Hogy mik nem vannak? Kevés pénzből is lehet nagy élvezet?
A Proa
Szerző: Gerő András |
2012. November 26. 23:08
Igazán nem lehet panaszra okunk, ha a vitorlázás technikai fejlődését, a széllel bélelt meghajtás hihetetlenül kreatív megjelenési formáit próbáljuk rendszerezni. Hatalmas a választék.
Az egytestű hajókon szocializálódott tömegek nehezen fogadják be az új jövevényeket. Már a szörfdeszkára szerelt vitorlázat is megosztotta a többségi társadalmat. A nyákostalpúakat nem tekintették igazi vitorlázóknak, a deszkát meg végképp nem voltak hajlandóak hajótestnek elfogadni. Pedig a szörfösök vegytisztán modellezték a vitorlás szakismeretek tervezőasztalokon kidolgozott optimalizálását. Amíg a nagy hajók finomhangolása a fékező kormányerők csökkentése érdekében akadémiai szintű tudást igényel, addig a szörfös a laterálfelületek elmozdításával az érzékeire támaszkodva kormány nélkül irányítja eszközét. Ráadásul, az állókötélzetet testével helyettesítve, kivédheti a megdőlő vitorlázat szél felé csavaró nyomatékát, a hajók többnyire reffeléssel kompenzálható kitörési hajlamát azzal, hogy a rigget a szél felé dönti. A sebességi rekordokat is egy időben a szörfösök tartották többször is legyőzve a több évtizedes, hatalmas pénzeket felemésztő fejlesztés eredményeként repülésre képzett hordszárnyas többtestűt a Hydroptere-t. Az olcsó, tömegek által is elérhető szörf sikeresen landolt a olimpiai osztályok között is, nem hagyva kétséget afelől, hogy méltó tagja a vitorlás társadalomnak. És akkor berobban a kite, amit szintén a szél sodor, de itt már az árboc is hiányzik, a test is kisebb, gyors is mint a fene, sőt még az olimpiára is majdnem bekerült. Lehet megint rugózni tipologizálni, hogy ez még belefér e a törzsfejlődés folyamatába, de ne tegyük, mert legalább ilyen izgalmakat ígér a többtestűek világa is.
A hajókat mozgásra késztető vektorrendszer stabilitásának legnagyobb ellensége a megdőlés. A luvba döntött rig, a kiülő, trapézoló legénység, vagy a billenthető tőkesúly mind mind ezt a jelenséget hivatott megakadályozni, de a legegyszerűbb megoldás a többtestű hajók paramétereiből adódó hatalmas visszaállító nyomaték. Akár az America’s Cup high tech hajóit, vagy a dupla rigges Kékszalag rekorder Fifty-fifty-t nézzük meggyőző sebességfölényt tapasztalunk. Ezekre a stabil víziszörnyekre, már nem csak a hagyományos vitorlázat, hanem az aviatikából ismert szárnyprofil is felkerül. Aztán ha sikerül kiemelni a szélfelőli testet, akkor a cél, hogy a szélalatti se fékezzen, jöhet a hidrofoil uszony és kezdődhet a repülés! Akkor ezek az új drága hajócsodák a leggyorsabbak? Nem! Az elmúlt héten egy furcsa asszimmetrikus kis kéttestű – a Vesta Sailrocket 2 - , szörfszerű, lúvba döntött vitorlázatával már 70 csomó körül dönget, újraírva az eddigi rekordokat. Legyőzhetetlennek tűnik. Pedig nem egy új ötlet, Polinéziában évszázadok óta így hajóznak: ez a hajó gyakorlatilag egy tunningolt proa.
Ha azt állítja valaki, hogy egy szörfdeszka árából, korszerű műanyagok és kötőelemek felhasználása nélkül megépíthető egy ilyen jellegű szerkezet, akkor komolyan kételkednék.
Amikor Kardos Gábor a balatoni hajózás és jégencsúszás korlátainak lebontásáért küzdő civil harcos a minap meghívott, hogy saját szememmel is meggyőződhessek a projekt megvalósíthatóságáról, akkor fenntartásaimat félretéve azonnal igent mondtam.
