Ez persze némi magyarázatra szorul a maiak kedvéért. Valamikor a hetvenes években létrejött az összevont tőkesúlyos osztály, amelynek vitorlajelzése X volt. Ide tartozott az összes, one design osztályba nem sorolható túrahajó. Ezek létszáma - különösen az akkoriban bevezetett adószabályok következtében - olyannyira felduzzadt, hogy a nyolcvanas években három részre osztották és az X elé egy-egy betű, A, B és C került.

Ez volt a mai három Yardstick osztály elődje. Ma már nevetségesnek tűnhet, hogy az AX és BX osztály között a határvonalat 110 yardstick pont jelentette. Akkoriban egy 100-nál alacsonyabb pontszámmal rendelkező hajó ritka különlegességnek számított. Az AX-be még éppen belefért a Balaton 31-es és a Sudár, a BX jellemző favorítja a Rebell volt, de olykor felbukkant egy-egy rohanógép is ebben az osztályban (például a Vadnai Péter és Brencsán Ábel építette Solaris, majd egy Mahartos, holland származású csataló, amit Dániel Gábor (Dani) irányított), akiket aztán egy-egy bajnokság hibapont nélküli megnyerése után aztán hamar áttessékeltek a magasabb kategóriába. A CX-ben általában a B-18-asok taroltak.

Óriási mezőnyök gyűltek össze, komoly rangja volt a jó helyezéseknek. És egyáltalán nem volt snassz X-ben versenyezni. Én kezdetben akkori kollégáimmal, Alb Andrással (Taszi) és Litkey Farkassal indultam néhányszor, majd kialakult a Lehóczky Gábor (Leho), Tímár Péter (Timu) és Gyenese Balázs összeállítású siker-csapat, akikkel két kékszalagot, egy bajnokságot és rengeteg egyéb versenyt nyertünk. (Döbbenetes így a neveket leírni, hiszen hármukat már fiatalon elvesztettük.)

Kiváló kormányosok voltak az X osztályokban. Én elsősorban az AX mezőnyre emlékszem. Csak néhány nevet említenék az ellenfelek közül, akik talán még a mai vitorlázók számára is ismerősen hangozhatnak: Bakos Tamás, Hegyi Dénes, Bereczky Sándor, Majoros Péter, Tuss Miklós, Gömöry Pál, Bóna Gábor.

Ilyen előélet után nehéz megérteni, hogy mi történt. A sorvadás - véleményem szerint - az egyes osztályok kivonulásával indult meg, amely folyamat a kilencvenes évektől kezdődött és tart a mai napig is. Elsőként a Sudár, majd a Regina osztály lett önálló, aztán jött a többi sorban. Ha nem sikerült egységes osztályt összetákolni, kitalálták(tuk) a fából vaskarikát: így keletkezett például a 33-as osztály.
Sokan a rohanógépek megjelenésével magyarázzák az összevont túraosztályok összeomlását. Van benne igazság, de én nem ebben látom a probléma fő okát. Sokkal inkább a valódi vitorlás egyesületek megszűnése, de legalábbis számuk és jelentőségük drasztikus csökkenése az, ami eltántorította a vitorlázókat a versenyzéstől. Egy klubban, versenyzőként nevelkedett fiatalember ugyanis még élemedettebb korában sem éri be azzal, hogy csak túrázgasson vagy pecázzon. Lételeme a versenyzés - olyan hajóval, amit lehetőségei megengednek. Ennek a rétegnek a kiöregedése, kihalása éppen elég magyarázat lehet erre a szomorú jelenségre.

Vagy mindez nem igaz? Nem kell mégsem kongatni a vészharangot?

