Magasság vs hangtime: mi számít “nagy ugrásnak”?

A kitesurfös ugrásoknál két dolog szokott keveredni:

• Ugrásmagasság (height): az, hogy milyen magasra emelkedett el a rider a víztől.

• Levegőben töltött idő (hangtime / airtime): az, hogy mennyi ideig volt a levegőben a rider.

A kettő nem ugyanaz. Léteznek hosszú, lapos ugrások (sok hangtime, de nem extrém magasság), és vannak kifejezetten vertikális ugrások, ahol a cél a magasság.

Itthon a 2010-es évek elején tartott Balaton Királyai versenyen még előfordult, hogy jobb híján videófelvételből, utólag próbáltak “repülési időt” mérni, de ez nem adott megbízható képet a magasságról. A sportág fejlődéséhez kellett egy olyan korszak, ami a méréseket hitelessé tett.

Hogyan mérnek ma: szenzorok és fizika röviden

A modern rendszerek alapja jellemzően a MEMS szenzor és azon belül az IMU (inertial measurement unit), ami tipikusan több tengelyű gyorsulásmérőt és giroszkópot használ. A logika leegyszerűsítve:

1. A szenzor méri a gyorsulásokat a saját koordinátarendszerében.

2. A rendszer a dőlésszögek alapján “átfordítja” ezt úgy, hogy megkapja a valós vertikális gyorsulást.

3. A vertikális gyorsulásból matematikailag (integrálással) vissza lehet számolni a mozgást, így a pályát és a magasságot is.

A trükk ott kezdődik, hogy a gyorsulásból távolságot számolni egy dupla integrálással lehet, és a kis hibák ilyenkor nagyon gyorsan felnagyítódhatnak. Emiatt kritikus a pontos elugrás és érkezés detektálása, a jelminőség, a mintavételezés, szűrés és az, hogy hol van a szenzor a testen vagy a felszerelésen.

Ezért lett fontos kérdés az is, hogy karóra, nyakba akasztott telefon, vagy deszkára szerelt szenzor mér-e, mert nem ugyanaz a jel, nem ugyanaz a mozgás, nem ugyanaz a torzítás.

A WOO megjelenése: első magyar verseny

Az ugrások magassának mérésére kifejlesztett első eszköz a Woo Sports amerikai cég WOO nevű eszköze volt. Globálisan 2013-tól építette fel a platformját egy apró deszkára szerelhető 9 tengelyű gyorsulásmérőt tartalmazó szenzor értékesítésével és egy ranglistákat, napi eredeményeket tartalmazó ingyenes mobilapplikáció segítségével. Hazánkban 2015 környékén kezdett terjedni az eszköz.

Hazánkban 2016-ban a Woo 2.0 megjelenésével kapott nagy lendületre a magasság rekordok döntögetése. A Surfstation egy egész szezonon át tartó “Big Air” versenyre invitálta a hazai ridereket. Áprilistól November végéig bármely hazai vízen lehetőségük volt a hazai fanatikusoknak megpróbálni megdöntenti a többiek rekordjait. Év végén a két legjobb ugrás átlaga alapján hirdettek győztest. Ez a verseny motiválta a versenyzőket, hogy a legerősebb szelekben, akár hideg napokon is vízre szálljanak, hogy a lehető legmagasabb ugrásokat mérjék.

Fontos megjegyezni, hogy a Big Air elnevezés nem helyes. Valójában ez egy Jump Height verseny. A Big Air egy szabadstílusú szakág, ahol a versenyzők magas ugrások kíséretében mutatnak be izgalmas extrém trükköket (forgások, deszka pörgetések, kiteloopok)

Már a verseny elején áprilisban Deák Tomi ugrotta a legmagasabbat 17,3 méteres ugrásával. Év közben Gergovics Balázs néha-néha átvette a vezetést tőle. Balázs ugyan csak 16 méter körül ugrott, de a 2 ugrás átlagával olykor-olykor néhány centivel vezette a 2 ugrás átlagát.

