Sok minden történt az elmúlt 4 évben, többek között megalakult a Folkboat Osztály, és összekovácsolódott egy igazán jó társaság, hasonló bolondokkal mint jómagam. Így derült ki csakhamar, hogy Ágostházy Imre a Gandalf kormányosa is hasonló álmokat dédelget mint én. Szóló tókerülés klasszikus hajóknak! 

Tavaly ősszel bele is vágtunk a szervezésbe. Az időpontot úgy választottuk meg, hogy szezon elejére kerüljön (amikor még jó szelek vannak), de lehetőleg már vízen legyen az összes hajó. Ez ugye fahajók esetében nem olyan triviális. Az is fontos volt persze, hogy a túra ne ütközzön számunkra fontosabb versenyekkel, így esett a választás a május 28-i hétvégére.

Minket is meglepett az érdeklődés flottán belül, 5 hajó rögtön jelezte részvételi szándékát, de a többiek is érdeklődtek. Lassan kialakult a pálya, tihanyi indulás, Fűzfőnél az öbölben forduló, majd át a csövön, és irány Keszthely, ahol a meteorológiai oszlop hiányában virtuális bójakerülés a keszthelyi öbölben, majd vissza Tihanyba a THE elé.


Nem bíztuk a véletlenre, 48órás limitidőt határoztunk meg azzal, hogy akár horgonyozni is lehet. A lényeg a kör megtétele egyedül, külső segítség nélkül.

Bár az eseményt túraként hirdettük meg, a biztonságnak nagy figyelmet szenteltünk. Minden hajón volt VHF rádió, illetve SnewsiSport és Kwindoo rendszer is. Az okostelefonokra fel kellett telepíteni a VMSZ Balatonhelp alkalmazását, és természetesen napnyugtától napkeltéig kötelező volt a mentőmellény viselése. A partról a szintén folkés Elődi András követte nyomon a hajók mozgását folyamatosan.

Sajnos technikai, illetve egyéb okokból végül 4en tudtunk elindulni, pedig volt amikor úgy tűnt, hogy 7 hajó vesz részt a túrán.


Péntek esete a Tihanyi Hajós Egylet kikötőjében gyülekeztünk, és innen is indultunk Szombat reggel 9:30-kor. Fűzfő előtt az északkelti szelet leváltotta a délkeleti, így egy kicsit átrendeződött a mezőny. A fűzfői pálya jelet Mormota, Bodvica, Gandalf, Póstás  sorrendben vettük, és ez a sorrend sokáig meg is maradt. Kellemes szélben értünk át a nyugati medencébe, amíg Badacsony magasságában le nem ment a nap. Ezt felfoghatjuk mélypontnak, hiszen a holdtalan éjszaka és a szélcsend amennyire nem kedvez a vitorlázásnak, annyira kedvez az árvaszúnyogoknak. Gyakorlatilag elleptek minket, befurakodva a ruha alá, a hajó zegzugaiba, rátelepedve a kötelekre a vitorlákra és a fedélzetre is. Néhány órás üldögélés után azért csak feltámadt a délkeleti, és ismét elindultunk. Visszafelé megint csak Badacsony előtt jött fel a nap, és ment el a szél. A forgolódó leállásban az északi part bizonyult jobbnak, így megint átrendeződött a mezőny és Mormota, Bodvica, Póstás, Gandalf lett a sorrend, ami a befutóig már nem változott.

A hajók egyébként végig együtt mentek, néhány kilométeres távolságnál nem szakadtak jobban szét. Bár pénteken még nagy szélcsendeket ígértek a szél két nagyobb leállást leszámítva végig fújdogált, így 27 óra alatt mindenki teljesítette a távot.

A flotta összetartását jól jelzi, hogy többen eljöttek a rajtra és a befutóra is, de menet közben is sokat csörgött a telefon, hogy merre járunk hogy vagyunk. Az otthonmaradt családtagok  süteményt és pogácsát küldtek a hosszú útra.

A szombat déli befutót eredményhirdetés követte, ahol a korrigált idők szerint Mormota, Póstás, Bodvica, Gandalf sorrendben osztottuk ki a kupákat, érmeket. Persze ha valahol itt aztán tényleg nem a helyezés számít. Aki úgy ül be a hajóba, hogy kész 48órát egyedül eltölteni a vízen, és aztán meg is teszi a teljes kört, akár automata kormány nélkül vagy betegen is, az önmagában komoly teljesítmény.


A hagyományteremtő jelleggel rendezett túránk nagyon jól sikerült, és már több osztály jelezte, hogy jövőre szívesen csatlakoznának, így egészen biztosan lesz Egykezes ’17-is!


Köszönjük a támogatást:
a SnewiSport-nak, aki nyomkövetőket adott minden hajóra.
a Kwindoo-nak akik versenyrendező szoftvert biztosítottak számunkra.
az Anico Kft-nek aki VHF rádiókkal támogatott minket.
a Tihanyi Hajós Egyletnek, akik biztosították számunkra a báziskikötőt.

Visszanézhető trackek itt:

Fotógaléria ITT.

Folkboat Hungary facebook oldala ITT.