Hogy megértsük a proa működését, szokatlan technikai megoldásait, ahhoz ismerjük meg a szerkezetét. A fő test úgy néz ki mint egy kenu. Ennek oldalán egy kerettel párhuzamosan kötődő kisebb úszótest teszi kéttestűvé. Az árboc ami a kereten nyugvó áthidaló közepén támaszkodik, gyakorlatilag egy lengő darugém amiről egy bambuszrudak közé zárt egyenlőszárú háromszög alakú un. rákolló vitorla lóg csúcsával előre, lefelé. A vitorla csúcsa a főtest orrán rögzül, a felső szárvég az árbocon az alsó a shottal mozgatható. A legénység a kereten balanszíroz a szélerőtől függően a kistest és a nagy között. A kistest mindig a szél felőli oldalon van. A kormányzás a szörfhöz hasonlóan lateral áthelyezéssel történik. A vitorla és az árboc is bármerre mozdítható, míg a nedvesített felület súlypontja is áthelyezhető a legénység előre hátra mozgásával. A kenu szerű keskeny nagytest könnyen változtatja merülési szintjét, súlypontját, de ha ez sem lenne elég a kereten állítható uszonyt is találunk. Elvileg bármilyen, fordulásra képes vitorlázattal is működik, de a hagyományos polinéz deltaszárny-vitorlázatú úgynevezett csendes-óceáni vagy repülő proákkal (pacific, flying proa) nem lehet fordulni, mivel a kistest nem kerülhet szél alá, ezért kreutzban nem fordulnak, hanem megállnak és irányt váltanak. Ezért is szimmetrikus önmagában a két úszótest, hogy mindkét irányban egyaránt működhessen.
A szombati próbaútra Gábor mellé némi Csendes-óceáni tapasztalattal rendelkező társ is szegődött Méder Áron személyében. Széltelen ködös csontig ható hideg, a víz 7fokos, nem az az ideális tesztidő. Gábor már próbálgatta ezt az új, most elkészült proát szörvitorlázattal, de a lengőárbocos autentikus rigg csak most kerül bevetésre ezen a testen. Van is piszmogás a tomaji strand homokján, mire az összes kötél a helyére kerül és az elmélet idealizált megoldásaira rá nem cáfol a gyakorlat. Nincs nagy tömeg, de a hűsítő körülmények sem tartották vissza a közelben lakó Pettenkoffer Sanyit a 60-as évek legendás vitorlázóinak egyikét, hogy segítse a vízreszállást.
A legizgalmasabb feladat az irányváltási rutin begyakorlása, ahol nem csak a deltaszárny vitorla csúcsa vándorol a kenutest két végpontja között, de a lazán mozgó árboc átbillentése is a manőver része. Négy öt próba, majd a két bátor harcos vízreszál. Szerencsénk van némi bríz lobogtatja az árboctartó kötélzeten rögzített magnó szalagot, melyről nemrég még a Kispál és a Borz költői üzeneteit lehetett aktiválni. A kis kétüléses meglepő látványt nyújtva kezdett távolodni, majd az irányváltást követően vissza, újra hallótávolságba. A pálmalevelet formázó pádli-kormány kombó nem került bevetésre, a hajócska jól reagált a testsúlyáthelyezésekre.
Filmre rögzítettünk néhány irányváltást, majd vacogó fogakkal segítjük partra a felszerelést. Az alkatrészek könnyen oldhatóak, minden kötözve van, így a zseniális „úszómű” pillanatok alatt elemeire bontható.
Közben Gábor nagyívű terveket sző egy proákra lelkesedő csoport létrehozására. Partról indítható versenyek strandtól strandig, közös fejlesztés és gyártás. Tradíciókat őrző, környezetbarát megoldások, hogy valóban kevés pénzből is kihozható legyen a teljes felszerelés. Sokáig elhallgatnám, de magávalragadó lelkesedése nem győzi le átfagyott testem ellenállását, búcsúzom. A fűtött autóban már bánom, hogy nem vittem vízhatlant. Tavasszal tuti, hogy én is kipróbálom.
Régen láttuk a Balatont ilyen jeges – havas ruhában. Gyönyörködni lehetett, viszont hajózni nem. Az elmúlt években viszont egyre többen, télen is járják a vizet, hiszen jégnek nyoma sincs. Jól fel kell öltözni, aztán mehetünk. Sikeresen lehet versenyeket rendezni, sőt még téli túra is lebonyolítható. Hurrá! Bevallom, nekem ez hideg. Maradok a tavaszi, nyári, őszi csavargásnál. Tekintsünk tehát vissza az elmúlt 2024-es szezonra. Vajon mit őriznek emlékeim?
A Magyar Vitorlás Szövetség novemberi döntése értelmében 2025-ben aktív osztályként vesz részt a Flaar 18-as a versenyzésben, amely méltó elismerése az osztály aktivitásának és fejlődésének.
Születésnapot ünnepel a a magyar vitorlázás, december 3-án 95 éve, hogy 1929-ben megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Az azóta eltelt időszakban két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím és érem jelezte a magyar vitorlássport erejét.