Zeneszerző és előadó: Babos Judit
Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az átalakítástól, a versenyeken és gyermektáborokon át Lisa 2015-ös utolsó útjáig a legjobb pillanatok a Keszthelyi Yacht Kikötőben.
Zeneszerző és előadó: Babos Judit
A Budapest Boat Show szervezője a Hungexpo, a hajós piac legnagyobb hazai kiállításán 2014-ben először innovációs pályázatot hirdetett, mellyel a hazai és külföldi újdonságok, új fejlesztések bemutatását kívánta segíteni. A pályázat pozitív fogadtatásán és sikerein felbátorodva a Budapest Boat Show Újdonság Pályázat a 2015-ös eseményre is meghirdetésre kerül, immáron több kategóriában is.
Az idei kiemelt tematika a TENGERI HAJÓZÁS, ezen belül is a VOLVO OCEAN RACE Földkerülő Vitorlásverseny kap hangsúlyt. Ennek keretein belül számos program várja az érdeklődőket.
Idén is rangos nemzetközi vitorlásversenyeket bonyolítanak le a Balatonon. A Magyar Vitorlás Szövetség versenynaptára szerint májusban többek között Csillaghajó District Bajnokságot (Balatonföldvár, május 1-4.), Melges 24 Európa Kupát (Balatonfüred, május 8-10.), ORC Sportboat Európa-bajnokságot (Balatonfüred, május 19-24.) rendeznek.
2015.11.20-án nekifutottunk egy utolsó esélyt látva a Kenese-Keszthely távon egytestű hajóval futott időrekord megdöntésének, mely 8 éve várat magára. Kezd bele a történések mesélésébe Varga Lajos, a 2011. november 20-án megdöntött Keszthely-Kenese távon teljesített időrekord verseny új csúcstartó egytestű hajójának, a Nelson Flottalízingnek a kormányosa, és a legénység egyik tagja, másod kormányosa Rauscenberger Miklós.
Régen láttuk a Balatont ilyen jeges – havas ruhában. Gyönyörködni lehetett, viszont hajózni nem. Az elmúlt években viszont egyre többen, télen is járják a vizet, hiszen jégnek nyoma sincs. Jól fel kell öltözni, aztán mehetünk. Sikeresen lehet versenyeket rendezni, sőt még téli túra is lebonyolítható. Hurrá! Bevallom, nekem ez hideg. Maradok a tavaszi, nyári, őszi csavargásnál. Tekintsünk tehát vissza az elmúlt 2024-es szezonra. Vajon mit őriznek emlékeim?
Nagy Rozsda Attila az International Nacra 15 Class composing World Council group tagja
A Magyar Vitorlás Szövetség novemberi döntése értelmében 2025-ben aktív osztályként vesz részt a Flaar 18-as a versenyzésben, amely méltó elismerése az osztály aktivitásának és fejlődésének.
Születésnapot ünnepel a a magyar vitorlázás, december 3-án 95 éve, hogy 1929-ben megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Az azóta eltelt időszakban két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím és érem jelezte a magyar vitorlássport erejét.
2024. December 16.
2024. October 7.
Tizenegy éve finnezek amiből tizet nyugodtan le is tagadhatnék. Az a fajta vagyok aki minden megszerzett tudás után többet szeretne tanulni
...2020. October 30.