Downsizing, mondom én is, mióta egyre kisebb hajókat nézegetek, belátva, hogy képtelen vagyok nagyobb létszámú csapatok koordinálására, motiválására.
Nem, nem a Liberára gondolok, olyat sose vittem, de már egy Dragonban sem voltam képes 3 embert időben és térben egy kokpitba kényszeríteni. A Finn tűnt a legjobb alternatívának, de ezt a hajóosztályt jobban tisztelem annál, hogy rákényszerítsem az arculatomat. Ráadásul az is zavar, hogy az élmezőny olyannyira eltávolodott a műkedveléstől, hogy a sikerélmény nem valós alternatíva.
A Kalóz az más. Itt is bucira ver az eleje, de jobb esélyem van arra, hogy találok néhány hasonszőrűt, akivel jól elleszek. Az is tetszik, hogy befutó után nem kell hazamotorozni, a közös sólyázás se aggaszt. De a legjobb, hogy mindig találok valakit a hajóban, akire ráfoghatom, ha véletlenül nem sikerül tündökölnöm.
Tehát vettem egy lepukkant öreg hajót Németországban, amit Picula visszavarázsol az életbe. Néhány dolgot meg kell, hogy oldjak, hogy hasonlítson a mai versenytársakra, de azért a sok fa marad. Ilyen a duplafenék padlója, a válaszfalak, a gyönyörű teak swertszekrény és a munkapad. Felkerült a szép új dörzsléc, és a piculás lakkozás után már nem hiányzik más, mint az új ponyvák, shottorony, egy két új árbocveret és valami használható vitorlázat.
Ja, és egy végtelenül türelmes manchaft!
