A hétközben leesett hó, havas eső és tomboló szél némi aggodalommal töltötte el a szervezőket, hogy vajon alkalmas körülmények lesznek-e hétvégére a szezon megkezdéséhez. Péntekre tisztulni látszott a kép, az idő is melegedni kezdett, de változékony, esős és szeles időt jósoltak továbbra is az előrejelzések. Ennek ellenére a szezonkezdés gondolata sok csapatot megmozgatott és egy viszonylag népes, 10 hajóból álló mezőny jelezte részvételi szándékát az edzőversenyekre.

 

Készülve a szeptemberi Európa-bajnokságra nem csak a gyakorlás és a sok vízen töltött óra lehet hasznos, hanem a versenyszabályok pontos ismerete is. A Pénteki Tréning támogatói a Jet Travel, a Quantum Sails Hungary és a Bravo Boats Hajós Iskola egy két részből álló szabályismereti előadással is kedveskedett az összegyűlt csapatoknak. A szombat délelőtt megtartott első felvonásban a főbb szabályváltozásokat, a rajt és az kreuz szakasz során felmerülő kérdéseket ismertette Böröcz Bence nemzetközi versenybíró. Bence számos versenyünkön vezette már a versenybírói csapatot, tagja lesz az EB bíró csapatának, de ő koordinálta a World Sailing által kiadott 2017-2020 között érvényes legújabb szabálykönyv magyar nyelvű kiadásának fordítását is. A szabályismereti előadás második részére egy következő Pénteki Tréning keretében kerül sor.

Szombat délutánra ugyan csökkent a szél, de még megfelelő volt arra, hogy futamokat indítsunk. A Quantum Sails Hungary és a Bravo Boats Hajós Iskola rendezésében két gyengébb szeles futamot tudtunk lebonyolítani kissé változó délnyugatias szélben.  A végére sajnos a kezdeti 8 csomó körüli szél 3-ra fogyott, így a második futamot rövidítéssel futtaták be a rendezők. Mindkét rajton érezhető volt, hogy a mezőny nagy részének ezek voltak az első vízen töltött órái.

 

A vasárnapi napra erősebb szél és zivatar szerepelt az előrejelzésben, Rauschenberger Miki rendezőnk 10-re hirdetett rajtot. Már reggel látszott, hogy fockot kell húzni, amit, ha visszagondolunk a tavalyi szezonra, talán elő sem vettünk a zsákból a pályaversenyek során. Nos, ezúttal mindenki beöltözve, mentőmellényben, fock vitorlával hajózott ki a Hajógyári Kikötőből. 15-20 csomó körüli észak, észak-nyugati szélben rajtolt el a mezőny. A hátszeles szakaszok bizony sok csapatot próbára tettek, de végül komolyabb veszteség nélkül mindenki biztonságosan levitorlázta a távot. A második futamot egy vihar szakította félbe, mely hirtelen csapott le a Füred fölötti dombok mögül, olykor 30 csomó fölötti széllökésekkel kísérve. Ekkor a vitorlák lehúzása és a zivatar végének kivárása volt az egyetlen lehetőség a csapatok részére. A vihar után, amikor újra vitorlázhatóvá váltak a körülmények minden egység vissza tudott térni kikötőjébe. A két forduló eredményhirdetésére, értékelésére és díjkiosztójára a hétvégi flottabajnokság alatt kerül sor, így a futamok helyezettjeit még nem áruljuk el.

Összességében hasznos kezdő hétvégét zártunk, nem annyi vitorlázással, mint szerettük volna, de annál szélsőségesebb körülmények között. Jó alkalom volt arra, hogy kicsit újra mozgásba jöjjenek a csapatok, összerakják magukat és a hajót a hét végén kezdődő flottabajnokságra!

 

A most lezajlott két fordulót 5 péntek délutáni alkalom követ majd, szeptemberben pedig egy hétvégi döntővel fejeződik be az EB felkészülést segítő edzés sorozat. Kiemelt partnerként a futamok rendezését és értékelését a Quantum Sails Hungary biztosítja, a rendezőmotorosokat a Bravo Boats Hajós Iskola bocsátja rendelkezésre. A rendezvény fő támogatója a Jet Travel. A Pénteki Tréning további támogatói a Bodri Pincészet, a Balatonfüredi Yacht Club és a Nautica. Az Úszó EB-vel és 150 éves évfordulós programsorozattal terhelt Balatonfüredi Yacht Club menetrendjébe idén nem fértek be a már két éve ott megrendezésre kerülő tréningek, így 2017-ben a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont a Pénteki Tréning sorozatnak.

 

 

A hétvégéről készült fotóalbum itt érhető el:

https://www.facebook.com/pg/j24pentekitrening/photos/?tab=album&album_id=1500012250040307

 

Forrás: Pénteki Tréning

Fotók: Szabó Leonard