A versenykiírás szerint az utolsó lehetséges futamindítás időpontja az utolsó versenynapon 14.00 volt, így Sipos Péter versenyvezető délután egy órakor kénytelen volt három hangjellel jelezni, hogy sajnos további futamok megrendezésére a szélviszonyok nem adnak lehetőséget.

Ennek megfelelően a flottabajnokság három futammal zárult, azaz érvényesnek értékelhető. A díjkiosztó ünnepségre 14.00 órakor került sor a Koloska Kikötőben, ahol Sipos Péter versenyrendező, valamint Böröcz Bence, a Versenybíróság elnöke köszönte meg a résztvevőknek a részvételt és sportszerű küzdelmet.

A díjazottak Kutassy László által készített egyedi plaketteket és érmeket vehették át, e mellett a Dockyard és a Jóhajó közreműködésével értékes ajánldékokban részesületek. A legjobbak e mellett a Hajó Magazin "Akiket a szél a tenyerén hord" című színvonalas különszámát is átvehették. A díjak átadásában az MVM SE kiemelt szponzora, a TÜV Rheinland InterCert Kft. képviselői, Bakonyi Ákos és Harangozó Ferenc közreműködtek.

Az MVM Laser Flottabajnokságra 65 versenyző nevezett be, ebből 36 hajó a Laser 4.7, 23 hajó a Laser Radial és 6 versenyző a Laser Standard kategóriában. A hazai versenyzők mellett szlovén, ír, és cseh Laseresek is megtisztelték részvételükkel a flottabajnokságot.

Az MVM Sportegyesület a Laser Flottabajnokságot idén harmadik alkalommal rendezte meg a balatonfüredi Koloska kikötőben,  a korábbi évekhez hasonlóan a minőségi versenyrendezésre és versenybíráskodásra, a jó hangulat biztosítására nagy hangsúlyt helyezett. A versenyvezető tisztét Fluck Benedek, majd az utolsó versenynapon Sipos Péter, a Versenybíróság elnöki tisztét Böröcz Bence látta el.

 

 

A flottabajnokság eredményhirdetésén a dobogóra az alábbi versenyzők állhattak fel: 

Laser Standard kategória:

Összetett:
1. hely: Tomai Balázs (MVMM SE)
2. hely: Pandúr Péter (FVE)
3. hely: Sulyok Miklós (ASRC)

U21 kategória
1. hely: Pandúr Péter (FVE)

Masters kategória:
1. hely: Sulyok Miklós (ARSC)

Laser Radial

Absuolút
1. hely: Vadnai Jonatán (BYC)

Radial női összetett:
1. hely: Érdi Mária (YCB)
2. hely: Hirschler Lodovika (SÉP)
3. hely: Erika Ruigrock (Írország)

Radial női U21 kategória:
1. hely: Rác Robertina (MVM SE)

Radial női U19 kategória
1. hely: Hirschler Lodovika (SÉP)

Radial női U17 kategória
1. hely: Érdi Mária (YBC)

Radial férfi összetett:
1. hely: Vadnai Jonatán (BYC)
2. hely: Scharf Máté BYC)
3. hely: Marko Radman (Szlovénia)

Radial férfi U19 kategória
1. hely: Marko Radman (Szlovénia)

Radial férfi U17 kategória
1. hely: Vadnai Jonatán (BYC)

Laser 4.7.

Absolut kategória:
Tenke Áron (SVE)

Laser 4.7. női U18
1. hely: Pandúr Petra (FVE)
2. hely: Hirschler Rebeka (SÉP)
3. hely: Csanády Boglárka (VVSI)

Laser 4.7. U 16
1. hely: Kalmár Kata (THE-YKA)
2. hely: Morvai Dorka (THE-YKA)

Laser 4.7. férfi U18
1. hely: Galgóczy Tamás (BYC)
2. hely: Asperján Mihály (KYC)
3. hely: Csányi Ádám (DSCH)

Laser 4.7. férfi U16
1. hely: Tenke Áron (SVE)
2. hely: Argay Balázs (SVE)
3. hely: Újvári Dénes (ASE-MVM SE)

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, valamint minden versenyzőnek köszönjük a részvételt és a sportszerű küzdelmet!

További információ a flottabajnokságról az MVM SE honlapján.
Fotók: Cserta Gábor

MVM Sportegyesület