„Komoly meteotaktikai felkészülés, a hajóval való ismerkedés, tesztelés, tanulmányozás, néha provokálás volt a feladat és persze a verseny befejezése a cél, ami kiemelten fontos a 2024-es Vendée Globe-kvalifikáció szempontjából. Bár még nincs vége a versenynek, Szabi nagyszerűen teljesít.” – értékelte Fa Nándor, többszörös Föld-kerülő vitorlázó Weöres Szabolcs teljesítményét a Route du Rhum vége előtt nem sokkal.

Két héttel ezelőtt rajtolt, és jelenleg az IMOCA osztály középmezőnyének végén hajózó Weöres Szabolcs számára is a végéhez közeledik a Route du Rhum. A Guadeloupe-i céltól már csak pár száz tengeri mérföldnyire vitorlázó Szabinak igazi áttörést jelent a verseny, mert egyrészt ez az első komoly menet, amit teljesített, másrészt a célba érés kvalifikációs feltétel is a Szabi Ocean Racing projekt végső céljához, a 2024-es Vendée Globe-on való induláshoz, harmadrészt az első igazán komoly lehetőség a hajó óceáni versenykörülmények közötti alaposabb megismeréséhez.

„Az idei Route du Rhum voltaképpen a teljes IMOCA mezőny számára felkészülési és qualifikációs versenynek számított, ennek megfelelően az élmezőny is csak óvatosan nyomta, ennek ellenére a verseny abszolút időrekordja mellett sikerült megdönteni az IMOCA időrekordot is, amit Thomas Ruyant állított fel az LinkedOut-tal: 11nap 17óra 36perc 25másodperc

Szabinak az volt az alapvető feladata ebben a versenyben, hogy a hajójával ismerkedjen, ami mindenképpen komoly átalakítás előtt áll, ehhez pedig ki kell deríteni, tanulmányoznia, hogy a hajó mit tud, különböző körülmények között hogyan viselkedik. Nem igazán voltak eszményi körülmények mindent kipróbálni, de amit lehetett, azt ki kellett próbálni, hogy tudja, mire és hogyan reagál a hajó. Milyen a kormány hatékonysága, milyen a hajóforma iránystabilitása, hogyan viselkedik az árbóc, a kötélzet, rudazat, Ő hogyan érzi magát benne.” – vélekedik Fa Nándor a Route du Rhum verseny jelentőségéről és a Szabi számára kitűzött alapcélokról.

„A verseny első fele végig kemény, meglehetősen munkás szembeszél volt, a második fele egy kissé egyhangúbb bő-szeles menet. Nagy hullámok nem voltak, tehát minden nem derülhetett ki, de azért sok minden igen. Szabolcsnak ezeket kellett figyelnie versenykörülmények között, és összegyűjteni, rögzíteni az információhalmazt, amit majd a verseny után értékelni kell, hogy a lehető legjobban feltérképezzük mink van, és a legjobb döntéseket hozzuk a változtatásokhoz.

A rajt előtt fizikailag és mentálisan egyaránt felkészültnek láttam Szabit. A motivációja rendben volt, tudta mire vállalkozik és arra készült fel. Menet közben a bejelentkezések alapján ugyanezt érzékeltem: teljesen rendben van, teszi, amit kell, és fizikailag be tudja osztani az erejét, egyelőre jól bírja a kihívásokat!”

„A 2024-es Vendée Globe kvalifikációja szempontjából nagyon fontos, hogy teljesítse ezt a versenyt, így annak most nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, hogy hányadik helyen, milyen pozícióban érkezik célba, a beérkezés a fontos!

Az volt az egyik alapvető szempont, hogy az időjárást precízen figyelje, és az adatokat precízen feldolgozva az optimális meteotaktikával haladjon. Tisztán látszott, hogy Szabi jól látja az időjárást, jól ítéli meg, és jókat fordult, jókat halzolt, jó taktikát, jó csapásokat választott szembeszélben is, bő szélben is.”

„Az azért látszik mindkét menetben, hogy a vitorlák elhasznált öreg vitorlák, amiket nem szabad kockáztatni, nem szabad túlzottan meghajtani és a teljesítményük sem olyan. Ebből következik az is, hogy nem feltétlenül lehet elvárni, hogy tartsuk a lépést a mezőnnyel, főleg nem az élmezőnnyel, de még a középmezőnnyel is nehezen. A verseny utolsó szakaszában azért ezzel a vitorlázattal is képes volt Szabi olyan sebességű haladásra, mint a környezetében versenyző egységek.
Szakmailag nagyon komplex a feladat egy ilyen versenyen, de úgy tűnik, az első nagyobb feladatot Szabi eddig kifogástalanul teljesíti. Nagyon fegyelmezetten dolgozik, le a kalappal előtte ezért a teljesítményért.”

A versenyit itt lehet figyelemmel követni.

A Szabi Racing projekt támogatói:
Szerencsejáték Zrt.
MVM Csoport
Mol-Új Európa Alapítvány
Green Go Budapest
Be Light
878Co
Solarmarkt
Petrányi Autó
Ursuit
Musto
Gottifredi Maffioli
LakePro Rigging