Az osztályhajók tervezését és építését is magára vállalta a versenyt rendező cég, nagy kockázat volt, de szinte minden számításuk bejött.

 

1) A hajó kisebb lett, kisebb legénységgel versenyezhető, de alig lett lassabb. Ugyanolyan időtartam alatt teljesítik a földkerülést, mint az egykori VO70-esek.

 

2) Osztályhajó lévén, olyan robusztusra lehetett tervezni és építeni, ahogy a szervezők kívánták. Ez azért fontos pont, mert az aktuális és potenciális szponzorok számára az eredmény nehezen volt szavatolható, ha a vitorlázók fejlesztették a hajót, ők ugyanis hajlamosak voltak a technika határait feszegetni egy párszázalékos teljesítmény-többletért. Az elmúlt VOR-on szinte minden szakaszban volt olyan hajó, mely kiállni kényszerült.

 

3) Eszméletlen szorossá vált a verseny. A többezer mérföldes szakaszon keresztül látótávolságban való versenyzés nem csak a tapasztalt versenyvitorlázókat izgatja libabőrösre, hanem a kívülállók számára is egy könnyen fogyasztható versenyélményt közvetít.

A nyitóképről legalább annyit lehetne írni, mint egy korai Van Gogh-ról. Szinte tapintható a flaute feszültsége, ahogy az élen lévő két hajónak a befutótól húsz mérföldre elállt a szél. Több, mint ötezer nyolcszáz mérföldet tettek meg, átkeltek az Egyenlítőn és a Bermuda-háromszögön, beléptek a Golf-áramlatba és szinte hallótávolságban állnak egymás mellett. A helikopterről látszik már egy szélcsík széle, valószínűleg mindkét hajón az árbocra küldtek egy-egy szélkémet, ő is látja már.

Tizenhét nap vitorlázás alatt az emberbe beleég a négyórás váltás ritmusa, fokozatosan kimerül a párórás megszakított alvásoktól, a sótalanítóval készített víz semleges ízétől és az űrhajós ételek kásás fűrészpor halmazállapotától, de ilyenkor mindenkiből úrja előtör a tigris és minden hajszálával, kiélezett érzékszervekkel ugrásra kész. Egy fuvallatnyi szelet is meg kell ragadni, nehogy az ellenfél kapja meg előbb. És amikor hallatszik a csörlőjuk száraz kereplése, akkor mindenki lesi, hogy mit húznak.

Majdnem hatezer mérföld után párosverseny-szerűen takkolgatni a gyenge partmenti szélben, ez minden képzeletet felülmúl.

 

A győztes hajó összesen 5811 tengeri mérföldet tett meg 17 nap 9 óra és 3 perc alatt (13,9 csomós átlagsebességgel), a leggyorsabb huszonnégy órájuk alatt 484,3 tengeri mérföldet teljesítettek. Az igazán megdöbbentő az, hogy az első és a második között három perc volt a különbség. Egységre átszámítva összesen 25 023 percet vitorláztak, azaz a különbség alig 0,12 ezrelék. 

A verseny jelenlegi állásáról itt olvashat.