A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) az ötlet mellé állt, és 2015. március 17-én vendégül látja David Cusworth-ot (toborzásért felelős igazgató, Clipper Ventures) és Koczka Teréziát azért, hogy az esetleges érdeklődők konkrét információt szerezzenek a részvételről, és hogy megkezdjék a tárgyalásokat a magyar szponzorációs formáról.

A Clipper verseny egyedülálló a maga nemében. A legendás vitorlázó Sir Robin Knox-Johnston alapította, aki elsőként hajózta egyedül, megállás nélkül körbe a Földet 1968-69-ben. Ez az egyetlen olyan verseny, ahol amatőr részvevők versenyezhetnek a világ körül, az élet legkülönbözőbb területeiről és függetlenül korábbi vitorlás tapasztalatuktól. Nem feltétele a részvételnek a vitorlás tudás, ugyanis egy átfogó tréning program biztosítja, hogy még a legtapasztalatlanabbak is elsajátítsák azokat az alapismereteket, amik a versenyzéshez és a hajós léthez szükségesek – olvasható a hunsail.hu összeállításában.

További információ: clipperroundtheworld.com