Egy újabb mérföldkő

Újabb fejezetéhez ért a Szabi Ocean Racing projekt, azaz Weöres Szabolcs útja a 2024-es egykezes földkerülő verseny, a Vendée Globe rajtjához. Ismét egy kvalifikációs verseny, a következő mérföldkő a felkészülésben, a november 6-án rajtoló Route du Rhum–Destination Guadeloupe. A HUN 23 vitorlaszámú IMOCA60-as hajó is a versenyen részt vevő további 137 egység között várakozik Saint Maloban startra készen. Ez azt is jelenti, hogy a szervezők elfogadták a Szabi Ocean Racing nevezését a versenyre, azaz sikerrel teljesítette a kvalifikációs feltételeket.

A Route du Rhum a franciaországi Saint Maloból rajtol, célállomása a karib-térség-beli Guadeloupe legnagyobb kikötője, Pointe-à-Pitre. A Route du Rhum – Destination Guadeloupe versenyre jelentkezőknek teljesíteni kellett egy 1200 tengeri mérföldes kvalifikációs vitorlázást is, ezen belül 120 mérföldet minimum 5 Beaufort körüli szélben, cirkálásban kellett megtenni. Szeptember elején Szabi számára az időjárási viszonyok eléggé szűk lehetőséget hagytak ennek teljesítésére, ezért a Vizcayai-öbölben maradt és 6 nap alatt megtette a szükséges távot. Rengeteg manőver, gyakorlás is belefért ebbe az időszakba, és ami külön fontos, hogy nagyon jól bele tudott rázódni a szólóvitorlázás mindennapos rutinjába is.

 

 „Lépésről lépésre haladunk a tervek szerint.”

Szabolcs csapatával együtt, eredeti elképzelése szerint, lépésről lépésre építkezve halad az úton, melynek végcélja, hogy ismét rajthoz álljon magyar versenyző 2024-ben a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen. Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan támogatók álljanak a projekt mellett, mint a Szerencsejáték Zrt, az MVM, a MOL-Új Európa Alapítvány, a GreenGo, a 878Co, vagy a BeLight!, akikkel közösen osztoznak abban a vízióban, hogy lépésről lépésre haladva épüljön a lehetősége annak, hogy az a magyar történet, amit Fa Nándor kezdett el írni, most Weöres Szabolccsal folytatódhasson. A nyár folyamán csaknem elemeire szedték a hajó szerelvényeit, mindent felújítottak, kicseréltek, amit szükségesnek találtak. Optimalizálták a hajó teljes számítógépes és kommunikációs rendszerét. A motor is átesett egy felújításon, majd sor került a kötelek, a vitorlák és a hajó teljes körű ellenőrzésére.

Szabolcs szeptember 7-én ért vissza a kvalifikációs útról, majd Lorient-ban az IMOCA hajók saját háziversenyén, a Défi Azimut-on vett részt. Itt - amellett, hogy pompás alkalom volt hosszabb offshore vízi edzésre - lehetőség nyílt újabb vitorla konfigurációkkal is kísérletezni.

 

A Route du Rhum rajtvonalán

A Route du Rhum - Destination Guadeloupe versenyen részt vevő 138 egységet 4 hajóosztályba: Ultim 32/23 trimarán, Ocean Fifty, Imoca, Class40, valamint 2 kategóriába: Rhum Mono és Rhum Multi, osztják. 131 férfi és 7 nő, közöttük 24 külföldi tengerész (a flotta 17 százaléka) száll vízre 13 nemzet képviseletében: Az offshore versenyzés emblematikus figurái, visszatérő győztesek, négy címvédő, profi vitorlázók, tapasztalt amatőrök és ikonikus kalandorok.