Végül 2016 október 23-án dőlt a verseny, amikor egy közel 95km/h-ás szélben Deák Tomi kimerészkedett egy RRD Obsession MKX 9m ernyővel, ahol az első hazai 20 méternél magasabb ugrást hajtotta végre. 20.6m és 18.8m ugrásaival domináns előnyt szerzett a versenyben, amelyet a szezon végéig meg tudott tartani.

Ízelítő a top mezőnyből (1-10. hely):

1. Deák Tomi: 20,6 és 18,8 m (átlag: 19,7 m)

2. Füredi Balázs: 18,3 és 17,8 m (átlag: 18,05 m)

3. Gergovics Balázs: 17,1 és 16,3 m (átlag: 16,7 m)

4. Szegvári Gábor: 16,4 és 14,7 m (átlag: 15,55 m)

5. Taller Róbert: 14,0 és 13,8 m (átlag: 13,9 m)

6. Bakonyi Tamás: 13,8 és 12,8 m (átlag: 13,3 m)

7. Baracsi Zsolt: 13,4 és 13,2 m (átlag: 13,3 m)

8. Barcza-Rotter Áron: 13,0 és 12,9 m (átlag: 12,95 m)

9. Károly Attila: 13,1 és 11,7 m (átlag: 12,4 m)

10. Hermann Róbert: 12,5 és 11,6 m (átlag: 12,05 m)

Nemzetközi vízeken

A WOO-val dokumentált nemzetközi rekordok már 2016 környékén is nagyon magasra kerültek: például Nick Jacobsen 2016 szeptemberében 26,7 méteres WOO-rekord ugrást kapott.

Hogy miért vannak külföldön gyakrabban extrém magasságok?

• Kicker és hullám: vannak helyek, ahol a szél merőlegesen érkezik akár több méteres hullámokra, és a rider a hullám ívéről “kilövi” magát. Ilyenkor nem csak a kite ernyő liftje, hanem a deszka mozgási energiája is jobban átalakul vertikális komponenssé.

• Stabil, tengeri szél: amikor a szél nagy vízfelület felett, hosszú távon épül, egyenletesebb tud lenni.

• Turbulencia itthon: a Balaton és Velencei-tó környezetében a domborzat és a part közelsége miatt a szél gyakrabban “törik”, ami rontja a folyamatos liftet.

Itthon is lehet brutál nagyot ugrani, csak ritkábban áll össze ugyanaz a stabil “recept”, mint egy klasszikus big air spoton.

Következő évek versenye, Woo népszerűségének esése

A SurfStation WOO Big Air kezdeményezést a későbbi években is újra meghirdették, de a kezdeti lendület és tömeges lelkesedés már nem tért vissza. A mezőny kisebb lett, a részvétel ritkább, és ami a rekordvadászat szempontjából a legfontosabb: a korábbi csúcs érintetlen maradt.

2017-ben ugyanakkor volt egy kifejezetten érdekes fejlemény: a versenyt Kómár Zoltán nyerte egy 18 méteres ugrással, ráadásul nem klasszikus “felfújható” (LEI) ernyővel, hanem egy 15 négyzetméteres soft, légcellás kite-tal. Ez azért figyelemre méltó, mert a légcellás ernyők bizonyos helyzetekben gyengébb szélben is tudnak nagyon hatékonyan dolgozni. Egy szerencsés termik-elszakadás vagy frontperem esetén így akár úgy is összejöhet nagy magasság, hogy nem kell hozzá a szezon legbrutálisabb, viharos napja.

Később viszont a WOO hazai népszerűsége fokozatosan lecsengett. Ennek több, nagyon gyakorlatias oka volt. Egyrészt az eszköz és a kiegészítők egyre drágábbak lettek, miközben a rendszeres, közösséget húzó versenyek elmaradtak. Másrészt a szenzor a deszkán ugyan kicsi, de bizonyos trükköknél épp elég zavaró tud lenni: a board-off mozdulatoknál, amikor a rider kézzel nyúl a handle-höz, a kiálló egység útban lehet, kellemetlenül beleakadhat, vagy egyszerűen csak kizökkent a mozdulatból.

