Ezt mindketten megtették! A gyenge szélben hátrányos helyzetben a könnyűsúlyú ellenfelek között, három napnyi parton örlődés után, túltéve magukat a lélekölően fogyatkozó remények terhein mindketten kiválóan vitorláztak az utolsó, egyébként nem kiejthető és dupla pontszámmal számító futamon.

A fiúk között Vadnai Joni 4., majd az ezután rajtoltatott lány mezőnyben Érdi Mári a 3. (!) helyen ért célba.

Vadnai Jonatán az itt szokásosnál minimálisan frissebb, de még mindig igen gyenge szélben nagyon okosan vitorlázott. Az utolsó futammal úgy jött fel a bronzérmet érő helyre, hogy végeredményben csak 1 ponttal maradt el a második helyezett portugál Pirestől, és 7 ponttal a bajnoki címet elérő szingapúri versenyzőtől. Igaz mögötte egy ponttal hármas holtversenyben osztoztak az utolsó futam terheit nála rosszabbul viselő ellenfelek a 4-5-6. helyeken.

Nagyon sokan gratuláltak Joni eredményének, mert a hozzá hasonló súlyú versenyzők a mezőny végén végeztek. Neki az Optimistbe és Laser 4.7-be alkalmas nagyságú ellenfelekkel kellett küzdeni a mindvégig gyenge szélben egy a Lasernél még súlyérzékenyebb hajóosztályban (kisebb, könnyebb test, nagyobb vitorlafelület).

Ugyanez igaz Érdi Márira is, akit mindezek mellett még az is súlytott, hogy a második után a hetedik futamban megkapta a másodszori bírói füttyöt pumpálásért, és ezért a szabályok szerint abból a futamból ki kellett állnia. Az ötödik-hatodik helyen vitorlázott éppen, és ha akkor az élmezőnyben célba ér, akkor most legalább egy 4-6. helynek örülhetnénk az ő esetében is!

Így viszont a 11. helyen végzett, éppen hogy pontszámban utolérve a közvetlenül előtte sorakozókat.

Mindketten nagyszerűen helyt álltak az Ifjúsági Olimpián. Az előzetes eredményeik alapján akár jobb eredményeket is várhattunk, de ahhoz egy fontos apróság hiányzott: a szél. Tudtuk hogy ezen a helyszínen kevés szél várható. Na de ennyire kevés?

Ennyire gyenge szélben lehetetlen feladattal szembesültek, és ebben is képesek voltak napról-napra javulni, kiváló versenyzői erényeket csillogtatva.

http://www.nanjing2014.org/en/