Ételek, italok, hűtő
Bagatell dolognak tűnik, de ne feledjünk el kivenni a hajóból minden olyan romlandó dolgot (étel, ital), amelyről azt feltételezzük, hogy kellemetlen meglepetést okozhat majd tavasszal a szezon kezdetén. Legfőbb lelőhelyüket, a hűtőszekrényt mindenképp ki kell kapcsolni, tehát biztosan meglátjuk, ha valami olyasmi lapul még benne, aminek télre nincs ott keresnivalója. A hűtőt érdemes ilyenkor kitakarítani, és nyitva hagyni az ajtaját, hogy rendesen kiszáradhasson.

Vízcsövek, tartályok
Nagyon fontos a hajó teljes víztelenítése! Engedjünk ki mindent a tartályokból, hagyjuk dolgozni a vízpumpát addig, amíg már semmi nem jön a csapokból. Egy kevés víz mindig marad a csövekben, de nyugalom, ha van helye tágulni, nem fognak szétfagyni a csövek.
És akkor jöjjön a feketeleves: a WC-vel is hasonló módon kell eljárni. Fájdalmas procedúra, de sajnálatos módon muszáj megcsinálni, - bár az élelmesebbek meg is csináltathatják, megkímélve magukat a kínosabb részletektől.

Motor
Kivétel után érdemes a motort megjáratni még egy kicsit a parton, hogy kiköpje az összes vizet a kipufogórendszerből. Ezután érdemes kivenni az impellert, hadd csorogjon ki a maradék.

Gépészet
A motor és a kipufogórendszer víztelenítését követően a gépészet szerves részét képező akkumulátorokat is érdemes kiszerelni, majd meleg környezetben tárolni. Fontos néha feltölteni, kondicionálni, esetleg csepptöltőn tartani.

Mosás, takarítás
Szeretett hajónk megérdemel egy alapos lemosást is a téli pihenő előtt. Mossuk le a fedélzetet, kívülről a hajótestet, távolítsuk el az aljáról az algát!

Kézenfekvő megoldás lehet a téliesítést szakemberekkel elvégeztetni. A kikötők általában kínálnak a daruzáson túl takarítási, víztelenítési, téli felkészítési szolgáltatásokat is.

Vitorlák
Az egyik legfontosabb a vitorlák megfelelő kezelése, hiszen a vitorlák és a szél a hajónk „motorja”: nem olcsó játék, viszont ha gondosan bánunk vele, évekig szolgálja kedvenc tevékenységünket.
A vitorlákat télen le kell szerelni! Ha van bennük latni, azokat ki kell szedni, de minimum lelazítani őket - nem tesz jót nekik, ha megfeszítve, görbítve tároljuk őket 5-6 hónapon át.
Nagyon fontos, hogy az eltárolt vitorlák szárazak legyenek! Az összes - ne feledkezzünk meg a spinnakerről sem! Vegyük ki a zsákból, szedjük szét, szárítsuk ki alaposan, és gondosan összehajtva tegyük el télire!
A vitorlák téliesítését, az elcsomagolás előtti átvizsgálást, a kisebb szakadások megvarrását, egyéb javítások elvégzését, apróbb penészfoltok kezelését érdemes szakemberekre bízni.

Végül nem marad más hátra, mint hogy gondosan betakargassuk hajónkat a téli álom előtt.

Ponyvák, takarók
Érdemes az összes biminit, sprayhoodot is levenni, mivel ezek is könnyen megpenészednek, ha nedvesek lesznek a ponyva alatt. Szereljük le, szárítsuk ki őket, és tároljuk télen a hajó belsejében.
Nagyon fontos a megfelelő ponyvázás, hiszen egy jó ponyva fél siker! Távol tartja a faleveleket, az esővizet és más szennyeződéseket is, így hajónk tisztán, védve várhatja a tavaszi vízrebocsátást. A megfelelő ponyvázás hosszú távon is kifizetődő, ugyanis a gondos védelem növeli hajónk élettartamát. Megvédi vitorlásunkat az időjárás szeszélyeitől, nem közvetlenül a hajón fagy meg az eső vagy a hó, ami az apró zugokba befolyva évek alatt komolyabb sérüléseket is okozhat. Egy sima gélhiba vagy repedés is tovább marad vállalható állapotban, ha ponyvázzuk hajónkat, mint ha egész télen áll benne a víz, ami megfagy. Különösen érdemes odafigyelnünk a teakfa burkolatokra fedélzetünkön - ha rendesen leponyvázzuk, nem gyűjt be annyi koszt, és állapotát is tovább őrizhetjük, ha átázva nem fagy meg a nemes fafelület.


Hasznos tipp:
Mi a Quantum Loftban pont ezen munkálatok elvégzéséhez értünk! Gondos gazdái vagyunk minden vitorlának, segítünk hajója téliesítésében, minőségi, időálló ponyvákat, takarókat készítünk egyedi felmérés után hajójára.
És hogy még egyszerűbb legyen ügyfeleink dolga, örömmel elmegyünk a kikötőbe, leszereljük, átnézzük, megjavítjuk vitorláit, és mivel sokukról gondoskodunk, meleg, száraz helyen együtt tároljuk őket, így még az unalom okozta téli depressziótól is megkíméljük őket :).
Vitorla leszerelést, felszerelést, téli tárolást 9000,-Ft/vitorla áron vállalunk, ha pedig valaki november végéig a tárolás mellé ponyvát is rendel, 10% kedvezményt adunk a ponyva árából.

www.quantumsails.hu