Ehhez jött még a tartósság kérdése: több rider tapasztalta, hogy a sós, vizes közeg és a korrózió idővel kikezdi az eszközt, illetve előfordult az is, hogy a rögzítés nem bírta a terhelést, a szenzor levált a deszkáról és elveszett. Ezek a sztorik gyorsan hűtik a kedvet, mert egy ilyen kis kütyü elvesztése nem csak bosszantó, hanem pénzügyileg is fájdalmas.

1 napos versenyek

A szezonhosszú rekordvadászat és egy adott napra kiírt bajnoki futam között óriási a különbség, és ezt jól megmutatják a Balaton Királyai versenyek is.

A 2017-es Balaton Királyain is szerepelt a programban a “Big Air” versenyszám, amely itt is konkrétan az ugrásmagasságot (height) jelentette, WOO-méréssel. A futamot végül egy olyan hétvégén tudták lebonyolítani, amikor volt elegendő szél, de ez még messze nem a szezon legextrémebb, rekordközeli napja volt.

A dobogós magasságok így alakultak:

1. Deák Tomi – 11,9 m

2. Füredi Balázs – 11,1 m

3. Taller Róbert – 10,4 m

Ezek az értékek jól mutatják, hogy még erős mezőny mellett is mennyire meghatározza az aznapi szél a számokat. Ugyanezek a riderek szezonhosszú kihívásban 15–20 méter közeli ugrásokat is tudtak produkálni, de egy OB-futamon az időjárás diktál.

A 2019-es Balaton Királyain még a 2017-esnél is gyengébb, időnként leálló szélben rendezték meg a WOO-alapú “Big Air” (valójában magassági, height) versenyszámot, ami az elért számokon is egyértelműen látszott: a győzelmet Kómár Zoltán szerezte meg soft, légcellás ernyővel, 7,6 méteres ugrással.

SurfR megjelenése

Később a SurfR kezdett egyre nagyobb teret nyerni, és új irányt hozott a magasságmérésben: nem külön, deszkára rögzített hardverben gondolkodott, hanem okosórára épített rendszerben. Ők voltak az elsők, akik komolyan elhitték, hogy egy modern, nagy mintavételezésre képes óra szenzoradataiból megbízhatóan számolható ugrásmagasság. A működési elv itt is az inerciális mérés: több tengelyű gyorsulásmérő és giroszkóp adataiból, megfelelő szűréssel és az elugrás–érkezés pontos detektálásával, matematikai integrálással számítják ki a vertikális pályát és annak csúcspontját. A különbséget az adatmennyiség és a feldolgozás adja: a SurfR nagy adatbázisra és fejlett adatelemzési, AI-alapú korrekciós módszerekre épít, így képes a zajosabb órás jelből is stabil magasságértéket becsülni.

Érdekesség, hogy a kezdetekben a WOO kifejezetten kritikusan nyilatkozott az órás mérések hitelességéről. Ez részben technológiai, részben üzleti kérdés volt: a WOO üzleti modellje alapvetően dedikált hardver értékesítésére épült, így értelemszerűen nem volt érdeke az előfizetéses, hardverfüggetlen megoldások térnyerése. Később maga a WOO is bevezette az órás mérés lehetőségét, azonban jelenleg továbbra is a saját, deszkára rögzített szenzorát tekinti “hiteles” versenymérésnek. Bár a gyakorlatban sokszor csak néhány százalék eltérés mutatkozik az órás és a board-mounted mérés között, hivatalos rekordként egyelőre a dedikált szenzoros adat számít. Hogy hosszabb távon a WOO is teljesen átáll-e az órás, előfizetés-alapú modellre, az jó eséllyel csak idő kérdése.

