20 induló, 20 célba ért, 19 nevezett. ?! Volt aki letépte a bója horgonyát és nem szólt, volt aki rájött és behozta a bóját.
Az eredménylista ITT letölthető.
Fényképek a galériában.
Kellemes vitorlázó időben indult, aztán napozhatunk, majd ismét jött szél. Volt minden, ami érdekessé izgalmassá, bosszantóvá tesz egy vitorlás versenyt.
20 induló, 20 célba ért, 19 nevezett. ?! Volt aki letépte a bója horgonyát és nem szólt, volt aki rájött és behozta a bóját.
Az eredménylista ITT letölthető.
Fényképek a galériában.
A Siófoki Vízi Sport Kör megírta beszámolóját az idei utolsó közös vitorlázásukról, a Siófoki Évadzáróról.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) és szervezőtársai 2018. június 9-10-én a Nemzeti Regatta Magyarország Településeinek Vitorlásfesztiválján újra várják a települési csapatokat, illetve a kilátogató érdeklődőket az idén várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Sófokra, a Balaton nyári fővárosába. Folyamatosan érkeznek a települési nevezések a kétnapos országos seregszemlére, melynek ismét Ördög Nóra lesz az egyik házigazdája. A szervezők a népszerű fesztiválra és települési seregszemlére már csak néhány nevezést tudnak fogadni a bűvös 50-es szám eléréséig!
A „Szakmák éjszakája 2018” rendezvénysorozat hivatalos megnyitójának keretében 2018. április 13-án hivatalosan is bejelentette a Siófoki Szakképzési Centrum és a BAHART vezetője a hajós képzés őszi indulását Siófokon. Első lépcsőben érettségire épülő felnőttképzés keretein belül indul az oktatás, de a cél mindenképp egy hajós technikus szakgimnáziumi osztály indítása Siófokon.
…Vidámak a „tengerészak”! De még mennyire! Szikrázó a reggel és még némi szél is lengedez. A vízügy motorosa is nekiindult, mellévett alakzatban cipelve az Óriást, hogy kihelyezze a hajózási jelzéseket. Nem kell tehát tovább érzéseinkre támaszkodva átcikázni a csövön. Nincs mese, megkezdődött a hajózási szezon.
Továbbra is Érdi Mária vezeti a horvátországi Kastelában zajló ILCA 6-os vitorlázó Európa-bajnokság mezőnyét. Az MVM Zrt. világ- és Európa-bajnok sportolója az aranycsoport első versenynapját követően egyetlen pont előnnyel áll az összetett élén, így rendkívül kiélezett hajrá várható a kontinensviadal utolsó futamain.
Az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub által szervezett nemzetközi Dragon verseny utolsó napját Farkas Péter nemzetközi versenyvezető (IRO) foglalta össze
Agárdi viszonylatban is kaotikus szélviszonyok jellemezték a VVSI évadnyitó versenyét, ráadásul a május 9-10.-i hétvégéből csak a szombat produkált értékelhető eredményt, de ahogy a kishajós rendezvényeken általában, a remek hangulatot ez nem befolyásolta.
Májusban ismét rangos nemzetközi vitorlás eseménynek ad otthont az Alsóörs Marina kikötő: kezdetét veszi a Johan Anker Hungarian Dragon Grand Prix, a Dragon hajóosztály egyik kiemelt európai versenye. A négynapos regattán összesen 25 hajó áll rajthoz 10 országból, így a Balaton ismét nemzetközi mezőnyt fogadhat Alsóörsön.
2026. május 12.
Hét évvel a nyolcadik, győzelemmel végződő szereplése után Yoann Richomme visszatért a Solitaire du Figaro Paprec-hez. A regatta május 17-én
...2026. március 31.
Nem tudhatjuk pontosan mi vár ránk a következő napon, hónapokban vagy akár az előttünk álló évben de azért valamelyest van rálátásunk. Csalá
...2026. április 8.