Kenesén a Katica pékségbe. Ami ugyan nem feltétlenül csak a hajnali órákban jó, de ha Fűzfőről Földvárra kell érni folkeboot találkozóra délig és az előrejelzés 15 csomós északnyugatit ígér, akkor reggel 7-kor esik legjobban a meggyes burek meg a kenyérlángos.

A bureknél jobb aznap reggel csak az a pillanat volt, amikor leszedtük a ponyvát Póstásról. A 67-ben épített 25 lábas folkeboottal Feri barátom esett nemrégiben nagyon gyorsan szerelembe. Első közös hétvégéik a télvégi februártól a szintén télvégire sikerült május elejéig a radiátor, a termosz, a flexre szerelt csiszoló, különböző kenőanyagok, szerelékek, kötelek és néha egy-egy barát társaságában teltek a nem túl romantikus, 70-es években épült, 15 éve bezárt szántódi piac csarnokában.

A várva várt találkozás után az alvó Marina Fűzfőből gyors szerelés után valamivel 8 előtt kifutottunk, a fűzfői öbölben teljes vitorlázat, kellemes 3-as északi-északnyugati szél, napsütés. A kávé sem rossz a nagyon rövid éjszakák után, de azért a legjobb ébresztő a nyári fedélzet. Almádinál az erősödést a Póstás érezhetően nagy örömmel vette, nemhiába északi és tengeri tervezés. Csopak és Füred között végignéztük a Fehér Szalag mindkét rajtját, közöltük a világgal, hogy az első mezőnyben a Sirocco vezet, a szél közben kicsit pöffös lett, egy-egy felhő is árnyékolt néha, de még mindig nem lehetett hibát találni a szombatban. Aztán kirajzolódott gyorsan a szántódi rév kék háromszöge, a THE kikötő, majd a kardinális bóják, nem sokkal ezután pedig manőver nélkül vettük a kompot. Mivel a Tihany-Szántód-Földvár háromszög a második otthonom, én itt lélekben haza is értem, felidézve a múlt heti hasonlóan boldogító 470-es órákat - de az egy másik történet. Néhány perccel később aztán fizikailag is kikötöttünk: Fűzfő-Földvár kicsit több, mint 2,5 óra tökéletes vízen létben. Az élet szép.

Kikötésnél már láttuk az egyik testvérhajót a Mangót (Szabó Géza hajóját), a daru alatt pedig megtaláltuk a Slim Jim-et Dénesékkel, majd befutott a Mormota is, Szamódy Zsoltékkal. Bent a főépület előtt pedig Kovács János Balázs hajója, a Nathalie várt minket. Míg a folkeboot tulajdonosok egymás hajóival ismerkedtek közelebbről, én a Raiffeisen kupa szervezőinek hálálkodtam gondolatban, mert az egyre erősödő szélben egymás után rohantak be a délelőtti futamok után az Asso-k. Amikkel viszont én estem 4 évvel ezelőtt nagyon gyorsan szerelembe azon a napon, amikor életemben először állhattam ki a trapézra egy Asso-n. Amit ráadásul Detre Szagyi kormányzott egy edzés erejéig... 

De vissza a Póstáshoz, mert maradt még a napból. A fölénk kúszó felhő szele pedig már masszívan 6-ost fújt, majd kicsit meg is öntözött - a keleti medence felett látszott, hogy nagyon esik. A folkeboot tulajdonosok nem ijedősek, úgyhogy ahogy elment a felhő, a szél 20 csomó körülire csökkent, és bejött a Raiffeisen kupa gyakorlatilag teljes mezőnye, mi velük váltásban kifutottunk informális házi versenyezni. Indulás a kikötő elől, forduló az Akali villogó előtt, majd vissza a kikötő elé. Annyit elsuttogtam, hogy azért az ott szemben Tihany felett nagyon szürke, tartsuk rajta a fél szemünket... 

A reffelt grósszal a Póstás szépen futott Fövenyes irányába, Feri a kormánynál, Ágostházy Imre (Gandalf) kezelte a fockot, én meg beguggoltam vízfogónak, azon gondolkodva, hogy az Északi tenger hullámaiban ugyan mit csinál ez a hajó, ha a Balaton 80 centiseiben is ennyit kapunk. Közben a szürke az északi part felől elég gyorsan közeledett, a hullámok nőttek, a szél szintén, a hajó oldala dekkvízben, a fülemben a hajó, a szél és a víz örömzenélt, a fejemben pedig megszűnt minden gondolat, ami nem a legénységnek, a szélnek, a víznek és a hajónak szólt. Tökéletes pillanat.

