek szépséggel, márkás termékekkel. Illemhely is van.
Szóval a holtszezon alatt most már tudjuk, hogy mit, mivel, mekkorával, hol, hányszor és mennyiért tudunk dugni. Lépjünk tovább.
Azonban eszembe ötlött még egy gondolat e témához. A BAHART kikötők jó részében ugye cserélni kell az energiavételezési szekrényeket, amennyiben eleget kívánnak tenni a fenn említett szabványnak. Célszerű lenne tehát olyan oszlopokat felszerelni, melyek képesek mérni a villany és az ivóvíz fogyasztást. Ez pedig kiszámlázható lenne a szolgáltatást igénybe vevők részére. Ennek következtében megszűnne az a számomra irritáló helyzet, melynek értelmében mi, akik minimálisat fogyasztunk (akkumulátor töltés, ledes világítás, kis hűtőtáska), ugyanannyit fizetünk, mint az elektromos meghajtású teknők, illetve a „tengeri méretű” vitorlások klimatizált kabinjaikkal, meg hűtőszekrényeikkel, melyeket némelyek hétközben is – amikor ott sincsenek –bekapcsolva hagynak. Talán nem is ördögtől való dolog lenne ez a módszer, persze akkor, ha a szóban forgó tétel az éves, szerződésben szereplő összegek közül eltűnne. Na, most már tovább andaloghatunk.
Miután megcsodáltuk Király Tünde remek képét (amit nagyon szépen köszönök), nekivágunk egy kis gyaloglásnak. Irány az erdő.
Földanya havában (szeptemberben) kezdődik és Magvető havára (októberre) teljesedik ki a természet látványos színjátéka, a lombszíneződés. November derekán már intenzíven zajlik a levélhullás. „Sárga, vörös, rozsdabarna, hull a fáról a levél. Érzem, mintha belém marna, itt van az ősz, jő a tél.” Az októberi erdő bágyadt napsütésben fürdő pompáját sem a festő ecsetje, sem a fényképezőgép lencséje nem képes visszaadni. Az őszutó – tél elő egyaránt nagy változást hoz a természetjárók és az állatok életében.
November közepén már gyakorta nehezíti megfigyeléseinket a mind gyakoribbá váló eső, a sűrű köd, amely akár egész nap megmaradhat. Számottevően csökken a távcső elé kerülő álatok száma is. Vonuló madaraink jó része valahol délen jár, téli szállásukra tértek a denevérek, álomra szenderültek a hörcsögök is. Eltűntek a kétéltűek, hüllők, egy – egy pókkal vagy rovarral is csak elvétve, az enyhébb napsütésben találkozhatunk.
Nem árt, hogyha „rögzítünk” valamit. Mit is? Azt, hogy a vonuló madarak két csoportra oszthatók: "fakultatív vonulók", amelyek irányát külső (időjárási, térképészeti tényezők) határozzák meg, míg az "obligát vonulók", akik útvonalát belső (öröklött) képességek szabályozzák.
Egyre hűvösebbek a reggelek. Gyakran köd gomolyog a völgyek és a vizek felett, viszont a bágyadt napsütés csakhamar kellemessé varázsolja a levegőt. Jó lehet a novemberi kirándulás akkor is, amennyiben pára lepi a tájat, és szemerkélő esőben vágunk neki a határnak. Van valami egészen sajátos érzés, – varázslatosnak, titokzatosnak is nevezhetném – amikor szinte belemerülünk a szürkén gomolygó semmibe, ahol aztán legfeljebb a homályból lassan kibontakozó tereptárgy, vagy egy ismerősként köszöntött magányos fa tájékoztat arról, hogy valójában merre is járunk. A magasból láthatatlan libák gágogása hallatszik (nagy lilikek, vetési ludak repülnek valahol a ködpaplan felett) és egy kicsit mindig távolodva, titokzatosnak tetsző kiáltásaikat hallatják. Előfordul, hogy váratlanul őzek bukkannak elő a szürke semmiből, hogy aztán nyomban újra el is merüljenek benne. Vackán lapuló mezei nyúl ugrik fel szinte a lábaink alól, de lesunyt fülű vágtáját csupán másodpercekig figyelhetjük, mert máris körülöleli, majd elnyeli a szürkeség.
