Ferrari Hypersail – tervezői bemutató
2026. April 25.
A Ferrari a héten mutatta be a 100 láb hosszú, foil-os egytestű, rekorddöntésekre tervezett Hypersail első képeit.

Világ- és Európa-bajnok vitorlázónk, Érdi Mári még magasabb fokozatba kapcsolt az ILCA 6-osok versenyében a szezon második vitorlás Grand Slam-állomásán, a hyères-i Francia Olimpiai Hét elnevezésű versenyen. A mai utolsó két futamot a negyedik és az első helyen zárta, aminek köszönhetően összetettben a 2. helyen áll, 7 ponttal lemaradva az amerikai Charlotte Rose mögött. Lackó Sára a mai utolsó futamon a 28. helyen végzett, ami az eddigi legjobb eredménye az Arany-csoportban.
Alig fújt a szél hétfőn Marseille-ben a párizsi olimpia vitorlásversenyeinek helyszínén, így a magyar szempontból érdekes négy futamból csak egyet tudtak megrendezni. Ezen Érdi Mári újabb győzelmet aratott, ám a tizedik futam törlése miatt nem maradt esélye arra, hogy beverekedje magát a keddi éremfutamba. A férfiaknál mindkét futamot törölték, így Vadnai Jonatán maradt az összetettben az előkelő hatodik helyen, holnap tehát a pontszerző helyekért csatázhat.
Érdi Máriát és a Vadnai-testvéreket ünneplik szeptember elsején Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban. Érdi Mária a hágai világbajnokságról aranyéremmel tért haza, így megszerezve hazánknak az első női világbajnoki címet és elhozva a 2024-es olimpiai kvótát. A Vadnai-testvérek közül Jonatán szintén az ötkarikás játétékokra szóló biztos belépővel érkezett haza Hollandiából.
40 nemzet 85 versenyzője kezdte meg tegnap a küzdelmeket Texas-ban.
Szombaton véget ér a Trofeo Princesa Sofia. Vadnai Jonatán 11. lett.
Kérjük, hogy adjátok le szavazataitokat a jelöltekre! A szavazásra a 2021. évre érvényes versenyengedéllyel rendelkező sportolók jogosultak. Mindenki csak egyszer szavazhat érvényesen! Az űrlapokat 2021. október 31-én éjfélig várjuk!
Sikerült mindkét, a mai napra tervezett futamot lebonyolítani a Laser Radial osztályban az olimpián. Érdi Mária mindkét futamban a 16. helyet szerezte meg, de nagy különbség volt a két eredmény között.
Érdi Mária már Tokióban edz. A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére.
Vk-ezüsttel hangolódott az olimpiára Érdi Mária! A magyar vitorlásversenyző a medembliki világkupán taktikus és érett versenyzéssel második helyen zárt az 58 hajót felvonultató mezőnyben. Az MVM Zrt. támogatásával Tokióba készülő Érdi Máriának ez volt az olimpia előtt az utolsó versenye.
Olimpikon Laser versenyzőnk négy futam után, remek vitorlázással, az összetett verseny harmadik helyén áll a nagyon erős, 31 nemzet 61 vitorlázóját felvonultató mezőnyben. Öccse, Vadnai Jonatán pillanatnyilag tizenharmadik.
Optimistán és elszántan készül a közelgő Tokiói ötkarikás játékokra Érdi Mária. A fiatal sportoló kihasznál minden lehetséges alkalmat arra, hogy hajóba ülhessen és lehetőség szerint versenykörülmények között készüljön a nagy feladatra.
Hat futam után a Laser Radial hajóosztályban olimpiára készülő Érdi Mári jó vitorlázással előrelépett, a harmadik helyen várja a folytatást.
Finn osztályban 10 futam után hirdettek végeredményt Gran Canarián, Berecz Zsombor legnagyobb ellenfele ezúttal a spanyol Joan Cardona volt, akivel egészen az utolsó előtti futamig fej fej mellett, pontegyenlőséggel küzdöttek. A kilencedik futamot Zsombi megnyerte, a spanyol pedig csak harmadik lett, ezzel az ő győzelmi esélyei elszálltak, a zárófutamra már ki sem vitorlázott, a zsebében érezhette az ezüstöt.
Berecz Zsombor óriásit csatázik a spanyol Joan Cardenával, aki hozzá hasonlóan az eddigi nyolc futamban négyszer végzett az első és négyszer a második helyen. A pillanatnyilag utolsó futamban azonban a spanyol finnes futott be elsőnek. Mindkettejüknek tehát 10 pontja van.
2020. november 5-én éjfélig lehetett szavazni az Év Vitorlázója díj jelöltjeire, és szerencsére nagyon sokan adták le voksaikat. A tagszervezetek ajánlásai alapján, az idei esztendőben a nőknél Érdi Mária, valamint Fehér Boróka volt a két jelölt, míg a férfiaknál Berecz Zsombornak, Németh Domonkosnak, Siklósi Mórnak és Vadnai Jonatánnak volt esélye elnyerni a kitüntető címet.
Véget ért a laser radial Európa-bajnokság Lengyelországban. Érdi Mária a gdanski kontinensbajnokságot a 33. helyen fejezte be, az Európa-bajnoki cím a holland Marit Bouwmeesteré lett.
A világbajnok és az olimpiai bajnok mögött végzett harmadikként a magyar vitorlásversenyző
Érdi Mária északon hajózik. A tokiói olimpiára készülő magyar vitorlásversenyző jelenleg Svédországban edz. Ezt megelőzően Koppenhágában edzőtáborozott.
Hosszú idő után ismét nemzetközi edzőtáborban van Érdi Mária! A tokiói olimpiára készülő magyar vitorlásversenyző jelenleg a Garda-tavon az olasz válogatottal edz.
Érdi Mária megnyerte idei második versenyét. A tokiói olimpiára készülő magyar klasszis az MVM Flottabajnokságon végzett az első helyen a Laser Hajóosztályban.