”Úgy gondolom, hogy a hajó készen áll most a Route du Rhum-ra, ezt bizonyítja az is, hogy sikerült megszerezni erre a versenyre is a kvalifikációt” - mondja Weöres Szabolcs, aki hozzátette, hogy az eddig felvetődő stresszhelyzeteket is megtanulta kezelni. “Az elmúlt hónapokban gyűjtöttem ehhez elegendőnek tűnő tapasztalatot.”

 

A nagy IMOCA csapatokhoz képest a Szabi Ocean Racing csapata meglehetősen kicsinek számít, de mindenki a maga területén hozza a maximumot és minden csapattagnak több szerepben is helyt kell állnia, hiszen nincs minden funkcióra külön ember. A Szabi Ocean Racing csapat tagja az úttörő magyar szólóvitorlázó Fa Nándor is, aki offshore egykezes versenyzésben szerzett hatalmas tapasztalatával, a hajó további átalakításában, illetve szél- és mezőnytaktikai, valamint meteorológiai tanácsokkal segíti a projektet a kezdetektől fogva. A Route du Rhum-ra csatlakozott a csapathoz Denis Van Weynbergh szólóvitolázó is, aki korábbi versenyen szerzett tapasztalatával és francia tudásával segíti Szabit a rajt előtti másfél hétben Saint Maloban.

 

A kikötővárosban hatalmas a forgatag ilyenkor, elképesztő a felhajtás a legnépszerűbb francia offshore verseny előtt. Ez alatt az idő alatt legalább 2 millió ember fordul meg itt, mindenki érdeklődik, szurkol. Szabihoz is sok vendég érkezett, többek között Owen Clarke, a hajó tervezője, de benézett a Vendée Globe-veterán Alex Thomson is.

 

Szabi a versenyen egyelőre a célba érést – és így a 2024-es Vendée Globe egyik kvalifikációs szempontból fontos versenyének teljesítését – tűzte ki, hajója kora, tervezése és sebességpotenciálja alapján a mezőny második felébe várja a befutást. Ezzel együtt a Route du Rhum nagyszerű lehetőséget nyújt még jobban megismerni a hajót, a mostani vitorlázattal bátran lehet tesztelni és tanulni. Amennyiben a hajó képességei legalább 90 százalékát tudja nyújtani, Szabi 14-16 nap alatt teljesítheti a versenyt.

 

Kemény időjárás, elhalasztott rajt

A meteorológiai előrejelzések szerint rögtön a november 6-i rajtot követően a La Manche-csatornában egy nagyon komoly alacsony nyomású ciklon várta volna a mezőnyt, a prognózisok kemény időt jósoltak a verseny elejére, 40 csomó körüli alapszelet, a ráfújások pedig 55-60 csomóig is felmehetnek. A kedvezőtlen előrejelzésekre alapozva a versenyigazgatóság ezért a november 5-én, szombaton 10:30-kor tartott időjárási eligazításon bejelentette a skippereknek, hogy a csatornában a verseny első 36 órájában várható időjárási helyzet miatt elhalasztják a vasárnapi rajtot. Megítélésük szerint ugyanis a viharos tengeren a mezőny nem, vagy csak irreális nehézségek árán tudna kijutni a csatornából. Sőt, néhány nap múlva újabb front széle kapná el őket, azaz újabb erős szeles menetre számíthatnának a versenyzők. A halasztásról szóló döntés találkozik a versenyzők álláspontjával is, mert már korábban, az előrejelzések ismeretében sok vitorlázó aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt, amelyet nagyon súlyosnak tartottak.

A csapatok, így Szabiék is, továbbra is készen állnak arra várakozva, hogy a szervezők találjanak egy következő, kedvezőbb meteorológiai ablakot az új rajtra november 8-án, kedden vagy 9-én, szerdán.

 Weöres Szabolcs útját követhetik a projekt facebook oldalán: https://www.facebook.com/SzabiRacingHun23  híreket pedig a www.szabiracing.com oldalon olvashatnak.

Fotók forrása:

Szabi Ocean Racing / Kerekes Zsombor