Woo vs. Surfr eredmények

Nemzetközi szinten jelenleg továbbra is a WOO rendelkezik a nagyobb és aktívabb közösséggel, különösen a klasszikus big air spotokon. Mind a WOO, mind a SurfR rendszere determinisztikus mérésre épül, vagyis ugyanabból a jelből következetesen ugyanazt az eredményt adják vissza, mégis régóta ismert jelenség, hogy a két platform között a nagyon nagy ugrásoknál szisztematikus eltérés tapasztalható.

A 20 méter feletti tartományban a közösségi tapasztalatok és a párhuzamosan mért rekordok alapján a WOO jellemzően 3–4 méterrel magasabb értéket mutat, mint a SurfR. Több olyan eset is volt, amikor ugyanazon rider ugyanazon sessionben mindkét rendszerrel mért, és egyszerre “dőlt meg” rekord a két platformon, mégis több méteres különbség jelent meg a kijelzett csúcsban.

Ez az eltérés ma is látható a világrekordok szintjén:

• WOO-n az abszolút rekord 40,0 méter (Hugo Wigglesworth, 2025. december, Cape Town).

• SurfR-en ugyanez a csúcs 36,3 méter, vagyis nagyjából 3–4 méterrel alacsonyabb a legmagasabb hitelesített ugrás.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem “jó” vagy “rossz” mérés kérdése, hanem eltérő algoritmikus és mérési filozófia következménye. A sportág szempontjából viszont nem mindegy, hogy egy adott rekord melyik ökoszisztémában születik, mert a számok közvetlenül nem felcserélhetők egymással.

Twintip vs. Foil - mi a különbség?

A twintip a klasszikus, kétirányú kitesurf deszka: közvetlen vízérintkezés, nagy kontroll, erős szélben stabil terhelhetőség, és hagyományosan ez volt a rekordugrások alapfelszerelése.

A hydrofoil ezzel szemben egy víz alatti szárnyon “repíti” a deszkát a vízfelszín fölött. Sokkal kisebb az ellenállás, kisebb szélben is nagy sebességet lehet elérni, és a mozgás simább, “lebegőbb” érzést ad.

Sokáig az volt az általános nézet, hogy:

• gyengébb szélben meglepően magasat lehet ugrani foillal, akár 15 csomóban is összejöhet 15 méter körüli ugrás,

• de igazán extrém rekordokat, brutál szélben, továbbra is twintippel lehet ugrani.

Ez a kép 2025 végén nemzetközi szinten alapjaiban változott meg.

Először Charles Brodel döntött WOO-világrekordot foillal, 37 méter feletti ugrással, ami már egyértelműen jelezte, hogy a foil nem csak “light wind játék”. Nem sokkal később, 2025 decemberében Hugo Wigglesworth 40,0 métert ugrott, szintén foillal és soft (légcellás) ernyővel. Ezzel először lépte át valaki hivatalosan a 40 méteres határt.

Ez a két rekord gyakorlatilag újraírta a korábbi elméletet: a foil nem csak alternatíva, hanem abszolút rekordképes eszköz lett.

Hazai új csúcs

Itthon igazán 2025-ben kapott lendületet a SurfR, amikor a Garmin órák is teljes értékűen támogatni kezdték a rendszert. Korábban ennek technikai oka volt: a Garmin operációs rendszere nem engedte a szenzoradatok olyan sűrű mintavételezését, amilyenre egy pontos ugrásmagasság-számításhoz szükség van. Ez érthető módon ütközött a Garmin alapfilozófiájával, hiszen az óráik egyik legfontosabb erőssége a hosszú akkumulátor-idő, a nagy mintavételezés viszont jelentősen növeli a fogyasztást. Végül a Garmin megnyitotta ezt a lehetőséget a fejlesztők előtt, így megszülethettek azok az alkalmazások, amelyek már kellően sűrű IMU-adatból képesek stabilan számolni a magasságot.

