Az utolsó napon reggel az időjárás jelentéssel teljesen ellentétesen napsütés és 3-4-es délnyugati szél fogadta a versenyzőket. A 10 órás rajtot követően nagy küzdelmet folytatott az első három helyen álló egység. Az Indián rögtön az elején élre állt és rajt cél győzelmet aratott. A Partiszél és a Fortuna nagy küzdelmet vívott de az első hely sorsába nem tudtak beleszólni. A második futam a már beharangozott 5-6-os északnyugati szélben folyt. Ebben a futamban a Partiszél tökéletes rajtot követően rajt cél győzelmet aratott.

A verseny teljes ideje alatt nagyon jó hangulat és baráti légkör uralkodott. Ezt erősítette a péntek esti közös vacsora az azt követő értékelő beszélgetésekkel.

 

Az egy kiesővel számolva a végeredmény:

1. Partiszél

2. Indián

3. Fortuna.

 

Az első három hajó egységek minden tagja a Furtinox által készített egyedi díjakat vehették át.