A tizedik futam is magyar elsőséget hozott, itt a második helyen az abszolút harmadik helyen végző cseh Ondrej Teply futott be. Berecz Zsombor a győzelem után, még a vízen nyilatkozott a szervezőknek: Vége, nagyon szép négy nap volt, nagyon élveztem. Megtanultuk a leckét, több időt kell ezek között a kihívást jelentő körülmények között gyakorolnunk, ezekhez nem vagyunk hozzászokva. Nagyon nagy csatát vívtam a fiatal spanyol tehetséggel, Joannal. Várjuk a további edzéseket a maihoz hasonló vízen. Köszönöm a versenyt.


A női Laseresek versenyében Érdi Mári végül a negyedik helyet szerezte meg, számukra mind a 12 kiírt futamot sikerült megrendezni. Mári a sorozat elején vezetett, az első három futamot zsinórban megnyerte, majd a negyedik futamban kapott DSQ után is tudott még futamot nyerni. Később becsúszott néhány gyöngébb helyezés, ráadásul az utolsó előtti futamban még egy DSQ... Ezzel együtt Érdi Mári mindössze egyetlen ponttal maradt le a dobogóról. A versenyt a görög Vaszileia Karahaliu nyerte.
A december 4-8 között megrendezett versenyen végig jó szélben, kellemes 18-20 fok körüli hőmérséklet mellett, ám néhány napon nagy hullámok között kellett küzdeniük a versenyzőknek a helyi meteorológiai szolgálat jelentései szerint.