A 2025-ös évben itthon nem született új abszolút rekord, de fontos mérföldkő volt, hogy Deák Tominak a SurfR mérése alapján már sikerült egy 20,1 méteres ugrást végrehajtania hydrofoillal, ami foilos rekordnak számított.

Az idei szezon legnagyobb hazai eseménye 2026. február 15-én történt. Egy igazán erős, hidegfrontos napon először megszületett a hazai foil rekord (21,4m), majd amikor tovább erősödött a szél, Deák Tominak twintippel sikerült megugrania az új abszolút magyar csúcsot: 23,84 métert.

Külön érdekesség, hogy ugyanazzal a típusú ernyővel repült, mint amellyel Hugo a 40 méteres világrekordot elérte.

A beszámolók szerint Tomi úgy érzi, hogy ebben a setupban még van tartalék, de ehhez itthon már extrém ritka, még erősebb és stabilabb szélre lenne szükség. A Balaton képes nagyot fújni, de az a kombináció, amely a 25 méter feletti tartományhoz kellene, nagyon ritkán áll össze.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy bár a felszerelések rengeteget fejlődtek az elmúlt években, a hazai rekord hosszú ideig nem mozdult el látványosan. Ennek egyik oka lehet az a jelenség, amit korábban említettünk: a SurfR rendszer a közösségi tapasztalatok alapján jellemzően valamivel alacsonyabb értéket mutat, mint a WOO. Így elképzelhető, hogy bizonyos ugrások “WOO-számokban” nézve magasabbnak tűntek volna, mint amit a SurfR kijelzett.

A 23,84 méter azonban így is egyértelmű mérföldkő, és jól mutatja, hogy a hazai kitesurf a technikai és teljesítménybeli fejlődésben szorosan követi a nemzetközi élvonalat.

Regionális kitekintés

Ha a környező, tenger nélküli országokat nézzük, a 23,84 méteres ugrás egyértelműen a régió élmezőnyébe tartozik.

Több országban a csúcsok még a 20 métert sem érik el:

• Csehország: 13,6 m (SurfR), 18,2 m (WOO)

• Szlovákia: 16,1 m (SurfR), 22,5 m (WOO)

• Szerbia: 9,8 m (SurfR), 15,7 m (WOO)

Még azokban az országokban is, ahol már megjelennek a 20 méter feletti ugrások, a 23,84 m fölötti eredmények kifejezetten ritkák:

• Ausztria: csak néhány WOO-mérés haladja meg ezt a szintet

• Ukrajna: 25,6 m (WOO, 1 darab ugrás)

Fontos különbség, hogy ezekben az országokban több helyen nagyobb, nyíltabb vízfelületek állnak rendelkezésre, ahol a szél hosszabb úton tud felépülni és egyenletesebbé, “turbulenciamentesebbé” válni.

Szélörvények és TowUp-ok

A rekordugrás a sport definíciója szerint kontrollált big air ugrás (a kitesurf “normál” eszközeivel, normál menettel, normál landolási logikával). Emellett viszont léteznek dokumentáltan extrém történetek, amikor a körülmények nem “ugrást”, hanem kvázi kényszerű felemelést hoztak.

Már a sport korai időszakából (2000-es évek eleje) is találni olyan sajtóanyagokat, amelyek leírják: erős széllökésben a rider a levegőbe emelkedett, a szél kisodorta a partra, és a közeli hely oldalában landolt kiteos.

És a mai napig vannak tragikus, dokumentált esetek. 2026 elején Izraelben (Bat Yam térségében) több forrás is beszámolt arról, hogy egy hirtelen szélörvény / extrém szél két kitesurföst nagyon magasra emelt; az egyik rider (Lior Dadon) a beszámolók szerint életét vesztette, másik sérült. A Surfer.com összefoglalója 150 méteres emelést említ, és izraeli lapok is beszámoltak a tragédiáról.

Ezeket az eseteket azért nem tekinti a közösség “rekordnak”, mert nem kontrollált, sportág-szerű ugrásról van szó, hanem veszélyes, sokszor kiszámíthatatlan meteorológiai helyzetről.

