Augusztus 2. és 7. között 470 Masters Világkupa lesz Tihanyban, és szeptemberre is marad két világverseny. Előbb ugyancsak Tihanyban bonyolítják le a Finn Masters Európa Kupát (szeptember 9-13.), majd Balatonfüred ad otthont a Laser Európa Kupának.
A sportág egyik legnépszerűbb hazai rendezvénye ezúttal is Balatonfüredről rajtol és ugyanoda tér vissza. A Kékszalagot július 2. és 4. között rendezik meg.

A vitorlássport és a Balaton

A Balaton évek óta egyre több kiemelkedő nemzetközi versenynek ad otthont. 2013-ban például a világ legnépszerűbb utánpótlás-hajóosztályában rendezett Optimist Európa-bajnokságra került sor Balatonföldváron, ugyanabban az évben pedig a világ legelterjedtebb hajóosztályai, a Laserek több korosztályban és típusban egyszerre rendezett világbajnoksága, a Laser Worlds zajlott Füreden. De szeretik a Balatont a felnőtt versenyzők is, így rendszeresen kerül sor legnagyobb tavunkon a Repülő Hollandi (FD) hajóosztály világversenyeire, 2017-ben a nemzetközileg nagyon elterjedt J24 Európa-bajnoksága lesz a Balatonon, és a rengeteg egykori olimpiai és világbajnokot tömörítő Dragon osztály 2010-es balatonkenesei kontinensbajnoksága után 2018-ban ismét a Balatont választotta egyik legnagyobb megmérettetése helyszínéül. Mindez nemcsak a Magyar Vitorlás Szövetség és a magyar vitorlás sportban dolgozó sok önkéntes segítő munkájának óriási elismerése, hanem komoly segítséget ad a balatoni turizmusnak is. Egy-egy nagy vitorlás versenyen a kísérőkkel együtt több száz, sokszor ezer fő vesz részt, akik néha több héten keresztül is jelentős összegeket költenek el itt.