A három napos verseny első napján csak a finnesek nevezhettek, ők viszont sajnos pénteken parti halasztással töltötték az egész napot. Hiába fürkésztük az eget és a vizet szélre várva, az előzetes jelentések sajnos beigazolódtak és egy szélcsendes napot tudhattunk magunk mögött ! Szombaton már a kalózosok is csatlakoztak és habár eredetileg a finneseknek 9, a kalózosoknak 5 kiírt futam volt, mégis aznap csak 1 futam erejéig, de ki tudtuk vinni a mezőnyt ! Vasárnap reggel némi remény csillant, hogy lesz elegendő szél, a mezőny vízre is szállt, de sajnos hamar alábbhagyott, így a vízi halasztás után Hagemann László versenyvezető parti halasztást rendelt el, mely egyben a verseny végét is jelentette, hisz nem sikerült több futamot indítani !
Így a szombati egy futamon elért eredmény lett a végeredmény is !


Mivel jubileumot is megélt a verseny ezzel a kerek 20 évvel, ezért egy kicsit az ünneplésről is szólt a szombati nap. Az este folyamán a rendező egyesület meglepetéssel készült és a kezdetektől bemutatta a Kupa történetét napjainkig egy fotósorozatban, majd az ünnep hangsúlyozására egy három emeletes tortával kedveskedett a részvevőknek az ízletes vacsora után! De a 20 év mellett még két kerek dátumot is ünnepeltünk ! Az egyik ASE VSC tagtárs, a kalóz hajóosztályban versenyző Nagy Róbert a 40., míg Sipos Péter finnes, az ARSC vezetője a 60. születésnapját ünnepelte ! A péntek esti hangulat így szombatra még jobban fokozódott és az éjszakába nyúló beszélgetés végül egy kis rögtönzött táncos mulatsággá – retro partivá kerekedett !
Összegezve egy jó hangulatú hétvégét tölthettünk Balatonfüreden, láthattuk a nagyhajós évadnyitó verseny részvevőit amint keresztbe – kasul végigvitorlázták a Keleti medencét, szél hiányában ugyan csak 1 futammal hirdettünk eredményt, mégis eredményesen zártuk a rendezvényt ! A házigazdaként pedig mindent elkövettünk, hogy méltó színvonalon tudjuk az idén is a rendezvényt lebonyolítani !

Eredmények :
Kalóz :
HUN 205 Vízügyi Sport Klub Fluck Benedek Székely - G. Szabolcs
HUN 432 MAFC MVK Németh Ferenc Németh Adrián
HUN 437 BS Fűzfő Dr. Pávics László Tóth István

Finn abszolút :
HUN 5 Sirály VSC Huszár Géza
HUN 81 ARSC Solymosi Imre
HUN 50 Sirály VSC Lukáts Ákos

Master :
HUN 5 Sirály VSC Huszár Géza
HUN 81 ARSC Solymosi Imre
HUN 50 Sirály VSC Lukáts Ákos

Grand Master :
HUN 81 ARSC Solymosi Imre
HUN 9 ARSC Beliczay Tamás
HUN 2 ARSC Sipos Péter

Grand Grand Master :
HUN 81 ARSC Solymosi Imre
HUN 2 ARSC Sipos Péter
HUN 140 TVSK Demeczky Mihály

Junior :
HUN 4 THE Tenke Martin