A másik kategória a tow-up, ahol a cél eleve nem egy klasszikus kitesurf ugrás, hanem az, hogy külső vontatással (hajó, yacht, paramotor) a ridert “felhúzzák” magasságba, majd elengedik.

• Jesse Richman tow-up kísérletéről a Red Bull azt írja, hogy a Columbia River felett közel 250 méter magasságig jutott (wakeboard hajós vontatással).

• Nick Jacobsen 2017-ben Cape Townban a Team Brunel segítségével 277 méteres tow-up világrekordot állított be.

• A legfrissebb nagy sztori pedig a paramotoros vonal: 2025-ben Jake Scrace Guinness rekordot ért el, ahol a beszámolók szerint paramotor segített a vontatásban, és a rekord 484 méter magasságig ment.

Fontos kiemelni: ezek nem érvényes kitesurf ugrásmagassági rekordok. Sokkal inkább extrém “stuntok”, ahol a kitesurf ernyőt kvázi szárnyprofilként használják egy speciális, külső vontatásos repüléshez. Épp ezért a biztonsági protokoll is más (ezeknél a magasságoknál jellemzően külön mentési logika és gyakran mentőernyő is megjelenik).

Lesz-e még idén újabb rekord?

A 23,84 méteres hazai csúcs után adja magát a kérdés: vajon idén tovább emelkedik-e a léc? És Deák Tomin kívül sikerül-e más magyar ridernek is 20 méter fölé ugrania hazai vízen?

Technikai oldalról nézve a felszerelés már nem korlát. A Flysurfer Sonic5 – amely nemzetközi szinten is világrekordhoz segítette a ridereket – itthon is bizonyította, hogy új dimenziót nyithat. A soft, légcellás ernyők nagy hatékonysága és stabil profilja extrém lifterőt tud adni, különösen erős, tiszta szélben. Ugyanakkor ezek az ernyők komolyabb kockázatot is jelentenek, ha valaki igazán erős szélben indítja őket a parton. A kérdés tehát nem csak az, hogy képes-e a felszerelés 25 méter fölé vinni valakit, hanem az is, hogy a rekordra hajtó riderek vállalják-e azt a kockázatot, amit egy ilyen setup jelent 40–50 csomós tartományban.

A másik nagy kérdés az időjárás. A téli frontok hideg, sűrű levegőt hoznak, ami fizikailag nagyobb felhajtóerőt eredményez, és ugyanakkora szélsebesség mellett is “erősebbnek érződik”. Nem véletlen, hogy a legnagyobb hazai ugrások többsége hidegfrontos napokon született. Tavasszal és nyáron ezzel szemben gyakoribbak a termik-elszakadások és a lokális szélerősödések, amelyek rövid ideig brutális lökéseket adhatnak, de ezek kiszámíthatatlanabbak és nehezebben időzíthetők.

Beszámolókból kideről, hogy Tomi először használta az adott ernyőt ilyen körülmények között, és úgy érzi, maradt még benne tartalék. Szerinte erősebb, stabilabb szélben lehetne még feljebb menni, de az ilyen napok Magyarországon ritkák. Ez azt jelenti, hogy a következő rekord nem feltétlenül technikai kérdés, inkább meteorológiai és mentális.

Reális forgatókönyv, hogy idén még születik egy újabb csúcs, akár ugyanattól a ridertől. De az is könnyen elképzelhető, hogy a mostani 23,84 méter inspirációként hat a hazai élmezőnyre, és valaki más is átlépi a 20 méteres határt. A felszerelés adott, a tudás adott, a kérdés már csak az: mikor áll össze újra az a néhány órás szélablak, amikor minden passzol?

Ha még több részlet érdekel az idei rekord ugrásról, akkor a Adrenalin Sportok podcastjában hallgathatjátok:

https://open.spotify.com/episode/3X35aPYAu8yQgdQUGtZsJr