Versenyhajókon nyilván órákig is húzható ez a perc, a Póstáson viszont az időközben ismét 25-30 csomó körüli szélnek köszönhetően sajnos nem sokkal később egyszer csak a szakadt vászon félreismerhetetlen hangja hallatszott, Imre vette észre a hátsó élen. Jöhet a grósz leszedés 7-es szélben, szuper. Ráadásul a Póstás lakkozása amilyen gyönyörű, ugyanolyan csúszós is, vordeckezni nem könnyű rajta feleekkora szélben sem, de a nútba húzott grósz jött le fél kézzel is. Pont 2/3-ig. Aztán megállt. Felnézve a fall a jobb szálingba akadva, a vége a hajótól méterekre. Másodpercnyi tömörségű mondatok után hullámokkal beborítva az orrvitorlát szedtem be terpeszben ülve a jégpályára emlékeztető decken - a vitorla alja vízbe ment ugyan, de nem szakadt, amit utólag a körülményeket tekintve elég jó teljesítménynek tartok -, Ferire maradt a motor, Imre a grószt rögzítette amennyire lehetett, majd megpróbálta behalászni a fallt a csáklyával. A fockot lekötve én vissza a grószhoz, Imrével leszorítottuk az árbocra a fent maradt részt, Feri pedig a majd' 1 méteres hullámokban dülöngélő hajóról csodával határos módon végül csak behalászta a fallt. A szélnek és a Póstásnak jó napja volt, úgyhogy árbocmászás nélkül ki tudtuk akasztani a kötelet a szálingból. A grósz megtépett felső része végre bumm magasságba került... Kifele motorozva a többieket kerestük, de csak tippelni tudtunk, merre lehetnek.

A kikötőben a gyors kárfelmérés közben felidéztem magamban a rengetegszer levont, majd újra és újra figyelmen kívül hagyott tanulságokat:

A, 20 csomó felett szerelni a vízen fárasztó ugyan, ám mégis az egyik leghatékonyabb időtöltés: rövidnek tűnő kis délutáni körünk majd' 2 óra volt, a vállaimban pedig 36 óra elteltével még mindig izomláz van...

B, A 'Ha tudtuk volna, hogy így fog fújni..' mondatkezdet nemcsak tőlem, de a sóstói Hobbycat-es és a füredi Liberás barátok szájából is elhangzott a hétvégén. A Balatont lehet jól ismerni, mégis van, hogy az ártalmatlanabbnak tűnő második lökés erősebb, mint a parton türelmesen kivárt első, ahogyan az is, hogy 1 óra múlva szikrázó napsütésben kisimul a víz. Mert a balatoni szelet még a legnagyobbak sem tudják pontosan kiszámítani.

C, Jollés vitorlásmúltam során hasonló helyzetek után a parton ezerszer megfogadtuk, hogy öreg vitorlával nem megyünk ki 6-os szél felett. Aztán az alkoholistákhoz hasonlóan pontosan ugyanannyi alkalommal a legközelebbi erős szeles napon gondolkodás nélkül meg is szegtük a szabályt, a megvarrt vitorlákat máshol szakítva. A Póstással is hasonló a helyzet, a vízretétel utáni első útja is nagyszeles vitorlaszakadás miatt ért véget Füreden. Szombat délután a nagyvitorla felső részén szerencsésen csak a varrás, lejjebb pedig egy 15 centis szakasz és egy latnizsák szakadt, így keresőképes 30-asként a soha be nem tartott elhatározás helyett inkább belekalkuláltam a vitorlavarrást költségként a hétvégébe (ezúton köszönet mindenkinek, aki segített, hogy Feri és a Póstás vasárnap délben megvarrt vitorlával indulhasson vissza Fűzfőre). Mert hát szponzorok hiányában is csak vitorlázni kell, ha fúj a szél...

A többi hajón is akadtak károk. A Slim Jim-nek kiesett a lee oldali szálingja, a Mormotának pedig eltört az achtert tartó klemmes csigája. A távot egyébként egyedül ők teljesítették, achter hiányában 1 fock-al. 

Estére Földváron aztán ismét minden a helyére került: kisütött a Nap, a ruhák sötétedés előtt megszáradtak, a hibákat ki-ki kijavította.

A folkebootosok jót vacsoráztak a csigaházban, ahol Fülöp Andris tartotta a remek hangulatú eredményhirdetést és a hozzá kapcsolódó díjkiosztót. Az első helyet a Mormota, a másodikat a Póstás, a harmadikat a Slim Jim szerezte meg. Minden helyezett Marina Yacht Sport-os ajándékcsomagokat kapott, tele hasznos kiegészítőkkel. Shottkötél, széljezlő, zseblámpa, mentőmellény, hajópárna. Jobban el voltunk látva mint bármelyik "igazi" verseny dobogósai! A vacsorát éjfélig tartó beszélgetés követte a Slim Jim kokpitjában jófajta borok mellett. Ment a sztorizás a vitorlázás fénykoráról, a folkék történelméről...

A vitorlavarró másnap 10-kor várt Siófokon, a mutatóujjaimra pedig egy forró zuhany után Neogranormon is akadt. A Pub-lik helyett éjfél előtt ez alkalommal az ágyba estem be, tequila helyett a maradék limonádéval ünnepelve egy újabb örömvitorlázós napot. Köszönet érte a Balatonnak, az időjárásnak, a Póstásnak és Ferinek. Jó, hogy még csak június van és még sok ilyen van előttünk...

Aki eljött az első FolkeBoot találkozóra, az tudja milyen jól sikerült, aki pedig nem jött el, az még bepótolhatja, mert egészben biztosan lesz még ilyen alkalom.

Külön köszönet a földvári kikötő kikötőmestereinek és Kekecs Péternek, hogy segített a károk helyreállításában, és a hajók elhelyezésében az igen zsúfolt kikötőben.

Kovács Éva 

 Fotók: Szamódi Zsolt, Szutor Ferenc

Kovács Éva