Itt van a BAHART által szervezett Balaton Regatta, amit „magas" szakmai körökben mélyen lenéznek, de legalábbis nem vesznek róla tudomást. Ez a verseny a hetedik évfolyamánál tart és sikere töretlen. A legpocsékabb időjárási körülményeknél is összejön minimum hatvan hajó, de előfordult már 100-nál is több résztvevő. A tét sem kicsi, a tíz futamból álló, öt különböző helyszínen megrendezett versenysorozat helyezettjei a BH Zrt kikötői díjaiból jelentős engedményt kapnak, ami több százezer forintot is jelent. Ez látszólag tehát csak Bahart bérlőknek van kitalálva, de a verseny nyílt, bárki benevezhet, nem kérnek se egyesületi, se szövetségi tagságot, de még sportorvosit sem. És jönnek is szép számmal „idegen" kikötőkből, sőt a YSII osztály menője egy aligai hajó volt az elmúlt években. De nem csak a menők; az Indra nevű, szintén aligai Balaton 25-ös egyetlen futamról sem hiányzott még, holott rendre csak a középmezőnyben végez. Ott van továbbá rendszeresen a Széltoló Almádiból, a Kepi Keszthelyről, az Illaberek Zánkáról, hogy csak néhányat említsek.

Mi lehet a titka hát annak, hogy miközben a főként a Balaton keleti medencéjében rendezett szövetségi versenyekről kihalnak lassan a rajthoz állók, addig a nyugati medencére összpontosító BR versenyek ilyen népszerűek? Valamit jobban csinálnak a szervezők? Több az ilyenfajta versenyzésre alkalmas hajó a nyugati medencében?

A titok egyik lényeges összetevőjét sikerült a hétvégén megfejtenem. „Hajóstopposként" , a Fonyód - Badacsony úton megismerkedtem a YSI osztály egyik favoritjával, a kiváló Lábadiékkal. Az öttagú család - olykor alkalmi legénységgel kiegészülve - rendszeresen részt vesz a regattákon és csaknem mindig ott van a dobogón.  Közben beugrott, hogy a II. kategória tavalyi győztese, a Pilsner Úr, szintén családi vállalkozás (Ligetiék), mint ahogy a YSIII verhetetlen egysége, a Hablaty is a Stankovics családdal. Az említettek csaknem profik, ők komolyan veszik a versenyzést, jó hajójuk, felszerelésük van. Ugyanakkor van a mezőnyben jónéhány idősebb házaspár (vagy éppen kezdő, fiatal párocska), akik hátszeles szakaszon spinnakert sem húznak és nyugodt mosollyal szemlélődnek, amíg a mezőny elrobog mellettük. Lényeg az, hogy részt vesznek, ott vannak, nyerési, helyezési esélyük nulla, de élvezik a dolgot, ez nyilvánvaló. Jól megfér tehát ezen a versenyen a profi és az abszolút amatőr, a minden idegszálával az eredményességre törő és a csupán a családi-baráti összetartás és a hangulat kedvéért résztvevő. A jó hangulat a parti rendezvények során is megmarad. Ha a vízen adódnak is nézeteltérések, ordibálások, az a verseny után egy sör mellett könnyen elrendeződik. Óvásra emlékezetem szerint még nem került sor (pedig lehetne).

Gyakori résztvevői a versenysorozatnak olyan hajók is, akik korábban a szövetségi versenyeken is jeleskedtek; például a Madicken vagy a Dolce Vita. A verseny rendezése és szervezése nagyszerű, köszönhetően a már említett Dániel Gábornak és a BAHART kikötővezetőségének (Julcsi és Viki), valamint a közreműködő házi vagy kivezényelt kikötőmestereknek. Ők a hatvan körüli, törzsgárdának számító hajó minden tagját szinte névről ismerik, kedvesek, barátságosak, segítőkészek.

A romló gazdasági helyzet következtében fogyatkozó szponzorálás eredményeként ugyan a vacsora színvonala kezd leromlani, a pólók már csak egyszínnyomásban készülnek, de azt hiszem, póló, vacsora, meg ingyen kávé nélkül sem csökkenne a nevezők száma.

Tehát továbbra is marad a kérdés az MVSZ új vezetősége felé: Szégyen lenne valamit átvenni, ellesni az orrunk előtt levő sikeresebb metódusból? Nem direktívákkal szabályozni és regulázni a versenyezni szeretőket, hanem felfigyelni az igényeikre és kiszolgálni azt? A Bahart is új igazgatót kapott. Gyanítom, hogy ők is partnerek lennének abban, hogy a versenysorozatba akár külsős kikötők bevonásával a keleti medencében is felpezsdülhessen újra a Yardstick regatta-élet. 

Fotók: Antal Gábor 

Kövendi Dénes