A 6 00-kor tartott reggelivel egybekötött kormányos értekezleten Toronyi András versenyigazgató tájékoztatta a részvevőket a részletekről. A rajt 9 00.-kor teljes szélcsendben. a keszthelyi öbölben a lengedező északi és déli szélben a délre nyitott hajók jártak jobban. A Györöki kiszögelésnél megjött az északnyugati frissebb szél. Badacsony eljött már Varga Lajos vezetésével haladt a mezőny. A nyugati medencében a szélirány legyezését északnyugat és délnyugat között az ügyesebbek jól kihasználták Zolnai György így tudott az utolsó helyről az 5. helyig feljönni. Igazán az járt jól aki a Balaton tengelytől az északi oldalt választotta
A versenyen résztvevő hajóinak útvonala valós időben követhető volt a www.snewisport.hu honlapon keresztül. Az élő közvetítésben a rendezőség partnere a SNEWISPORT, akik a közvetítés teljes technikai hátterét biztosította.
A csőbe már élénk helyenként 3-as szélben érkeztek a versenyzők. A sorrend 14 45.-kor Varga Lajos 3 km hátrányban Dr Hajdú Balázs, majd Fazekas László. A további áthajózók Passion8 Innov8, Zhik, ZipCODE, Taxi ( az első 10 méteres) Nagyon széthúzódott a mezőny amikor az első már alsóőrs vonalában járt akkor az utólsó még Öszöd magasságában volt.
15 00-kor már első fokú viharjelzés volt érvényben a közelgő zivatarok miatt. Az első zivatar csak érintette a Fűzfői öbölt 17 00 óra tájban és az első három befutónak nehezítette meg a versenyzést mivel vitorla cseréket kellett végrehajtaniuk. A TAXi ekkor Káptalanfüred alatt teljes vitorlázattal kapott egy rövid  északi 20 csomós befújást amit az árboca nem bírt ki így fel kellett adja a versenyt.
A győztes Varga Lajos FLAAR 26 RR hajóval 16 51-kor futott át a Kenese előtti célvonalon.
A második front nyugat felől érkezett 19 óra tájban. sokkal illesztőbbnek tűnt mint amilyen végül lett. A verseny zárta Paksi Péter Elan 31 hajóval 20 14-kor
Idén ismét eseményekben és élményekben gazdag versenyt teljesítettek a versenyzők.
Fotó: Cserta Gábor