Tavak partján járva nemcsak a vízen látható madarakat érdemes figyelni, hanem a parti fűzfákat és bokrokat is, ahol mindig sok vonuló bujkál. A szeptemberben látható többféle poszáta, füzike és légykapó közül már legfeljebb egy - egy barátposzáta kerül szemünk elé, de akadnak olyan fajok is, amelyekkel költési időben a környéken sohasem találkozunk. A sűrűben bujkál az erdei szürkebegy, az égerfákon pedig már megjelenhetnek a csízek.
Megjegyzem, ezeket az apróságokat – akik alig nagyobbak az ökörszemnél – megfigyelni, vagy fajtájukat meghatározni ilyen ködös, szürke világban szinte lehetetlen. Kis barnás gombócnak tűnik mindegyik, hangjuk pedig nincs, csak néha egy – egy halk, alig hallható csippangás.
Novemberben véget ér a vonulás, de helyettük megérkeznek azok az észak és északkelet felől évente hozzánk látogató vendégek, amelyek a hazai vizeken töltik a téli hónapokat. Amíg nem fagynak be a nagy tavak, a Balaton, a Fertő vagy a Velencei-tó, récéket, libákat, bukókat és búvárokat figyelhetünk meg, és bizonyos fajok, például a kercerécék, akár nagy csapatokban is a távcső elé kerülnek. Sokkal könnyebb őket meglátni, mint az erdei rokonaikat.
Számomra megéri miattuk fagyoskodni, ázni – fázni, hiszen tavasztól késő őszig nem láthatjuk őket. Áthűlve, éhesen zuhanunk be a Platán étterembe. De jó, hogy üzemelnek. Bőven akad vendég. Nem is csoda, hiszen ez a kocsma az egyedüli, ami közel – távol elérhető és főtt étellel szolgálnak. Felengedünk dermedtségünkből, jól esik a forraltbor meg a gőzölgő leves. Jól elidőzünk az ebéddel a fűtött helyiségben. Nem igen akaródzik továbbmenni. Pedig hasznos lenne sietni, hiszen mostanság nagyon rövidek a nappalok. Alig múlt tizennégy óra, és máris kezd sötétedni. Erőt veszünk magunkon és tovább sétálunk. Sűrű, szemerkélő köd telepedett a part menti sétányra. Persze sehol egy árva, teremtett lélek. Csak mi lépkedünk a vizes, puha sóderes úton, sűrűn kerülgetve a hízott pocsolyákat. Jóformán az orrunk hegyéig sem látunk. Milyen szerencse, hogy délelőtt még meg tudtuk lesni a tükörsima vízen gyülekező madárcsapatokat. Most alig észlelhető a szürke távolból pár hápogás vagy füttyentés.
Elérjük az épülő új kikötőt. Látni bizony nem sokat tudunk, viszont halljuk a gépek dübörgését. Dacolva a hideggel, gőz erővel dolgoznak. A meder kotrását befejezték, mindenütt megvan az előírt mélység. A pontonok (úszómóló stégek) telepítése folyik, persze a cölöpözéssel egyetemben. Ennek végeztével lehet a fingereket felszerelni. Éjt nappá téve robotolnak, hiszen jelentős késésben vannak. Nem valószínű, hogy tavaszra „termőre tudják fordítani” a létesítményt. Pedig nagyon jó lenne. Kár, hogy a végnélküli jogi procedúra így meglassította a kivitelezést. Természetesen mindent elkövetnek azért, hogy minél magasabb százalékra hozzák e készültségi szintet. Megköszönve fáradozásukat, sok sikert, eredményes munkát kívánva elbúcsúzunk a vezetőtől, és visszafordulunk a BHZRT felé, ahol autónkat hagytuk. Már majdnem tök sötét lett. Be kell fejezzük a csavargást.
Ködös hideg reggelre ébredünk. Néha a napocska megkísérli oszlatni az undok paplant, nem sok sikerrel – de jó, hogy nem most kell hajófeneket csutakolni –. Elindulhatunk haza Budapestre.
Sajnos végérvényesen bezárjuk az idei vitorlásszezont. Ennyi volt. Jöhet a tél!
Jó szelet (tiszta vizet): Merlin!
